Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

SVSE: Vereség Szombathelyen

Főleg a próbajátékon szereplők kaptak lehetőséget, valamint az SC Sopron U19 és U17-es játékosai.

Haladás Sopron Bank II. - SVSE-GYSEV-Goldschmidt 1 - 0

SVSE-GYSEV-Goldschmidt összeállítása:

Sásdi - Mondovics, Németh, Fazekas, Varga, - Maijcon, Horváth, Fábió, Szabó Péter - Balázs, Szabó László.

Csereként lépett pályára: Kiss Ádám, Flavió, Tóth, Kovács.

Főleg a próbajátékon szereplő játékosok kaptak lehetőséget, valamint az SC Sopron U19 és U17-es játékosai. Az I. félidőben megilletődötten kezdtünk, míg ellenfelünknél több az első csapatban is már szerepelt játékosok kaptak lehetőséget. A II. félidőben több gólszerzési lehetőségünk volt, de ezekből nem sikerült gólt szereznünk - nyilatkozta Soós Imre vezetőedző.

Következő edzőmérkőzésre 2012. július 21-én, szombaton 18 órakor kerül sor a Horváth Ferenc emléktornán a Gyirmót FC ellen, majd 20 órakor a Győri ETO FC csapatát fogadják Sopronban a Káposztás utcában.

Forrás: svse.hu.

Olvasóink írták

  • 7. raptor12 2012. július 22. 00:28
    „Sajnálhatod ha oda mentél! :DD”
  • 6. lazioboy 2012. július 20. 13:25
    „inkább arról írjon valaki, h menniybe kerül ritzingbe a jegy és lehet e előre venni, vagymajd csak ott”
  • 5. raptor12 2012. július 19. 17:17
    „Hazai pályán, szombaton lesz először látható a Soproni VSE labdarúgócsapata. Az ellenfél pedig a Győri ETO FC. Pintér Attila együttesének ez a találkozó lesz a főpróbája a július 28-i bajnoki rajtra. Ennek megfelelően a győriek legerősebb keretükkel érkeznek.

    Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt - Győri ETO FC

    Felkészülési mérkőzés

    Sopron, Városi Stadion - Káposztás utca

    2012. július 21. szombat 20.00

    A találkozóra a belépők 500 forintba kerülnek. A 14 év alattiak és a 65 év felettiek ingyenes tekinthetik meg a mérkőzést!

    A jelenlegi bő keret adta lehetőséget kihasználva szintén július 21-én, szombaton 17 órakor, Bágyogszováton a Horváth Ferenc emléktornán a Gyirmóttal mérkőzik meg a Soproni VSE.”
  • 4. raptor12 2012. július 19. 17:15
    „Gyírmótra megy a második csapat Sopronból!
    Az ETO pedig az első csapatával jön Sopronba!”
  • 3. david00 2012. július 19. 09:08
    „a Gyirmót jön Sopronba, legalábbis az oldalukon az van kiírva.”
  • 2. mumus 2012. július 19. 07:30
    „21-én Gyirmóton 17:00-kor játszik az SVSE, majd ugyanazon a napon 20:00-kor a Káposztás utcában az ETO II. ellen. Hogyan érnek haza Gyirmótról?”
  • 1. pumukli59 2012. július 18. 12:32
    „Talán majd lesz egyszer valaki, aki gólt fog lőni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aluljáró: Szeptemberben már autóval is használhatjuk

A Kőszegi úti aluljáró munkálatai ütemezetten és jól szervezetten haladnak, bár az elmúlt hetek csapadékos időjárása megnehezítette a kivitelezők dolgát. Tovább olvasom