Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Strici kényszerítette a prostitúcióra? - Rendőrségi razzia Sopronban

Újabb három prostituált ellen intézkedtek a zsaruk Sopronban a hétvégén. A rendőrség akciót is tartott hétfőn az egyik szálláshelyen, ahol igazoltatták a lányokat és feltételezett futtatóikat.

A szakértők szerint a prostitúció a szervezett bűnözés melegágya. Ezért is kell szigorúan fellépni minden olyan jelenség ellen, amely e bűncselekményre utal. Sopronban – ahol sok más városhoz hasonlóan, nem jelöltek ki ˝legális prostitúcióra˝ türelmi zónát – az utóbbi időben egyre több lányt kapnak rajta tiltott kéjelgésen.

A prostituáltak egyre agresszívebben keresik kuncsaftjaik kegyét és pénzét. Gyakran nem is várnak intésre: megtörtént, hogy egy lány mindenféle kérés nélkül beült egy férfi autójába, hogy felajánlja szexuális szolgáltatásait. A soproni kapitányság munkatársai míg tavaly 39 esetben jártak el 15 lánnyal szemben, idén már tizenhárom prostituált ellen intézkedtek, három nő esetében több alkalommal is. A rajtakapottak a bíróságon zömében 15–20 ezer, ritkábban több tízezer forint pénzbüntetést kapnak. Egyes vélekedések szerint az alsó kategóriás büntetési tételek nem jelentenek kellő visszatartó erőt; igaz, a notórius elkövetőknél tavaly többhetes elzárásra szóló ítélet is született.

Razzia az egyik szálláshelyen: többek között Nohl László zászlós és Horváth Péter törzszászlós kopogtatott be a szobákba, hogy igazoltassa a sok hete ott lakókat. Fotó: Magasi
Razzia az egyik szálláshelyen: többek között Nohl László zászlós és Horváth Péter törzszászlós kopogtatott be a szobákba, hogy igazoltassa a sok hete ott lakókat. Fotó: Magasi


– Az adatok is azt mutatják, egyre intenzívebb Sopronban ez a nemkívánatos tevékenység. Társadalmi veszélyessége miatt a rendőrség komolyan veszi a prostitúció visszaszorítását – tudtuk meg Hatos István alezredestől, a közrendvédelmi osztály vezetőjétől. – A lányok többsége és futtatóik főként Kelet- és Közép-Magyarországról érkeznek Sopronba. Panziókban húzzák meg magukat, immár hónapok óta.

– Az egyik eljárás alá vont nő állította, őt egy strici kényszerítette prostitúcióra. Emiatt a megadott szálláshelyen rendőrségi razziát tartottunk – közölte Aranyos Gábor őrnagy, bűnügyi osztályvezető. – A férfi ellen Szekszárdon már korábban is büntetőeljárást kezdeményeztek hasonló ügyből eredően, ám ezúttal nem sikerült kézre kerítenünk az illetőt. A szálláshelyen igazoltatott többi nő és férfi is az ország távolabbi részéből érkezett, több hónapja. Feltételezésünk szerint nekik is közük lehet a tiltott kéjelgési esetek helyi megszaporodásához.

Olvasóink írták

  • 17. info2009* 2011. március 03. 22:37
    „SZILAJ
    Hollandiaban is kezdik bezarni az amsterdami negyedet mert a hollandoknak kezd eleguk lenni a sok reszeg turistabol. Jo uzlet volt, de eleg volt. Egyebkent a holland nep konzervativ es ezen uzletagak jo penzt hoznak. Aki keresi a bodulatot es ezeket az emlitett szolgaltatasokat 99%-ban angol, amerikai, francia tomegevel es egyeb.
    Ezt kellene megtanulni. A mocsokbol jol lehet profitalni, de nem kell benne lenni. Magyarorszagon ez meg forditva van.”
  • 16. dyka1113 2011. március 03. 12:57
    „Janus!
    Megmondanád, hogy miért pont a Híd utcában?
    Legyen ott , ahol Te laksz, hogy közel legyen neked!”
  • 15. janus 2011. március 01. 21:54
    „ha letrehoznam nem azert hogy bezarjam
    mindent precizen megszerveznek
    en amugy a Hid utcaba gondoltam”
  • 14. justitiácska 2011. március 01. 16:23
    „Kedves karakter.nem biztos ,hogy a kinálat meghaladja a keresletet.gondolj csak az amolyan amerikai sheriff módjára portyázó sógorokra.keletebbre nincsenek.éheznek is otthon a csajok rendesen.”
  • 13. justitiácska 2011. március 01. 16:14
    „Janus.szerintem a rendörséggel szemben,szegények had sporoljanak a benzinnel.”
  • 12. janus 2011. március 01. 15:35
    „justitiácska uzlettarsam en komolyan gondoltam hogy a jogi reszebe beleugrok meddig jutok el es mi mennyibe is kerul.

    Hol legyen az uzlet szerinted?Sopronban bent vagy sopron kornyeken?”
  • 11. karakter 2011. március 01. 15:22
    „A hozzászólásokból úgy veszem észre, hogy a a kínálat mégiscsak meghaladja a keresletet.”
  • 10. justitiácska 2011. március 01. 14:09
    „Kedves Janus,teljesen igazad van .Gondoljunk csak Berlusconira.Képmutatás az egész,persze ök nem a sarkiakhoz járnak és nem hiszem,hogy fáznának aktus közben a mezön.Társulok veled a vállalkozásodhoz, Miénk lesz a világ..Addigra gondolom pár szállásadót úgyis lelönek.Kár értük,úgy tudom szigorúbban szedik be az idegen forgalmi adót.Egy közepes szálláshely akár több milliót is hoz a városnak évente.Mindig is igy volt,azt ütik aki húz.Hajrá,még rajtuk a gatya,van mit lehúzni.”
  • 9. janus 2011. március 01. 13:50
    „az adobevetelt novelne az biztos ha torvenyes keretek koze lehetne szoritani es mert ne lehetne Hollandia Nemetorszag az allam is reszesedik belole teljesen ellenorzot kulturalt korulmenyek egessegugyi vizsgalatokra mennek a lanyok.Csak az a baj hogy korruptak a politikusaink
    inkabb az alvilagot segitik mindenteren
    a politikusok ily is ugyis megkapjak a fizetesuket es az emelesuket es meg sorolhatnam miket
    a politikus torodik a legkevesebbet az orszaggal/tisztelet a kivetelnek de az ilyen ritka /
    de komolyan mondom nyitok egy kupit rendes torvenyes keretek kozott mindent torvenyes keretok kozt ha valaki tudja hol mit kellene elso sorba megnezni kerem irjon”
  • 8. justitiácska 2011. március 01. 13:09
    „Brávó,nagy fogás volt,mennyi kokaint is foglaltak le?Ja bocs,hamis pénz volt?Vagy talán hamis gumi?Közben az igazi bünözökkel ki foglalkozott?Érdekes nem úgy vettem észre,hogy nagyon kényszerítve lennének a lányok a sétálgatásra.Vajon mért is hivják ösi mesterségnek????Megmondom,------mert ösidök ota nem lehet betiltani és akinek volt esze az megadóztatta.---Szabályozni kéne,stricik sittre,lányok adózni.Ja még valami,úgy tudom,hogy a hivatalos szálláshelyek azért váltották ki az engedélyt,hogy kiadják a szobát.Nem feketézök,de talán jobb lenne az adómentes lavóros szoba a "mádám" néninél,ill. jobb a szabadban,ahol a gyerekeink is szemtanúja lehet.Ez az ,sittre a szállásadokkal is.ÉS MI MÉG A KOMMUNISTA RENDSZERT SZIDTUK....éljen KÁDÁR bármilyen <moderálva> is volt............”
  • 7. SZILAJ 2011. március 01. 12:26
    „Lehetne tanulni a Hollandoktól. Az ősi mesterséget elismerni és adót fizettetni utána.
    A striciket pedig 10 évre lecsukni,ha bebizonyosodik a futtatás.
    No kérem, ilyen eccerű lenne a dolog!”
  • 6. kkwx 2011. március 01. 12:17
    „talán ha legalizálnák és hagynák őket nyugodtan dolgozni, akkor nem lenne a dolog a szervezett bűnözés melegágya, de ezzel a szánalmas és undorítóan álszent magatartással csak a stricik malmára hajtják a vizet... bezzeg akik tényleg bűnt követnek el (a stricik) azok meg szépen elüldögélnek a bevételükön, és ha véletlenül elkapják őket akkor is annyit keresnek a semmivel és mások kizsákmányolásával, hogy könnyedén kifizetnének akár milliós bírságokat is... a rendőrség jobb lenne ha az igazi bűnözőkkel foglalkozna, mint a szervezett bűnözők meg a stricik, és békén hagyhatnák a lányokat, az meg már csak egy vicc, hogy ha valaki kiad nekik egy szobát, akkor azokat is bűnözőként állítják be... alapból honnan tudhatnák, hogy valaki örömlány-e vagy nem? és még ha tudják, akkor is mi van? valahol úgyis megszállnak, akkor meg miért ne egy legálisan működő vállalkozásban akik csak szeretnének életben maradni a jelen gazdasági körülmények között, mert ebben az országban mindenkinek a jogait védik, még a bűnözőknek meg az ingyenélő munkanélküli segélyből élőkét is, akiket az ilyen normálisan adózó vállalkozók adójából tartanak el, a szerencsétlen kisvállalkozókat meg ott ütik, ahol csak érik... az állam csesz el így mindent, lehetne az örömlányokat normálisan legalizálni, ehelyett csak egy modernkori boszorkányüldözés megy amivel nemhogy a lányok adója veszik el, de még azt a minimális pénzösszeget, amit szállásra költenek és adó lenne belőle elcseszik, és mit remélnek? azt hogy megszűnik a prostitúció? rohadtul nem, csak annyit érnek el az egésszel, hogy ezentúl feketén vesznek ki valaki olyantól szobát, akinek még vállalkozói engedélye sincs, és ezzel még kevésbé tudják ellenőrizni és megvédeni őket, és szó szerint semmi pénze nem lesz ebből az államnak... mellesleg a cikk címe egy vicc, arra utal, hogy szerencsétlen prostikat védik a rendőrök a striciktől, pedig valójában a prostikat és néhány szerencsétlen szállásadót szívatnak, persze mert a szervezett bűnözés ellen nem mernek tenni semmit, de az átlag emberekkel könnyű szemétkedni...”
  • 5. ÁrtatlanBárányka 2011. március 01. 12:06
    „Semmiféle türelmi zónát nem szabad csinálni, ez Sopron és nem Ózd vagy Mátészalka.
    Olyan klubok vannak, ahol ez kvázi engedélyezve van. Csak ezek az utcán strichelő lányok nem ütik meg azt a színvonalat, hogy bekerülhessenek oda. Sopron gazdag város, úgyhogy nem a kereslet generálja a kínálatot, hanem a kínálat próbálja a keresletet. Több-kevesebb sikerrel.
    Amúgy nem lehetne a lebukott lányokat, fiúkat kitiltani a városból?”
  • 4. kekefefe 2011. március 01. 10:10
    „Az emlitett szálláshelyen nem hétfőn kellene ellenőrzést tartani ill. nem csak az egyik házban lévőket igazoltatni hisz ott kettő házban vannak elhelyezve a "vendégek"!”
  • 3. babyangyal 2011. március 01. 09:00
    „Nem büntetni kellene a prostituáltat hanem megvalósítani a beígért türelmi negyedet esetleg olyan klubokat nyitni ahol felügyelve van a hely és a benne dolgozok is.Szerintem olyat nem lehet betiltani amire van kereslet mert ha tiltják akkor is megtalálják az emberek a kiskaput ami bejuthatnak.”
  • 2. karakter 2011. március 01. 08:09
    „Egy cikkben olvastam, hogy Sopronban 2010-ben 17%-kal növekedett a vendégéjszakák száma. Így már egész más megvilágításba kerül a dolog.”
  • 1. miracle. 2011. március 01. 07:44
    „http://www.nyugatmagyar.hu/dunantul/vizsgalat_indulhat_a_soproni_rendorkapitanysag_ellen/2205466/
    Erről van valami hír, lassan eltelik 1 hét
    Látom beraktak egy kis PR cikket :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth Éva: Bukott diákból soha nem lett korrepetitor

– A szocialista kormányzat nyolc évének történelmi bűne, hogy eladósították az államot, az… Tovább olvasom