Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Srácok, akik megmászták a soproni Tűztornyot

Igaz történet, az egyik részvevő, akkor még srác, már már felnőtt férfi elmesélésében. A '70-es években megmászták a Tűztornyot.

Valamikor a hetvenes években 13-14 éves Rózsa utcai gyerekekként kerültünk közelebbi kapcsolatba a Tűztoronnyal.

Akkoriban nagyon virgonc kis srácok voltunk, igazi '56-os fenegyerekek. Folyton hadat viseltünk a Bécsi utcaiakkal és az örök fő ellenségünkkel a Balfi utcaiakkal. Ma sem tudom miért, de nagyon utáltuk őket, mi szelídebbek voltunk.

A történetet elmesélte: Duda-Adorján Attila.
A történetet elmesélte: Duda-Adorján Attila.


Társaink a harcban a Szélmalom utcaiak voltak. Egész komoly csapatunk volt, és mint egy igazi haderő vonultunk a csatába. Egy alkalommal váratlanul lecsaptak ránk az Ikva áruház melletti hídnál. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen csúzli csata-verekedés alakult ki köztünk. Igen, a csúzli ott volt mindegyikünk zsebében.

Az egyetlen sérült én voltam, azt is a saját társam okozta, mert valahogy visszafelé sült el a csúzlija. Abban a pillanatban ötszörösére dagadt a szám. Tökinek hívtuk a srácot, mert kicsi és szemüveges volt, az én mumusom.

Később párbajtőrrel beleszúrt a szemebe, ma sem értem hogy, de megúsztam. Egyszer, a bátyám hazahozta a bokszkesztyűjét és bokszoltam Tökivel, hát be is húzott nekem rendesen. Kesztyű nélkül, mert valahogy az leesett a kezéről ütés közben. Igyekeztem távol maradni tőle.

Visszatérve a Tűztoronyhoz, lődörögtünk össze-vissza a városban, amikor egyikünk észrevette, hogy fel van állványozva a torony.

- Másszuk meg - mondta valaki.

Úgy is lett, rögtön neki rontottunk. Akkoriban építették mellette azt a beton részt, ahol később presszó is volt. Ott kezdtük a mászást, szerintem nem lehetett még teljesen kész az állványzat, mert nem a létra fokokon, hanem az ácskapcsokon kapaszkodtunk fel.

Közben az eső is megeredt, megcsúsztam és egy kézzel az ácskapocsba kapaszkodtam meg. - Nézzétek fiúk, itt lóg Csita - kiáltottam.

Most is beleborsózik a hátam, de akkor meg sem ijedtem.

A körfolyóson bejutottunk a toronyba, itt már belül haladtunk felfelé. Óvatosan kellett mennünk, mert a közepén volt egy négyzet alakú lyuk és aki beleesett az bizony a földszinten kötött ki és ezt biztos nem élte volna túl. Feljutottunk az óraterembe. A barátomat a napokban hívtam fel, aki elmondta, hogy fél méter átmérőjű fogaskerekek voltak benne, rézből volt és hatalmas.

 A toronymászó barátok: Csoki-Erdőskárpáti Gyula Golyó-Balázs László, Szergely-Bácsi József (meghalt), Töki-Trencsér Ferenc(meghalt), Szalai Tamás (meghalt), Beatles-Bán László (sajnos neki most vágták le az egyik lábát), Duda-Adorján Attila.


Egy plexi,vagy üvegfal védte órát, de az akkor állt, nem ment. Később javították is. Valahogy erre nem emlékszem, biztosan nagyon törtem a csúcsra, mindig is célratörő voltam. Elértük a harangot, itt megtorpantunk kicsit, tovább menni már nagyon veszélyes volt. Töki megint alakított, kimászott a villámhárítón és fel a sashoz, azt mondta meg kell érintenie és úgy is tett. Aztán hamar visszahúztuk, nehogy meglássanak minket lentről, vagy le ne essen.

Lefelé már könnyebb dolgunk volt, mégis akkor történt a baj. Tomi háttal állt a lyuknak és tüzet kért Csokitól, ahogy a láng fellobbant hátrahőkölt egyenest bele a lyukba. A szívbaj jött ránk, rohantunk lefelé, egyszer csak megszólalt "helló fiúk". Nem akartunk hinni a fülünknek. A szerencséje az volt, hogy egy munkás (áldassék a neve), egy létrát odatámasztott a lyukhoz és ezen gurult le Tomi. A bokája eltört, de se baj. Levittük és sumákoltunk otthon, azt mondtuk fociztunk és rosszul lépett.

Milyen érdekes az élet, Tomi ezt megúszta, de sajnos nem sokkal később fejest ugrott egy sekély vízbe és meghalt.

Sajnos, jelet nem tettünk a toronyba, viszont kárt sem okoztunk.

A történetet elmesélte: Duda-Adorján Attila.

Olvasóink írták

91 hozzászólás
  • 91. 1x2=? 2012. augusztus 18. 16:19
    „?????=arcor”
  • 90. sipi1311 2012. július 23. 14:56
    „Üzenetem az Úrnak, ne hagyja abba az írást csak így tovább........”
  • 89. 1x2=? 2012. július 21. 18:55
    „Ez szép . köszi, hogy az "oldallal" találkosztam. Magamnak "kinyomtam""”
  • 88. 1x2=? 2012. július 19. 19:06
    „86
    Köszi! A Rákosi uton a családi házban, mikor a szülök éltek még sokszor voltam Péternél. Felesége Éva, ha jól tudom.
    Hogy van? Halottam Gézától, hogy sziv panaszai vannak. Fifit hogyne ismerném! Hogy van? Te Sopronban élsz?”
  • 87. Je.Ta. 2012. július 18. 13:50
    „Mi is az Erzsébet utcában laktunk.”
  • 86. soproni 2012. július 18. 13:20
    „77. 1x2=? Szia. Kis Fischert néha látom,ők még mindig a Rákosi utcában laknak,nem változott sokat,most is megismernéd :-) Biztos vagyok abban,hogy a volt férjemet is ismerted(Fifi)),mert nagy cimborák voltak Péterrel,de nem csak vele.”
  • 85. Sopron-Berlin 2012. július 18. 12:22
    „Toth nagyapám a Bakler könyvkötö felett lakott, a Feimann szabó a házban müködött az ERzsébet utcában, szipar nagyapám nevén volt.
    hogy miylen motor volt a járgányában nem tudom.
    HOgy Plesöczi István már régen meghalt, tudom, anyám haláláig a Pázmány utcában lakott, úgyhogy a hirszolgálat kitünörn müködött.
    Facebookon van eg ykitünö olda, SOPron anno, ahol sokmindetn fel lehet fedezni, soprno múltjárol, én is sok ismerössel találkoztam ott, annyi év után.”
  • 84. ruig 2012. július 18. 12:14
    „Az egyik fafűrészelő a mai Erzsébet utcában lakott és a felesége nevén volt az ipar: Pokrócz Gyuláné volt a cégnév.A Feimann szabó körül laktak.
    Neki a gépe jobban karban volt tartva,másik cég valamilyen Dénes és Warszava motor működtette a masinát.A gyerekek nagyon bámulták az érdekes eszközt.A Pelsöczit akkor azért nem láttam régen, mert meghalt.Tudom ki volt a bátyád a Kálmán.a Bakó bácsi a jóember csak egy volt,Bakó nevű család létezik még most is Sopronban több is.A soproni ember megismerte a másik sopronit külföldön is messziről,volt szerencsém többször tapasztalni.A Zárai Karcsival 3-4 hetente találkozom pár szó erejéig az utcán.”
  • 83. Sopron-Berlin 2012. július 18. 11:58
    „Je-Ta, a fafürészlö a Tóth bácsi volt, az erzsébet utcaból, anyai nagyapám, akinek igaz történtét csak kevesen tudják, meigtam a blogomban.”
  • 82. Je.Ta. 2012. július 18. 11:53
    „Sopron-Berlin már mindent elmondott a Pelsöczi családról.Irmus néni nekem is és a bratyesznak is osztályfönöke volt.
    Egyszer még a 60-as években a bátyám és egy haverja gyufaszállál beindították faterom motorját,azzal köröztek a városba.Kovács nevezetü rendör fogta el öket,és vitte az öregemhez.
    A Bakó bácsin kívül voltak még Bakó nevezetüek Sopronban.János a gépgyárnak volt az igazgatója.
    Valamikor a házunk tele volt gyerekekkel.Sokszor csúszkáltak le a lépcsöház korlátján.Egyszer baleset is történt,Ádám Zoli-mellettünk laktak-a pincében ráesett a biciklikre,és úgy megsérült,hogy az egyik lába rövidebb lett.
    Késöbb Ö is kekerült Németországba.
    Ruig és Sopron-Berlin,talán ismerjük egymást.
    Különben akkor egészen más volt a város egyénisége.Ha nem is személyesen,de látásból mindenki majdhogynem mindenkit ismert.Az idegent egyböl kibökték.
    Ja,volt még a baronessz,egy idös hölgy aki mindig kesztyüt viselt,és nagyon elegánsan járt.Többen mondták,hogy bárónö volt.
    Plusz volt még egy fafürészelö aki saját gépén ami a közúti forgalomban is közlekedhetett járta a várost.Furcsa nagy hangú gépe volt.No,meg a faros Ikarusz buszok,az 1.-es és a 2.-es járat.”
  • 81. Sopron-Berlin 2012. július 18. 10:30
    „talán tufnak valamit kezdeni vele, üdvözlettel.

    [img]http://up.picr.de/11200605mm.jpg[/img]”
  • 80. Sopron-Berlin 2012. július 18. 10:27
    „sajnos nem tudok ide képeket berakni, sajnálom.
    van képem, gyerkkorunkból, ahol pelsöczi István rajta van, Jenö öccsével együtt nöttünk fel a Pázmány utcában.
    Jenövel együtt jártam idkolába a Deák téribe.
    Irmus nénit meglátogattam marciusban, már nagyon idös, de nagyon jót beszélgettünk, a régi idökröl, szellemileg abszolut friss, nagyon jól érztem magam.
    van egy fényképem a régi textiles kosarasokról, ahol orbay cila akosaras pályafutását jezdte édesapám vezetésével, sokan rajta vannak a képen, Zárai Karcsi,Hrabovszky Laci, Zsoli bácsi,zombori István edzö.
    szép idök voltak, blogomban sok mindenröl irtam.tempus fugit.
    olyna sok mindenkire emlékszem, ha Sopronban vagyok, pedig 1969 óta Nnémetordszágban élek.”
  • 79. Je.Ta. 2012. július 17. 22:25
    „Halló ruig!Pelsöczi istvánról van szó,aki sajnos szintén meghalt!Többen voltak testvérek,és szerintem édesanyukat az Irmus nénit sok egykori diák ismeri.Nekem is és bátyámnak is osztályfönöke volt a Deák-téri/Kellner Sándor,akkor így hívták általános iskolában.
    A bátyám 2008 itt kinnt NO.ban halt meg.Ja,és Kálmán volt a keresztneve.Tán így beugrik.
    A többit holnap,mert most jutnak olyan dolgok az eszembe amikre még nem is gondoltam.”
  • 78. Sherlockholmes1 2012. július 17. 21:41
    „Hát igen a régi szép idök..Sajnos már sosem jönnek vissza ,csak az emlékeinkben.Talán még az sem volt olyan rossz amikor anyánk elverte a csupasz fenekünket.”
  • 77. 1x2=? 2012. július 17. 18:55
    „Csak olvasni akartam az oldalt, de nem lehet hozzászólás nélkül elmenni!
    Rákosi ut Kótai család? (Fischer) Gézának volt 1 "Mercije" a renszáma GOL volt. Péterrel együtt gimiztünk és "Komatyiztunk". Tud Róluk valamit?”
  • 76. ruig 2012. július 17. 17:23
    „A Bakó bácsi valamikor 68-69-ben felháborodott a kutya gumin.Akkor is voltak rendetlen gazdik,vagy kóbor ebek és a Bakó bácsi felségterületére tették a kutya piszkot.Bakó bácsi a sokadik alkalommal megunva és berúgva,egy lapáttal összeszedte az anyagot és az akkori Tanácsháza elé vitte,majd <moderálva> meg felkiáltással az említett épület bejárata elé dobta.Gond csak annyi,észlelték az esetet és Bakó bá. ellen eljárás indult,szemetelés címén.Pelsöczi igen,de ne kérdezd meg,hogy vele mi van,nagyon régen láttam.te is úgy nőttél fel,mint a többi gyerek áhítattal nézték a füves pályát.A régi időben Május 1-én a lővérekbe vonultak az emberek és később lett a cél a Bécsi domb.Virsli,kakas cukor,
    vatta cukor,"similabda".A bátyád képe nem ugrik be.Régen meghalt?”
  • 75. hozsuzs 2012. július 17. 14:11
    „Je.Ta.: "Bakó bácsi jó ember" - nekem ez a mondata maradt meg az öregnek...igen, őt józanul ritkán lehetett látni, a legemlékezetesebb vele kapcsolatos emlékem, amikor a pamutipar kerítésének vonalában, az út közepén állt meg könnyíteni magán, amivel a forgalmat is sikerült feltartania 4-5 percig. Bár én egy másik generáció vagyok, de még emlékszem a Csiszárra is, a rágós és a könyvárús bácsikra is...jó emlékezni:)”
  • 74. Je.Ta. 2012. július 17. 13:41
    „A Pelsöczi név valakinek nem ismerös e?Ö volt a bátyám nagy haverja!!!!”
  • 73. rozsautcai 2012. július 17. 12:15
    „"71. Je.Ta. " "Esetleg valaki,vagy valakik ezt a sok hozzászólást elmenthetnék,aztán a többiröl meg beszélhetnénk!" Lementettem,kinyomtattam,jó szorikat meséltünk itt egymásnak.Még valami : ÖSSZEHOZOM ÉN MÉG EZT A JÓ KIS CSAPATOT-Gondom lesz rá,hogy ilyen jó hangulatban eltölthessünk együtt megint egy kis idöt.Sok sztori történ ám még a Rózsa utca és környékén!”
  • 72. Je.Ta. 2012. július 17. 11:22
    „Ja!Volt még egy ember aki mindig használt egyenruhában járkált,ö valamivel fiatalabb volt,mint az aki a lépcsházunkban számolta a pénzét.No,persze volt az "öreg Bakó bácsi",aki többször felöntött a garatra,és akkor azt ismételgette,hogy én vagyok a Bakó bácsi.
    Nyaranta a várfalnál a beton kerítésen ült egy fiatal gyerek,szája elött müanyag csö,és azon keresztül énekelt.
    Mi sokszor fociztunk a gödörben,ott is volt egy laza kis csapat.Egyszer úgy gondoltuk,hogy rámegyünk a Posta pályára,kiprobljuk milyen a füvön focizni.De,ahogy ráléptünk,már zavartak is le minket!”
91 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízforrás: Kulturális merülés és üdítő felfrissülés

Pénteken kezdődik és tart tíz napon át a Tízforrás Fesztivál. Kultúrélmény a Fertő partján. Tovább olvasom