Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Sötétben menekítették partra a hajósokat

A tűzoltók és a rendőrség közös akciójának eredményeként sikerült annak a vitorlásnak a négytagú legénységét kimenteni, amelyik szombat este az erős szél miatt a Fertő tavon a nádasban ragadt.
A tűzoltók és a rendőrség közös akciójának eredményeként sikerült annak a vitorlásnak a négytagú legénységét kimenteni, amelyik szombat este az erős szél miatt a Fertő tavon a nádasban ragadt. Szerencsére senki sem sérült meg. – Eredetileg nyolcan szerettünk volna vitorlázni, de végül csak négyünkkel futott ki a hajó – idézte fel tegnap délelőtt a történteket a vitorlás tulajdonosa. – Délután négy órakor bontottunk vitorlát. Az idő ideálisnak tűnt, Balf felé hajóztunk, de a kikötőbe már nem tudtunk visszajönni, mert az erős szél a nádasba sodort bennünket. Próbálkoztunk mindennel, de eredménytelenül. Az akkumulátorok lemerültek, így tehetetlenek voltunk. Ketten a vízbe merészkedtünk, hogy kifordítsuk a hajót szélirányba. Először úgy tűnt, sikerül, de aztán ismét a nádasban kötöttünk ki. Ekkorra már besötétedett. 

– Szerencsére a kikötőben lévő barátainknak feltűnt, hogy sokáig vagyunk távol – folytatta a vitorlás tulajdonosa. – Ők értesítették a tűzoltókat, akik a határőrökkel közösen menekítettek ki bennünket. A túrahajót vasárnap délelőtt vontattuk be, sértetlenül. Mozgalmas estéjük volt szombaton a tűzoltóknak, ugyanis nemcsak a vitorlás négy fiatal utasát szállították biztonságosan partra, hanem több tűzesethez is riasztották őket szinte egy időben.

– Az esti órákban kaptuk a riasztást, hogy egy vitorlás utasait kell kimentenünk – mondta Pirger Attila hadnagy, a tűzoltóság szombati szolgálatvezetője. – Szerencsére rendelkezünk egy ilyen alkalomra rendszeresített motorcsónakkal, azzal mentünk a bajbajutottak segítségére. Szükség volt azonban a határőrökre is, mert a mi csónakunkba csak ketten férnek be.V iszonylag gyorsan megtaláltuk őket, de előfordulhatott volna, hogy sokkal több időt töltenek a vízen.Még be sem fejeztük mentésüket, máris több tűzhöz riasztottak bennünket. – Még nincs szezon a Fertőn – válaszolta érdeklődésünkre ifj. Schneider István, a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség elnöke.

– Az idény április 9-én kezdődik. Ez azt is jelenti, hogy előtte kockázatos vízre szállni, hiszen még nagyon hideg a víz, és az ausztriai viharjelző rendszer sem működik, amelyet mi is figyelünk a magyar oldalon.Ar - ról nem beszélve, hogy a szezonon kívül a mentésre sem vagyunk felkészülve. Aki tehát ilyenkor vitorlát bont, az az átlagosnál nagyobb kockázatot vállal. H. F. Szándékos gyújtogatás? Sopronban szombaton kilenc alkalommal riasztották a tűzoltókat. A lángok több helyen szinte egyszerre csaptak fel, ezért a kapuvári tűzoltókat és több önkéntest is bevontak az oltási munkálatokba. Szerencsére mindenhol gyorsan sikerült megfékezni a tüzet. Még tisztázásra vár, hogy szándékos gyújtogatás vagy véletlen tűz volt-e a Deák-kút környékén, az Ojtozi sor közelében és Bánfalva térségében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vendégszobákat hozott létre az OEP

Sokan érthetetlennek tartják, hogy az egészségügy rossz helyzete közepette négy vendégszobát alakított ki Sopronban a megyei egészségbiztosítási pénztár. Õk állítják: máshogyan nem lehetett hasznosítani a felszabadult területet. Fillérre menõ viták mellett Évek óta, de különösen az elmúlt hónapokban másról sem hallani, mint az egészségügy katasztrofális helyzetérõl. Tovább olvasom