Kisalföld logö

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -3°C | 5°C Még több cikk.

Sorban álltak a kékfrankutalványért

Péntektől hivatalosan is váltható a kékfrank, a Sopronban bevezetett, készpénzt helyettesítő utalvány, melyet a helyi gazdaság erősítésére találtak ki az ötletgazdák.

A kékfrankutalványt kibocsátó Ha-mi Összefogunk Európai Szövetkezet pénteki közgyűlésén Perkovátz Tamás elnök összegezte a múlt eseményeit. Elmondta, a szövetkezet tavaly szeptemberben 123 taggal és 38.500 euró alaptőkével alakult, a cégbíróság december 18-án vette nyilvántartásba a céget, melynek vezetői ekkor rendelték meg a Pénzjegynyomda Zrt.-től az utalványok gyártását. Az első példányokat február 5-én a soros közgyűlésükön tekinthették meg a szövetkezet tagjai, tegnap pedig már vásárolhattak is belőle. Folyamatosan bővül az elfogadóhelyek listája és idén 19 új tag lépett a szövetkezetbe. A vásárlás során a kékfrankkal a legtöbb helyen 5–15 százalékos kedvezmény érvényesíthető majd. Az utalvány további előnye, hogy a szövetkezeti tagok tagtársaiktól vásárolnak majd árut és szolgáltatást, így erősítve a helyi gazdaságot.

A szövetkezeti tagok körében nagy sikere volt a kékfranknak. Fotó: Magasi Dávid
A szövetkezeti tagok körében nagy sikere volt a kékfranknak. Fotó: Magasi Dávid

A kékfrankkal 5–15 százalékos kedvezmény érvényesíthető majd.
– Az idei tervek között új tagok és elfogadók rendszerbe való bevonása szerepel, hogy általuk még szélesebb körben biztosított legyen a kékfrank ˝forgása˝. Szeretnénk év végére 500-ra növelni az elfogadóhelyek számát, 300-ra duzzasztani a tagságot és megduplázni az alaptőkét, valamint forgalomba helyezni 100 millió kékfrankot. Azt szeretnénk, ha sok hasonló kezdeményezés születne az országban, mert az ilyen összefogás segítheti a gazdaságot – fogalmazott Perkovátz Tamás.

Zártkörű szövetkezetről lévén szó, egyelőre csak a tagok vásárolhatnak az utalványból, a cég pénzügyeit bonyolító Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél.

Olvasóink írták

  • 10. janika 2010. május 12. 12:57
    „Játékpénzt már régóta gyártják csak nem ezzel az értékkel! Úgy látszik az ötlet gazda és a gyártói még nem lépték túl a gyerekkort!”
  • 9. egysoproni_ 2010. május 12. 06:30
    „7. Sopron-Berlin!
    Mi történik ha elveszíted? Ugyan az mint az étkezési utalvánnyal. Magyarul vess rá keresztet.”
  • 8. naplopo 2010. május 10. 09:24
    „#6
    Pont erre gondolta, az #5tel kapcsolatban -:)”
  • 7. Sopron-Berlin 2010. május 10. 09:11
    „mi történik, ha valaki egy ilyne utalványt elveszt??
    van egy telefobszám ahol le lehet záratni????”
  • 6. egysoproni_ 2010. május 09. 18:07
    „5. Dörgés!
    Ez jó ötlet lenne ha ennek fejében a szolgáltatók 5 - 10 %-ot elengednének az aditt számlából. (víz, villany, stb...)”
  • 5. Dörgés 2010. május 09. 13:02
    „Postával is tárgyalni kéne, hogy fogadja el a csekkek befizetésére.”
  • 4. samusoma 2010. május 08. 17:41
    „a bankok is elfogadják?”
  • 3. janika 2010. május 08. 11:42
    „Megyken cimleten van Csicsolina és Gyurcsány képe? Vagy az a jo magyar "Gyempa"?”
  • 2. 983 2010. május 08. 09:44
    „Vancouver: hát persze, meg még mi kellene, aranystandard rendszer? :)”
  • 1. Nagy_Imre_Vancouver 2010. május 07. 22:41
    „Euro helyett aranyfedezetettel kellene az ertekallosagot biztositani. Tuti akkor meg nepszerubb lenne.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkéntesekkel szerveznének életmentő ügyeletet

Nyolcvankét önkéntest képeztek ki életmentésre és újraélesztő készülékeket vásároltak… Tovább olvasom