Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Soproniak svéd kapcsolata

Svéd vendéglátósok, idegenforgalmi szakemberek, galériatulajdonosok, kézműipari kisvállalkozók látogattak Sopronba, hogy tapasztalatcserén vegyenek részt.
A jövőbeni együttműködésről is szó esett.
– Lautner Anikó soproni lokálpatrióta korábban harminc éven át foglalkozott Svédországban felnőttképzéssel, személyes ismeretségünk is onnan származik – mondta elöljáróban Lena Husén, a Sopronba látogatott hudiksvalli küldöttség, valamint a Svéd Nők Lehetőségének Háza szervezet észak-svédországi vezetője.

– Anikó ötlete volt, hogy a svéd város gazdasági és kereskedelmi életének női reprezentánsai Sopronban keressenek partnercégeket, hogy tapasztalatcserén vegyenek részt, s akár együttműködésről is tárgyaljanak. Jó ötlet volt az ipari park inkubátorházába szervezni a találkozót, hiszen az étterem üvegfalán helyi képzőművészek önálló kiállításai láthatók. Most éppen Gáspárdy Tibor akvarelljeiben gyönyörködhettünk, s személyesen is beszélhettünk a művésszel. Úgy láttam, a társaságunkban lévő galériatulajdonossal már rögtön létrejött a kontaktus. Másrészt arra is kíváncsiak voltunk, hogy a soproni innovációs centrumban miként zajlik a kisvállalkozók támogatása.

– Ezen túlmenően turizmussal, vendéglátással, lótenyésztéssel, kézműiparral, illetve marketinggel foglalkozók alkotják a tizenkét tagú küldöttséget, amelyben két önkormányzati tisztviselő is helyet kapott. A magyar partnerek küldöttségünk szakmabeli tagjaival megismertetik saját vállalkozásukat, miként a svédek is beszámolnak ottani munkájukról – folytatta Lena Husén, aki elmondta: a soproni találkozóra meghívták az Osztrák–Svéd Baráti Társaság bécsi elnökét, Britt-Marie Huber asszonyt is. Az ő közbenjárására a kismartoni (Eisenstadt) gazdasági kamarába is ellátogatnak a svéd és a soproni partnerek.
– Igen hasznosnak tartom, hogy civil kezdeményezésre szabad együttműködések jöhetnek létre a soproni térség és a skandináv, illetve osztrák szakmabeli vállalkozásokkal – jellemezte a tanácskozás jó hangulatát Varga Ákos, az Ágfalván működő lovas vendéglátóegység szállodaigazgatója.

– A svédek közül ketten is érdekeltek a lovasturizmus fejlesztésében, így kecsegtető lehetőségek nyílnak mind a svéd, mind a magyar fél előtt.
Lautner Anikó főszervező elmondta még: Kozma Adrienn személyében uniós szakértővel is felvették a kapcsolatot, amelynek nyomán női foglalkoztatási uniós projekt jöhet létre a svédek soproni látogatása eredményeképpen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól keresnek a polgármesterek

Nagyon is megéri polgármesternek, képviselőnek lenni még a falvakban is. Egy közepes – 1500 lelkes – település vezetője az egyéb juttatásokon kívül akár bruttó 405 ezer forintot is kereshet. A polgármesterek, képviselők, bizottsági tagok alapilletményét törvény írja elő, ez egységesen 36.800 forint. A képviselő-testületeknek viszont tág mozgásterük van a tekintetben, mekkora szorzót szavaznak meg. Tovább olvasom