Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Soproni útfelújítások: sok munka, sok helyen

Lépten nyomon útfelújítási munkákba botlik Sopronban a járókelő. Dolgoznak többek között a Csengery, a Híd, és az Ady Endre utcában is. A közlekedés néhol nehézkes, de nyár végére számos helyen újul meg az útburkolat, de sok helyütt a felszín alatti közműveket is kicserélik.

Számtalan helyen dolgoznak egyszerre Sopron közterületein közmű- és útépítők. Emiatt sok a közlekedési dugó, de öröm az ürömben: nyár végére már szinte mindenütt befejeződik a munka, megújul sok utca.

A Híd utcában és a Mikes Kelemen utcában hetek óta tartanak a közműépítési munkák, melyek május közepére fejeződnek be. A Híd utcában gázközmű-építés következik, utána teljes szélességében új aszfaltot kap az utca - tudtuk meg Kerekes Attilától, a városháza beruházási csoportvezetőjétől.

A Mikoviny utcában zajlanak a csatornaépítési munkák. A tervek szerint augusztus végére befejeződik, és megtörténik a teljes pálya- és járdahelyreállítás.

Az Ady Endre utcában víziközműépítési munkák kezdődtek. Az eredeti tervek szerint június közepére a közművesítés befejeződik, augusztus végére pedig már az útépítés is megtörténik. Ennek során a Lövér körút és a régi moziépület közötti, korábban helyre nem állított aszfaltot javítják. Az aszfaltot visszamarják, újraaszfaltoznak, járdát állítanak helyre és új járdát építenek, illetve megoldódik a vízelvezetés is.


A Pihenőkeresztnél megkezdődött a lakosság és az önkormányzat összefogásával az útfelújítás, itt korábban már elkészült az útalap, erre kétrétegű aszfalt kerül és elkészül a szegélyezés is. Később a közvilágítás egy részének kivitelezése is megkezdődik.

Az Apácakertben szintén közvilágítás kivitelezésére nyertek 10 millió forintot, ezen kívül három utca aszfaltozására is sor kerül önkormányzati támogatással.

Az Uszoda utca és a Csik Ferenc utcában május 15-én, a Halász utcában és a Paur Iván utcában június közepén kezdődik a közműépítés utáni rekonstrukció: faltól falig út- és járdahelyreállítás. Összességében augusztus végére a város több közterülete újul meg azok közül, melyek az elmúlt ősszel csak ideiglenes aszfaltburkolatot kaptak.

Olvasóink írták

  • 17. mitirjak 2009. május 12. 16:59
    „A buszmegállókban az ut úgy le van süllyedve,hogy a buszok alja majdnem leér!Igaz könnyebb fel-le szállni
    főleg az időseknek.Lehet,hogy ezért nem csinálják meg?Van itt ész!?A kórházzzal szembenit nézegettem
    főleg!Gyönyörű!A körforgalmba a kiszedett tulipánhagymából én is szerettem volna kérni!
    Ezután le kellene betonozni!A virág telepítés évelős virággal lenne kifizetődő!”
  • 16. kertész 2009. május 05. 14:32
    „Jav:Virágvölgyi úti”
  • 15. kertész 2009. május 05. 14:30
    „Joco! Tegnap még a Virágvöllgí út szőlőkbe vezető részét is leaszfaltozták.Úgy látszik példát vettek a szomszédoktól.Telik a 7 milliárdból, csak a városra nem”
  • 14. joco 2009. május 05. 07:12
    „"Lépten nyomon útfelújítási munkákba botlik Sopronban a járókelő. Dolgoznak többek között a Csengery, a Híd, és az Ady Endre utcában is. "
    ezek a mondatok "szivmelengetőek" lennének, ha nem tudnánk azt, hogy amit idén felujitanak azok két évet sem "élnek" meg.
    Miért van az, hogy az osztrákoknál a mezögazdasági müvelés alatt álló területein is jobb állaguak az utak? Pedig -legalább is itt a magyar határ közelében-a legtöbbjét magyar értitek MAGYAR munkások csinálták!!!!”
  • 13. joco 2009. május 05. 05:50
    „"Kertész" miért tán azt gondoltad, hogy az "arcusi-páros" a NÉP-től nem érdemel ennyit.”
  • 12. kertész 2009. május 04. 20:26
    „A mai napon új aszfaltszőnyeget kapott a Koronázó domb körüli út.Na miért,mert ott lakik az Simon-Molnár páros és nehogy már rossz úton járjanak be a munkahelyükre.Ezért nem jut a többi útra pénz,mert a saját portál elött kel rendet csinálni.”
  • 11. mindigatutit 2009. április 29. 12:29
    „még az a jó,hogy ez a városvezetés bírálta az előzőt a szervezetlen munkáért.akkor most mi van?”
  • 10. mitirjak 2009. április 27. 17:11
    „Tényleg! Mi a Jóisten lesz a Vándor S.utcával?Pár éve elterelő útnak használták,kamionok,búszok,stb.Utána
    meg leszarta mindenki! Ez rávall az egész városvezetésre!Nem csak a belváros tartozik Sopronhoz!!!
    Szégyen az egész rájuk nézve!”
  • 9. Telepathia 2009. április 27. 11:07
    „A Fidesz városvezetés többi mint három éve tett ígéretet az útfelújításokra. A sok eredménytelen per több százmiliós költsége, a Vasvári Pál utcai orvosi rendelő értelmetlen 100 milliót meghaladó emeletráépítési költsége és a mély garázsra költött szakértői és örző védő szolgálat várható és havonta jelentkező költségei,valamint az elbukott polgári és büntető ügyek perköltségei számos soproni városi út és utca hálozat rendbetételét eredményezhette volna az elismerésről szóló fekete márvány tábla nélkül. (Béke út -Bajcsy Zsilinszky út 2008.december)”
  • 8. taimagic 2009. április 27. 09:12
    „Az az érdekes, hogy míg Ausztriába kb. 1 hét alatt egy egész falut (Fő utca) meg tudnak csinálni, nálunk 1 hét alatt semmi se történik.
    Nem értem azt sem, hogy ha teszem azt egy utcát feltúrnak (mert hát csinálják), akkor a kerülőutat jelentő környékbeli utcákat minek ugyanabban az időben feltúrni????
    Azt sem értem, hogy az aknafedeleket miért nem lehet egyszerre aszfaltozni az egész úttal? Miért kell vágni, aszfaltozni újra? A fagy meg a kocsik, majd elrendezik.....
    Ha már egy utat feltúrnak, miért nem lehet az összes munkát (össze közmű) egyszerre megcsinálni? Miért jó, hogy havonta, negyedévente túrnak-fúrnak???

    Azt hiszem ez a klasszikus "magyarok cselekedetei".....”
  • 7. JóSzínházat 2009. április 26. 16:25
    „A Hermesi útnál nincs rosszabb, mikor javítják?”
  • 6. 1soproni 2009. április 26. 12:53
    „A Vándor Sándor utcából fel kéne szedni a maradék aszfalt darabokat. Akkor legalább földútnak lehetne hívni...”
  • 5. Tikky19 2009. április 25. 15:36
    „Nem minőségi a javítása az utaknak, és a soprnii utak körülbelül 60-70%-a ramaty állapotban van, és nem jó közlekedni rajta!”
  • 4. karabas 2009. április 25. 13:28
    „Az Ady Endre úton is "lázas " munka folyik. Két hete nem látni senkit a területen. Ezért kár volt elkezdeni, ílyen tempóban szeptemberre sem készül el.”
  • 3. mindigatutit 2009. április 25. 11:38
    „persze,hogy fanyalog az ember.nézd meg a vitnyédi utcát,béke út ,kritikán aluliak.a tavaly leaszfaltozott ágfalvi lakóparkban több helyen beszakad at út,az út széle egyszerűen eltűnt!!”
  • 2. pulci 2009. április 25. 11:13
    „Én nem értem mit fanyalognak az emberek folyamatosan, hogy milyen rossz az utak állapota amiket az elmúlt években felújítottak. Szerintem egy-két kivétellel mindenhol elég jóra sikeredett az aszfalt és ki is tart talán 10-15 évig. Inkább örüljünk annak, hogy EU-s pénzből a csatornarekonstrukció keretében szinte minden utca megújul Sopronban még ha elég vontatottan is halad de ez már csak így van nálunk. Az meg, hogy mindig építkeznek az ékes bizonyítéka annak hogy milyen rossz volt az úthálózat és most a közműmunkálatok keretében megújulhat számos utca.”
  • 1. mitirjak 2009. április 25. 10:49
    „Évek hosszú során,mindig útépítés folyik Sopronba! Úgy,hogy mire egyik el sem készü,a másikat már törik fel!
    Igy örökké van munkájuk az útépítőknek,és bontóknak!Szerintem már verseny folyik,hogy ki tud többet,vagy
    bontani,vagy építeni! Ráadásul úgy néz ki még a pazarlással sem maradunk le!A Csengery u-ban a gyalogjárdát
    ami nem volt rossz,lecserélik térkőre!A körforgalomba jobb lett volna évelős vírág,mert a 30000.db tulipán
    gúmó egy-két hétig vrágzik,és utána vége!A gúmót biztos nem fogja senki sem tárolni. Eszeveszett pazarlás
    megy a városvezetés részéről!A mélygarázsról meg nem is beszélek!Egyszer talán sikerül valamit megcsinál-
    ni úgy,hogy jó is legyen!!!TALÁN!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virtuális klímakutató központot avattak Sopronban

Sopron - A NASA közreműködésével délkelet-európai klímahatás-kutató központ létesült Sopronban, a… Tovább olvasom