Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Soproni temetők: hosszabb nyitva tartás

Sopron - Hétvégén nagy forgalom várható a temetőkben. A sírkertek személyzete segíti a hozzátartozók eligazodását.

A soproni Szent Mihály-temető péntektől hétfőig reggel 7 órától este 8 óráig tart nyitva. Mindenszentek ünnepén és halottak napján (november 1–2.) a temetőbe gépkocsival behajtani tilos. Ma 8–15 óráig, szombaton 8 és 14 óra között 315 forint megfizetése ellenében viszont autóval is bemehetnek a temetőbe. Mozgássérülteknek – igazolvánnyal – ez utóbbi napokon térítés nélkül is engedélyezett a behajtás.

A Balfi úti evangélikus temető reggel 7 órától este fél 10-ig lesz nyitva a hétvégén. Az emlékezők járműveiket a közeli parkolóban helyezhetik el, behajtani a temetőbe csak engedéllyel lehet. Ez előzetes egyeztetés után szerezhető be az egyházközség pénztárában (Bünker János Rajnárd köz 2.), legkésőbb ma 12 óráig.

A sírkertek meghosszabbított nyitva tartással várják az emlékezőket mindenszentek ünnepén és halottak napján. Fotó: Magasi
A sírkertek meghosszabbított nyitva tartással várják az emlékezőket mindenszentek ünnepén és halottak napján. Fotó: Magasi

A bánfalvi hősi temető és a hozzá tartozó köztemető folyamatosan látogatható. Ide a sírkert elhelyezkedése s mérete miatt csak gyalogosan juthatnak be az emlékezők, s a többi temetőtől eltérően itt virágárusítás sincs.

A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai megerősített szolgálatot tartanak a sírkertek környékén. Ügyelnek a rendre, de közlekedésrendészeti feladatokat is ellátnak a torlódások, balesetek elkerülése érdekében.

A soproni buszközlekedésben nem lesz jelentősebb változás mindenszentek ünnepén és halottak napján. Bális Judit üzletág-igazgató portálunk kérdésére elmondta, a temetők felé lehetőség szerint csuklós buszokat indítanak, és ha szükséges, mentesítő járatokkal segítik a még rugalmasabb közlekedést.

Olvasóink írták

  • 7. anonimus 2009. november 03. 11:13
    „megkövetem a rend őreit :)

    korrektül végezték a dolgukat :)”
  • 6. lolita 2009. november 02. 15:55
    „Este fel hatkor mar tök sötet van,de 20 oraig ,meg este tizig van nyitvatartas.Erdekes nyitvatartasok teli idöszakban,nem mondom.”
  • 5. laura01 2009. október 31. 17:07
    „Az a baj, hogy pár métert senki nemtud gyalogolni. Tavaly például a győri nádorvárosi temetőben egy kocsi 4 fiatal társaságában behajott a sírok közé, persze csak a sírnál szálltak ki... Gusztustalan. és mindegyiknek 4 lába volt... 4-es. Igazad van teljesen.”
  • 4. soproni 2009. október 30. 20:12
    „Mi a megoldás? Aki teheti ne a temető kapujáig akarjon autóval menni.:)Biztos megint katasztrofális lesz a közlekedés,még gyalogosan is és bedugul a temető környéke.A parkolóba ilyenkor csak a mozgáskorlátozottakat engedném parkolni.”
  • 3. anonimus 2009. október 30. 18:23
    „ja... azért állítottak meg ma egy autóst is villogva meg szirénázva, mert parkolót keresett és csak 30-cal ment.... az már más kérdés, h nem tudott félreállni, ezért a város fele menő sáv megállt vagy 10 percre d.u. 4kor... biztos nagyon veszélyes bűnöző volt a bácsika....

    mivel a magyar nem tudja használni a körforgalamat, ezért oda kéne állniuk, h ne legyen torlódás, ill. a parkolókat is nézni kéne, h ha teli van ne engedjenek be autót, mert csak dugó lesz stb...”
  • 2. soproni 2009. október 30. 14:37
    „1! Én végigolvastam!Szerinted???? Eddig még minden évben ott voltak és nem volt semmi probléma.

    "A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai megerősített szolgálatot tartanak a sírkertek környékén. Ügyelnek a rendre, de közlekedésrendészeti feladatokat is ellátnak a torlódások, balesetek elkerülése érdekében"”
  • 1. anonimus 2009. október 30. 12:49
    „Ja... és reméljük a rend őre is ott lesznek és nem csak cirkálnak hanem esetleg forgalamt is irányítanak!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új napközi a régi helyett

November elsejétől megszűnik a Segítő Kéz Szociális Szövetkezet által működtetett családi napközi… Tovább olvasom