Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Soproni Tavaszi Napok – Már válthatók jegyek a kulturális fesztivál programjaira

Koncertek, családi rendezvények, színházi előadások és rendhagyó programok is várják a közönséget március 7. és április 11. között a város egyik legnagyobb kulturális fesztiválján.
  
Nőnapi operett gálával indul március 7-én a Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozata. Népszerű opera, musical, sanzon és operett dallamok hangzanak majd el az előadáson, amin többek között Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea és Mahó Andrea is közreműködik.

Március 13-án Csurák Erzsébet selyemfestő iparművész kiállítása nyílik meg a Festőteremben. A művész számos hazai és külföldi tárlaton szerepelt már, munkái több gyűjteményben is megtalálhatók. Alkotásai április 7-ig maradnak Sopronban.

Változatos zenei programokban bővelkedik a fesztivál: március 17-én Zorán és zenekara ad koncertet, március 19-én pedig Horváth József emlékére rendeznek hangversenyt a Liszt-központban.

A soproni zeneiskola névadójának név- és születésnapján az intézmény legkiválóbb növendékei adnak koncertet a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar közreműködésével és Kocsis-Holper Zoltán vezényletével.

Március 20-án soproni és Sopron környéki kórusok mutatkoznak be a Tavaszi kórusünnepen, március 29-én pedig elsősorban a gyerekeket várja Gryllus Vilmos: megzenésített verseket, tavaszi dallamokat hallhat tőle a közönség. Március 30-án Berecz András lép színpadra a Liszt-központban: a Mesés zenék, zenés mesék című rendhagyó koncerten a Győri Filharmonikus Zenekar is közreműködik majd.

A fesztivál keretében népszerű színművészek érkeznek Sopronba: március 23-án Kern András szereplésével A kellékes című darabot, március 25-én pedig Vári Éva előadásában a Rose című monodrámát nézheti meg a közönség.
Rendhagyó programokat is tartogat a rendezvénysorozat: március 21-én Sopronikon címmel soproni sikertörténetekről lesz szó a Liszt-központban. A program vendégei Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Volt fesztivál főszervezői, valamint Szikszai László formatervező lesznek, akikkel Bakos Piroska, televíziós és rádiós műsorvezető beszélget majd. Bödőcs Tibor Karinthy-gyűrűs humorista április 10-én lép fel a Liszt-központban, Cefre palota című legújabb estjével.

Április 11-én pedig kiváló pszichológusokkal találkozhat a közönség a Lelki egészségnap keretében: Tari Annamária, Licskainé Stipkovits Erika, Dr. Zacher Gábor, Dr. Almási Kitti, Dr. Rusz Edit és Dr. Grezsa Ferenc tart majd előadásokat.

A fesztivált 33. alkalommal rendezik meg idén: Sopron 1983-ban, első vidéki városként csatlakozott a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozataihoz. A szervezők célja azóta is az, hogy minél több korosztályt és minél különbözőbb érdeklődésű embert szólítsanak meg a programokkal.

Azoknak, akik messzebbről, vonattal érkeznek a Soproni Tavaszi Napokra, alakalmi kedvezményt biztosít a GySEV, a rendezvényekről bővebben a www.prokultura.hu oldalon lehet tájékozódni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feke Pálék trükköznek - Sopronban megmutaják

Trükkös autósjelenetet forgattak egy budapesti műteremben Feke Pálék. Mindezt a Zene, New York,… Tovább olvasom