![]() |
| Balról jobbra: Dancsó Éva, Drozdík Attila, Horváth Lucia, Varga Gábor. |
A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért kuratóriuma évek óta jutalmazza azokat az általános és középiskolai tanárokat, akik odaadó munkájukkal segítik a magas szintű szakképzést, felkarolják és tudásukkal támogatják a tehetséges diákokat. Az ünnepélyes ceremóniára idén is a Magyar Tudományos Akadémián került sor, ahol a rangos elismerés mellett 250 ezer forintos díjat vehettek át a kitüntetett kémiatanárok.
A 2011. évi négy díjazott között van Horváth Lucia, a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium tanára.
Horváth Lucia tanárnő
Horváth Lucia kémia-fizika szakos tanári oklevelét a József Attila Tudomány-egyetemen szerezte 1973-ban. Négy évig általános iskolában tanított, 1980-tól a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium tanára, 1990 és 2009 között a természet-tudományi munkaközösség vezetője, megyei kémia szaktanácsadó volt.
1984-től kezdve nagyszámú tanulót készített fel eredményesen kémiaversenyekre: az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen 22 diákja lett megyei első helyezett, akik közül hárman lettek elsők az országos fordulón, és még hatan végeztek a 2-5. hely egyikén. Két tanítványa az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is dicsérő oklevelet kapott.
A Kémia élőben, tárgyban, minden pillanatban elnevezésű csapatversenyen diákjai szerezték meg az országos 1. és 3. helyet, az iskola pedig megkapta a „Legeredményesebben versenyeztető iskola" címet. Versenyeredményei miatt 2008-ban meghívták tanítványaival Oláh György Nobel-díjas tudóssal való személyes találkozásra is.
Kiemelkedő versenyeredményeit nem tekintve Horváth Lucia tanárnő legnagyobb szakmai sikerének azt tekinti, hogy tanulói fontosnak tartják a természettudományos műveltség megszerzését. Ennek bizonyítéka, hogy a kétszintű érettségi vizsgák bevezetését követően, vagyis amióta nincs kötelezően kijelölt ötödik vizsgatárgy, tanítványainak 60-80%-a választható tárgynak a kémiát választja. Ez a szám megyei és országos mérce szerint is kiugróan magas, szakközépiskolák között viszont egyedülálló.
Eközben a tanítványai által elért vizsgaeredmények minősítései magasabbak az országos átlagnál.
Eredményességének okát módszereiben látja, melyek az iskolában folyó képzés hagyománytisztelő, következetes, természettudományos irányán alapulnak, s a reális követelményű, gyakorlatorientált tanítás megvalósítását biztosítják.
A tanárnőnek az oktatás és különösen a kémiaoktatás fejlesztése érdekében kifejtett egyéb munkái is igen sokrétűek, hiszen azok az érettségi elnöki teendők ellátásától és a tantárgyi programok kidolgozásától egészen a kémiaszertár és -szaktanterem fejlesztésig és tankönyv-lektorálásig terjednek.
Gratulálok és további sikereket kívánok a Tanárnőnek! Lám az igazi értékek nem a kérkedőkből kerülnek ki. Még politikai háttér szél sem szükséges. A tudás méltán vívja ki elismertségét.
Sok szeretettel gratulálunk Luciának!!
A Tájak-Korok-Múzeumok soproni csoportjának vendégeként még azokat a felnőtteket is lenyűgözte akiktől valóban távol áll a kémia! Stilusa, tudása, egyénisége és ahogyan megismertette a hétköznapi életünkben jelenlévő folyamatokat élménnyé tette a találkozást. Kár, hogy nem lehetünk már a tanitványai. Gratulálunk és további sok sikert kivánunk!
Így ismeretlenül is gratulálok Horváth Lucia tanárnőnek.
A lényeg itt van:
"Eredményességének okát módszereiben látja, melyek az iskolában folyó képzés hagyománytisztelő, következetes, természettudományos irányán alapulnak, s a reális követelményű, gyakorlatorientált tanítás megvalósítását biztosítják."
hirdetés
