Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Soproni szépségek a Szuperszépségverseny döntőjében

Sopron–Dolní Moravice - Négy soproni lány képviseli Magyarországot az október végén Csehországban megrendezésre kerülő Szuperszépségverseny döntőjén. Dalma, Barbara, Kriszta és Titanilla – győzelem esetén – jótékony célra fordítanák a nyereményt.
Ha mindenki olyan csinos, mint a soproni lányok, erős mezőny várható az október 27-én a csehországi Dolní Moravicében megrendezésre kerülő nemzetközi Szuperszépségversenyen. A megmérettetés döntőjén a „visegrádi négyekből", azaz Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról érkezik összesen tizenhat szépség. Egyikük az a Jagadics Dalma (17), akit a megyeszépe-verseny győzteseként ismerhettek meg a Kisalföld olvasói.


Kétszeres győztes

– A Sopron szépe és a megyeszépe-versenyeken egyaránt sikerült megszereznem a koronát, ezért gondoltam úgy, hogy a szuperszépségek versenyén is kipróbálom magam – mondta el Dalma, akit a Miss World Hungary döntőjébe is vártak, de ő inkább a párhuzamosan futó Megyeszépe címre pályázott. – A mostani verseny középdöntőjén a két szlovákiai magyar lánnyal kiegészült csapatunk annyira jól szerepelt, hogy örömmel veszünk részt a döntőn is.


Díjugratásban már első

A fertőrákosi Breithoffer Barbara (15) több modellversenyen vett már részt. Őt a lányok felkészítő menedzsere, Burai Ilona nevezte be a Szuperszépség címre. – A középdöntő eredményhirdetésén, ahol közölték hogy továbbjutottam, örömömben sírva fakadtam – meséli Barbara, aki a Gárdonyi-iskolába jár. Öröme nem is csoda, hiszen a középdöntőn a magyarok csoportösszesítésben az első helyen végeztek. A fiatal lány nemcsak szépségével, de a díjugratástudásával is szerzett már trófeát. – Öt éve lovagolok, arab telivéremmel első helyezést értünk el egy díjugrató versenyen. Most a díjlovaglás érdekel, szeretném magam ebben is kipróbálni.


Nemzetközi versenyre készül

– Számomra el az első komoly megmérettetés – teszi hozzá Papp Krisztina (15), aki szintén Burai Ilona modelliskolájából került a döntőbe. Ez tehát csak a kezdet, de a lány már készül két másik kihívást jelentő versenyre, többek között egy nemzetközi modell-tehetségkutatóra. Kriszta a Szent Orsolya-iskola tanulója, hobbija a tánc. Nemrégiben még a hiphop, most már a hastánc áll közelebb az ízléséhez.


Táncos lábú divattervező

A döntőn negyedikük, a szintén soproni Varga Titanilla (20) lesz, aki jelenleg divattervezőként dolgozik. Ő nem tartózkodik Sopronban, így nem volt alkalmunk közelebbről megismerni, de annyi bizonyos, néhány hete a Megyeszépe cím egyik várományosa volt. Krisztinával együtt a Miss Talentum versenyen is indulnak, ahol tánctudásukat és ruhatervezési ambíciójukat is bemutathatják.

– Fontos megjegyeznem, hogy Barbara és Krisztina – koruk miatt – szülői beleegyezéssel indulnak, hiszen őket a zsűri külön kiemelte a válogatón – tudtuk meg Burai Ilonától. – A lányoknak nemcsak szépségük, de képességeik alapján is ajánlottam a versenyt. Itt nemcsak a külső, hanem a modor, viselkedés és nem utolsósorban a tájékozottság számít.

– Hiszen turisztikai szépségversenyről van szó, ahol a résztvevőknek be kell majd mutatni a régiójuk vonzerejét jelentő látványosságokat. A döntőt bál zárja majd. A lányoktól tudom, hogy győzelem esetén a rendezvényen elárvereztetnék a koronát és jótékony célra fordítanák a befolyó összeget.

Cziráki Viktória

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közjáték a Deák tér avatásán

Sopron - Kínos közjáték előzte meg a Deák tér hivatalos átadását tegnap. A polgármester nem tudta… Tovább olvasom