Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Soproni horvátok - a fennmaradásuk a tét

Sorozatunkban a soproni kisebbségi önkormányzatok vezetőit kérdezzük a terveikről, helyzetükről. Elsőként Payrits Ferenc, a horvát kisebbségi önkormányzat elnöke válaszolt.

A soproni német és a horvát kisebbségi önkormányzat együttműködési megállapodást kötött, hogy hatékonyabban képviselhessék az érdekeiket. Megpróbálják a lehetetlen missziót, Sopron történelmi memóriáját visszaállítani.

- Sajnos egyre nehezebb helyzetben vannak a kisebbségek, s ez alól, mi horvátok sem vagyunk kivételek - állapítja meg Payrits Ferenc. - Sokat várunk a tervezett a nemzetiségi, illetve kisebbségi ház megvalósításától. Már azt is nagy előrelépésnek tekintjük, hogy a horvát kisebbség is megjelenhet a nagy hagyományokkal rendelkező Soproni Szemlében. Várhatóan a jövő év eleji számban több horvát vonatkozású érdekes cikket jelentethetünk meg. Mindezeken felül a hagyományos rendezvényeinket is megtartjuk, azaz lesz adventi koncert és horvát bál. Hogy csak az ideieket említsük.

Payrits Ferenc: rengeteg erőfeszítésbe kerül a hagyományainkat feléleszteni, a kötődéseket kialakítani.
Payrits Ferenc: rengeteg erőfeszítésbe kerül a hagyományainkat feléleszteni, a kötődéseket kialakítani.


- Az egykoron virágzó Sopron életében a XX-ik században olyan események történtek, amelyeknek következtében (például az 1946-os német kitelepítés) a város sajnálatos módon elvesztette évszázados sokszínűségét és véleményem szerint ezáltal a kreativitásában is csorba esett. Erős törés történt - folytatta az elnök. - A kitelepítés után az itt maradt kisebbségek meg lettel félemlítve, ezért Sopronban nagyon nehéz még így, majdnem száz év távlatából reális adatokat kapni az itt élő nemzetiségek számáról. Azaz a horvátok is féltek , s nem merték - részben még ma sem - felvállalni a hovatartozásukat. S most, évtizedekkel később már rengeteg erőfeszítésbe kerül a hagyományainkat feléleszteni, a kötődéseket kialakítani.

Payrits Ferenc hozzátette, néhány milliós anyagi támogatással már jelentős eredményeket lehet, lehetne elérni. Ám, a kisebbségi önkormányzatuk meglehetősen szűkös költségvetésből működik.


Megyénkből is lesz képviselő
Az Országos Horvát Kisebbségi Önkormányzat tagjait várhatóan a jövő év elején választják meg. Mint megtudtuk, az biztos, hogy megyénket, illetve régiónkat is képviselik majd valaki.

Olvasóink írták

  • 3. c77 2010. november 09. 18:30
    „2
    de!”
  • 2. FREDDY/S 2010. november 09. 09:51
    „Amíg a német nemzetiségieknek biztosított támogatást sem a német nemzetiségiekre fordítják, addig nem kell a nemzetiségiek jogairól beszélni, hanem egyesek tisztességtelen kishitű tróger játékáról, nemde...”
  • 1. muskátli 2010. november 09. 07:19
    „Zuba doktora!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha lesz hó Sopronban, eltolják az új traktorral

Télen havat tol, nyáron füvet nyír, parkot rendez a Sopron Holding legújabb szerzeménye, a John… Tovább olvasom