Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Sopronhorpácsi tűzoltók Csólyospáloson

A sopronhorpácsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület meghívást kapott a csólyospálosi „Tűzoltó napra" és a megvásárolt tűzoltóautó bemutatójára.


A barátság ott kezdődőt, hogy a sopronhorpácsiak eladásra kínáltak egy nagyon jó állapotú IFA tűzoltóautót az interneten amire, a Szeged melletti Csólyospálos település vezetői felfigyeltek.

Telefonon történt egyeztetés után eljöttek megtekinteni az 1987-ben újonnan vásárolt tűzoltóautót, ami nagyon tetszett nekik és azonnal le is foglalózták, ezután megvásárolták.

A tűzoltóink 13 fővel, Pál Kálmán buszsofőr vezetésével augusztus 12-én péntek reggel elindultunk a közel 350 km távolságra eső 1720 fős településre.

Útközben egy másik meghívásnak is eleget tettük, megálltunk Soltvadkerten ahol a nyugdíjba vonult Berkecz László polgármester kolléga várt minket.

Ellátogattunk az ottani tűzoltóságra, ahol bemutatták a mostani vonuló autókat és a felszerelésüket, majd megtekintettük a nagyon szépen kialakított tűzoltó múzeumukat. Időközben megérkezett a Lehoczki Ferenc mostani polgármester és közösen ellátogattunk a Berkecz család pincéjébe ahol Marika néni és segítői vártak bennünket az ebéddel, ami egy nagyon finom ottani kakas pörkölt és a hozzávalóiból ált. Megköszöntük házigazdáink vendégszeretetét majd átadtuk az ajándékainkat, és ezek után folytattuk utunkat Csólyospálosra.
A főtéren Á Fúrús János polgármester várt minket, majd a szállás megtekintése után kivitt bennünket a másnapi verseny színhelyére ahol találkoztunk az ottani tűzoltókkal és gyakorolhattunk a felszerelésükkel. A szorosabb barátság kialakulását a művelődési házban folytattuk a vacsora elfogyasztása mellett.



Másnap a tűzoltóverseny már 7- órakor kezdődött ahol a lakosság nagy szeretettel fogadott bennünket. A tűzoltóautó megvásárlására gyűjtést szerveztek, ezért sokan meglátogatták a honlapunkat és megismerték településünket. Ragyogó napsütés és nagyon jó megszervezés mellett zajlott le a verseny. A sopronhorpácsi tűzoltóink kitettek magukért három serleget hoztunk el. Összetettben 4.- ik helyezés, vizes szerelésben 49 másodperccel első helyezés, és a legmesszebbről érkező csapat díjat is természetesen mi kaptuk meg. A verseny végén került bemutatásra a tőlünk vásárolt IFA tűzoltóautó majd közös fényképezés után a nagy melegben kipróbálásra került a műszaki állapota is, amely jól vizsgázott ( aki nem tudott gyorsan futni az vizes lett).

Délutáni programként lovas szekeres kirándulás mellett, bemutatásra került a településük polgármester úr vezetésével.

Az est folytatása szintén a nagyon szépen kialakított környezetben lévő felújított műv. házban folytatódott. Átadtuk az ajándékainkat majd az ottani tűzoltó csapat (négy raj ) tagjaival és a rendezvény segítőivel folytatódott a vacsora és az azt követő fogadás, ahol megbeszéltük a két település lehetőségeit, amit testvér kapcsolati szinten szeretnénk folytatni. Vasárnap a reggelit közösen fogyasztottuk el Forráskút településen lévő szállásunkon a polgármester úrral és Kapás Ferenc tűzoltó parancsnok úrral majd ezután elérkezett búcsúzás ideje.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni soltvadkerti barátainknak, valamint Csólyospálos vezetőinek élükön polgármester úrnak, parancsnok úrnak és a település lakosainak a baráti fogadtatásért és a vendégszeretetükért.
Reméljük, hogy hosszú távú kapcsolat alakul ki mind kettő településsel és viszonozni tudjuk vendégszeretetüket.

Talabér Jenő
polgármester








Olvasóink írták

  • 3. pistika 2011. augusztus 22. 22:03
    „hejesirás tekintetében az elnök embere írhatta...”
  • 2. adamvok 2011. augusztus 20. 09:54
    „ennek van egy kis 70-es évek szaga :) De azert jo volt olvasni.”
  • 1. sgabor001 2011. augusztus 19. 15:22
    „Képek csólyospálosi Tűzoltó Napról:
    https://picasaweb.google.com/108861675408270168561/TuzoltoNap”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kész soproni darabokat mutatnak be Budapesten

A József Attila Színház megtart néhányat a régi előadások közül, míg az idei bemutatók a soproni… Tovább olvasom