Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Sopronhorpács - Telkek várják a fiatal családokat, bölcsődét építenének

Rendezett porták fogadják Sopronhorpácson a betérőket, az itt élők igényessége meglátszik a köztereken is. Az önkormányzat számára a jövő a legfontosabb, ezért szívügyük az iskola, az óvoda és szeretnének egy bölcsődét is.
Tizenegyedik éve polgármester Talabér Jenő, s a képviselő-testülettel egyetértésben ma is azt tartja legfontosabb feladatának, amit évtizede: lehetővé tenni falujának a jövőt – azaz megtartani az iskolát, otthont adni fiatal családoknak.

– Ezekhez a célokhoz illeszkedik az is, hogy az önkormányzat negyven telek kialakítására alkalmas földterületet vásárolt. Tizenhat házhely közművesítésére már az engedélyeket is beszereztük, csak a vízügyi engedélyre várunk. Bárkit szívesen látunk, de a kicsikkel érkezőknek vagy a gyermeket vállalóknak még kedvezményt is biztosítunk – mondja Talabér Jenő. Egy gyermek esetén háromszáz-, kettőnél hatszázezer forintot engednek a telek árából. Sőt! Kialakítottak egy albérletet is a faluban, aki másként nem tudja megoldani az építkezést, itt akár a családjával is ellakhat, míg felépül az új ház...
Talabér Jenő  polgármester bizakodó a jövőt illetően is; sok az iskoláskorú gyerek a településen. Fotó: Magasi



– A kétszázhetvenmillió forintos éves költségvetésünk sok mindenre nem ad lehetőséget, de igyekszünk pályázatokkal biztosítani a fejlődést – folytatja a polgármester. – Az óvoda és a hivatal fenntartása sokba kerül, az iskola ugyan már nem a falué, de a mi gyerekeink járnak oda, számunkra továbbra is épp- olyan fontos, mint korábban. A soproni tankerülettel nagyon jó a kapcsolatunk. Pályáztunk is az iskola napelemes ellátására, kollektorokat szeretnénk az önkormányzat épületére is. Költségtakarékos és környezetbarát lenne. A legfontosabb pályázatunkat idén ugyanakkor egy új bölcsőde építésére és az óvodai szárny felújítására adtuk be. Száznegyvenmillió forintos beruházásról van szó, nagyon bízunk a sikerében.

Sopronhorpács vezetőinek idei tervei között szerepel az utak és járdák felújítása. Érdekesség, hogy itt például szegélykő nélkül szó sem lehet útjavításról vagy -építésről. A tartósságot tartják szem előtt...
Üres a kastély

A falunak két híres nevezetessége is van. Római katolikus temploma a XII. század utolsó harmadában épült, többször átalakították, román stílusú pompás kapuja 1230 körül készült. Széchényi Zsigmond özvegye 1771 és 1774 között építtette, gróf Széchényi Ferenc pedig emeletesre bővítette. Több hetet töltött falai között Liszt Ferenc, itt zenésítette meg például Jókai Petőfiről írt, Holt költő szerelme című versét. Ellentétben a templommal, ami minden vasárnap megtelik hívekkel, az állami tulajdonban lévő műemlék kastély több mint tíz éve üres, tizennégy hektáros parkja – a helyiek legnagyobb bánatára – gondozatlan.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hideg a postán Balfon - Hétfőn már nem fázott a postás

Ideiglenesen elektromos fűtőtest biztosítja a megfelelő hőmérsékletet a postán. Tovább olvasom