Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Sopronban kezdte rendőri pályafutását az új főkapitány

Papp Károlyt, a rendőrség állományába 1990-be helyezték át, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán volt nyomozó.

Szolgálati nyugdíjba vonul Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Utódjának Papp Károly rendőr vezérőrnagyot javasolta Pintér Sándor belügyminiszter a kormányfőnek - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

A tárca közleményében azt írta: a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény alapján február 3-án megszűnik Hatala József szolgálati viszonya, az országos rendőrfőkapitány szolgálati nyugdíjba vonul.

Pintér Sándor felkérte az altábornagyot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöki feladatainak ellátására társadalmi megbízatásban, ezt Hatala József elfogadta.

Az országos rendőrfőkapitánynak jelölt Papp Károly alkalmasságáról február elsején foglal állást az Országgyűlés illetékes bizottsága.
Hatala József a rendőrség honlapján olvasható életrajza alapján 2013. február 3-án tölti be 62. életévét. A Belügyminisztérium által is hivatkozott törvény pedig kimondja, hogy a hivatásos szolgálat felső korhatára megegyezik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárral.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény kimondja, hogy az 1952. január 1-je előtt születettek esetében az öregségi nyugdíjkorhatár 62. életév. Vagyis azzal, hogy Hatala József betölti a 62. életévét, a törvény erejénél fogva megszűnik a szolgálati viszonya.

Az 1960-as születésű Papp Károly rendőr vezérőrnagy - aki 2012 szeptemberétől az országos rendőrfőkapitány általános helyettesi posztját tölti be - ugyancsak a rendőrség honlapján olvasható életrajza szerint 1983-ban szerzett határőr tiszt és pedagógus szakos diplomát.

Első tiszti beosztását határőr főhadnagyként Nagycenken töltötte be mint őrsparancsnok-helyettes. A rendőrség állományába 1990-be helyezték át, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán volt nyomozó.

Később a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, vezette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot.

Parancsnoka volt a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak 2007. június 15-től, majd a szolgálat szervezeti átalakítását követően a Készenléti Rendőrség parancsnoka.

A belügyminiszter 2010 júliusától az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatójának nevezte ki, mely beosztást 2011. június 30-ig, közfoglalkoztatási helyettes államtitkárrá történő kinevezéséig töltötte be. 2012. július 16-án a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos lett.

Pintér Sándor 2012. szeptember elsején kinevezte az országos rendőrfőkapitány általános helyettesének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsforgalmi út épülne Felsőpulya és Kőszeg között

Hende Csaba és Hans Niessl megbeszélésén szó volt arról is, hogy a meglévők mellett Ausztriával… Tovább olvasom