Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Sopronba érkezett a betlehemi láng

Idén első alkalommal hozták el a betlehemi lángot a soproni József Attila gyermekvédelmi központba.

A szeretet fénye Gödöllőn át a vitnyédi Énekes Lenke kultúrcsoport közvetítésével érkezett el az intézménybe. A központ lakói kis ünnepség keretében gyújtották meg gyertyáikat. A szeretet fénye így egészen karácsonyig világít majd.

– A betlehemi lángot a társintézményekbe is elvisszük – mondta el a kezdeményező Zsámbokiné Buday Anna, a központ egyik nevelője. – Természetesen lehetőség van arra is, hogy a környéken élők, illetve más szervezetek képviselői is bejöjjenek hozzánk és meggyújtsák gyertyáikat, mécseseiket.

A szeretet lángja világít a gyermekvédelmi központban. Fotó: Magasi
A szeretet lángja világít a gyermekvédelmi központban. Fotó: Magasi

A szeretet lángja minden évben december elején Betlehemből indul világ körüli útjára. Az égő gyertya fénye mindenütt Jézus születésére emlékeztet, s a szeretetet és az összefogást jelképezi.


Olvasóink írták

  • 1. c7 2009. december 19. 15:49
    „Szép Karácsonyt kivánok Önöknek”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Nincs ok ünneplésre˝

A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara idei utolsó elnökségi ülésén a 2009-es esztendőt értékelte. Tovább olvasom