Kisalföld logö

2016. 05. 26. csütörtök - Fülöp, Evelin 13°C | 23°C

Sopron Holding: Mindenre kevesebb pénz jut

Összeállításunkban azt néztük meg, hogy a Sopron Holding Zrt-nek az egyes feladataira mennyi pénz jut, vagy nem jut.

Összeállításunkat a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. üzleti terve alapján készítettük el.

Divíziónkénti tervezett árbevételek, illetve feladatok

Távhő

A tervezett bevétel 1,6 milliárd forint. 2008-ban, a tulajdonosi döntés értelmében csökkent az alapdíj. Ennek költségét a város átvállalta, és 57 millió forintos távhő árkompenzációt nyújtott. Most sem terveznek árkompenzációt, igaz ilyen 2009-óta nem is volt. Bár, már 2011-ben, hatósági áras lett a távhő, ennek szabályozási mechanizmusa nem ismert. A Sopron Holding célszerűnek tartja a beszállítói szerződések felülvizsgálatát.

Mint az az üzleti tervben szerepel, 2011-re nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik távhő beszállítóval 2005-ben elemzés és versenytárgyalás nélkül kötött távhő-szolgáltatási szerződésben kötelező átvételként vállalt hőmennyiség érdekes módon mér a szerződés első teljes naptári évében - 2006-től - nem volt teljesíthető. Emiatt a szállító több százmillió forintos kötbérigénnyel lépett fel.

Az Alteo Energiaszolgáltató Kft-vel a Sopron Holding Zrt. megkezdheti a tárgyalásokat. Erre a holding a legutóbbi közgyűlésen kapott felhatalmazást.

Útkarbantartás

183 millió forint a keretszám. Igaz, a divízió által felmért és jelzett lakossági igény ennél sokkalta nagyobb. Mindezek ellenére a biztosított forrás elmarad. A 12 kontra 14 hónapos elszámolási rend mellett további nehézséget jelent, a keret mértékének havi 5-40 százalékos visszatartása az egyedi, tulajdonosi igényekre. Ezek miatt a téli fagykárok utáni helyreállítást nem lehet elvégezni.

Közterület-tisztítás

101 millió forint az előirányzat. Ezen részleghez tartozik immár a Gyepmesteri telep működtetése, ám a költségvetési forráscsökkentés ezen feladat ellátását veszteségessé teszi. Az üzleti tervben a téli időszakra való felkészülés személyi- és anyagi költségeit nem szerepeltették.

Zöld- és sportterület gazdálkodás

283 millió forint jut erre a területre. A takarékos költségvetés ennél a divíziónál is érezteti hatását. A sportterület gazdálkodás finanszírozása drasztikusan csökkent, amely sportlétesítmények bezárásával is járhat. Miként a nyilvános wc-ket sem lehet nyereségesen üzemeltetni.

Ingatlangazdálkodás

A tervezett 680 millió forint bevétel zöme, 547 millió forint közvetített szolgáltatásból (például bérleti díj), vagyis átfutó tétel. A részlegnek a fennmaradó összegből kell gazdálkodnia. ezen divízió szenvedte el a legnagyobb forráscsökkentést, amely már a holding összeredményeire is kihat. A kezelt önkormányzati ingatlanoknál hiányzik az állag szinten tartáshoz szükséges beruházási forrás.

A javításokra, karbantartásokra - az önkormányzat költségvetésében - tervezett megrendelés állomány továbbra is jelentősen elmarad a szükségestől. Továbbá a holdinghoz tartozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyes állami ingatlanjainak kezelése. Ezen esetben is alábecsült az államtól érkező pénz.
Az önkormányzati ingatlanok esetében gyakorlatilag csak a minimális, veszélyelhárításra elegendő a tervezett előirányzat.

Szolgáltatás

552 millió forint a bevétel. Ezen részleghez tartozik a parkolás, a létesítményüzemeltetés, az Ipari Park menedzselése. A parkolási divízió felülvizsgálatot igényel. Erre a területre mintegy 45 százalékkal kevesebb pénz jutna. Az üzleti tervben is megjegyzik, hogy a szolgáltatás ellátáshoz meg kell emelni a keretösszeget.

Olvasóink írták

  • 10. zhall 2012. június 06. 04:55
    „1soproni!Ez jó:) Tényleg elgondolkodtató:)”
  • 9. 1soproni 2012. június 05. 21:48
    „Ha útkarbantartásra nincs pénz, akkor szeretném megúszni a gépjárműadót.

    "Miként a nyilvános wc-ket sem lehet nyereségesen üzemeltetni."
    Csodálkoznék, ha eddig nyereséges lett volna. Üzemel még valahol egyáltalán?

    A fizetős parkolást meg szüntessék meg, ha veszteséges. Csak azért nem kell fenntartani, hogy még egy bőrt lehúzzanak az autósokról. Ellenben némely boltnak lehet, hogy fellendülne a forgalma.”
  • 8. eskorpio 2012. június 05. 17:14
    „Milyen szerencsések azok, akiknek a melegvízhez hidegvízet is kell engedni, velem ez még ebben az életben nem történt meg. Még jó hogy valamennyire meleg.
    Különben 2012.januárjától a 1 m3 melegvízet 20%-kal több energiából állitja elő a távhő.!!!
    0,2 Gj/m3 helyett 0,24 Gj/m3. Ezek a fizika törvényszerüségei.”
  • 7. soproni 2012. június 05. 15:27
    „Nincs pénz,nincs pénz ......utasítottak már engem is el ezzel az ürüggyel .Borítékba 10 ezer és a gondjaim megoldódtak:-)”
  • 6. Demalgon 2012. június 05. 12:55
    „zhall, a jogászok egymás között passzolgatják a bérleti szerződéseket, és egyre kacifántosabb a beltartalma, aminek persze az issza meg a levét, aki megkapja az anyagot. De persze vannak olyan szerződések, amelyek tartalma eléggé kedvező ... az ilyen kiosztásokat meg lehetne oldani 3 emberrel: 1 jogász, aki kezeli a szerződést, 1 ügyintéző, aki kezeli az állományt, és egy vezető, aki azt a csoportot irányítja, amiben az ügyintéző van benne. És itt a kérdés, hogy minek 3 különböző jogász? A holding igaz, hogy viszonylag nagy cég helyi szinten, de gazdálkodását tekintve, mellette a piaci palettát nem akkora, hogy olyan luxust engedjen meg magának, mint egy nemzetközi vállalat. A munkásokat mindig könnyebb elküldeni, mondván majd alkalmazzák őket egyéb cégek ... de ettől a munkásnak még nem lesz pénze. És már bocsánat, de kit érdekel, hogy fenn a másodikon sokan várnak nyugdíjra? Önkormányzatoknál és hasonló kaliberű intézményeknél sokan csak papírsimogatónak vannak alkalmazna, elvéve így a munkát azok elől, aki igazán dolgozna, vagy át lehetne alakítani ezeket a területeket, mert nincs annyi munka, vagy a munkaszervezés rossz, hogy például a holding gazdasági területére 10-15 ember kelljen ... hót fölösleges, 4 ember bőven le tudja kezelni.”
  • 5. himbi 2012. június 05. 12:46
    „Még egy 2érdekesség" a melegvízről... Ha pl. most 12:40-kor szeretnék zuhanyozni akkor ha megnyitom a melegcsapot akkor biza jó forró víz jön a csapból/zuhanyrózsából amihez biza kell hidegvizet is adagolnom. Na, ezzel semmi baj nincs. Viszont ha mondjuk 22- 23 óra körül szeretnék lezuhanyozni akkor a melegvíz csak annyira meleg, hogy hideg már nem kell hozzá. Ergo a melegvízóra több m3-t mér este mivel hidegvíz hozzáadására nincs szükség mert csak épphogy annyira mneleg a víz, hogy simán lehet vele zuhanyozni. Magyarra lefordítva az esti zuhanyzás/fürdés/mosogatás drágább mint a nappali mivel nem kell hozzá hidegvizet adni. Na, kedves Sopron Holding! Mindezek fényében hogyan és mivel tudja kompenzálni az embereket?”
  • 4. zhall 2012. június 05. 11:50
    „Rendben Demalgon!Közelednek az álláspontok!Persze van pár ember aki szerencsére működteti a céget.De a 70%helyett azért inkább egy kőművest és egy villanyszerelőt tartottam volna meg,ha már Ingatlangazdálkodás...
    De azért tudod mi a vicc?Elmondom:Van egy bizottság(nem tudom hány fővel)a Polg.Hiv-ban aki eldönti ki kapjon lakást pályázat alapján,majd van egy iroda aki kiutalja,a holding kezeli,majd adott esetben a holding jogásza felbontja,aztán a polg.hiv.végrehajtja a határozatot...Ez vajon hány ember feleslegesen?Erre pont elég lenne egy jogász és az asszisztense...”
  • 3. Demalgon 2012. június 05. 10:53
    „zhall, nem teljesen értek egyet. Az irodák úgy festenek, hogy van 30 %, aki dolgozik, 70%, aki tölteléknek van ott, és a többség által van az egész véleményezve. Az tény, hogy nagyon sokan vannak ott, akik egész nap csak simogatják a munkát, és egy feladatkört akár 2-en is el tudnának végezni a 8-10 fővel szemben.

    A szolgálati laptoppal és telefonnal egyetértek, főleg, hogy abban is volt azért fejlesztés ...”
  • 2. Demalgon 2012. június 05. 10:51
    „Csak két apróság:

    Az egyik, hogy ki volt az a marha, aki a Jereván lakótelepet leválasztotta a hőerőműről, és csatlakoztatta rá a város másik végén lévő szolgáltatási centrumba. Annak esernyőt az alfelébe kinyitva. Hogy miért? Mert a cirka 4 km-es távon először elmegy a hő, majd visszajön, átlag 8 km utat jár be, miközben rengeteg hőveszteséget szenved el, miközben a hőerőműtől vételező lakosok röhögnek a markukban, mert náluk a hő- és melegvízellátás megállás nélkül garantált. Nem utolsó sorban 1000 Ft-tal olcsóbbak GJ-onként, csak erről nem szívesen beszélnek még a drága holdingosok sem. Inkább kopasztják meg sorra a lakosokat. Miért nem lehet az eredeti tervet követni? Az a kis szar a város szélén ellátja a keleti blokkot, a hőerőmű pedig a nyugati blokkot és még hőveszteség sincs!

    A másik: az önkormányzat úgy számol, mint egy jó adócsaló építőipari vállalkozó: kiveszi a pénzt előre a holdingból, mielőtt az beérkezne, és a probléma a cégen csapódik le. Hogy miért? Ha van ezer lakás, mondjuk havi 300 milliós bérleti díj bevételével, akkor hó elején az önkormányzat követeli a 300 milliót, a holding - 300 millióról indul, és hó végéig mondjuk ennek a 60%-a érkezik be, 240 millió, mert a többi nem tud fizetni és a holding ott marad arra a hónapra - 60 millióban, de ugye az önkormányzat megkapta előre a pénzét ... nem beszélve arról, hogy ehhez még olyan ez irányú vezetői háttér tartozik, ami ezt még támogatja is, ez alatt a gazdasági vezetést értem. Minden cégnél ez a vezető a cég érdekeit is nézi a tulajdonosival szemben, s nem hagyja, hogy a cég ebbe forduljon át.”
  • 1. zhall 2012. június 05. 06:10
    „Az elmúlt sok-sok évben nem csináltak semmit.Még akkor sem mikor jól mentek a dolgok.Érdemes ezt végignézni....:
    http://www.sopronholding.hu/sites/default/files/Karbantartasi_terv_fenykepekkel_2012.pdf
    Ezek az épületek nem egyik napról a másikra kerültek ilyen állapotba!
    Talán nem kéne jobbra-balra költözködni,nem a szakembereket kellett volna kirúgni hanem a sok semmittevőt az irodákból!Az utcák takarítása egyszerűen siralmas,kosz-kosz hátán.
    A bérleti díjakat emelik az egekbe,a bérleti díjért cserében SEMMIT nem tesznek.Szolgálati laptopok...telefonok...stb.És ne jöjjön nekem senki az olcsó bérlakás dumával,mert ez nem igaz.Ha végignézitek a képeket meglátjátok:Ezekért nem lehet elég keveset kérni.A mi házunkra 10 éve hirdették meg hogy "sürgős felújításra szoruló balesetveszélyes"azóta is csak néha kijönnek és megnézik hogy nem halt-e meg már valaki.Tudom,most jönnek majd az okos hozzászólások hogy el lehet költözni ha nem tetszik...Ezt nem kommentálom.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bebesi: Helytelen volt elfogadni a rendeletet

Sopron új rendeletet alkotott, Tiltott, közösségellenes magatartás néven. Tovább olvasom