Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Sok helyen okoz gondot a súlyos allergiát kiváltó parlagfű

A súlyos allergiát kiváltó parlagfű évről évre egyre több problémát okoz. Jelenléte nemcsak kellemetlenséget, hanem anyagi következményeket is maga után von. A témával szakonyi olvasónk kereste meg szerkesztőségünket.

Varga Ferenc szakonyi lakos lapunkat kereste fel panaszával, miszerint házával szemben a betonlapok közül kinőtt a parlagfű, s bár jelentette észrevételét a helyi önkormányzat felé, eddig nem történt változás.

Kérésére felkerestük Szakony polgármesteri hivatalát, ahol Horváth Edina körjegyző nyilatkozott az esettel kapcsolatban. – Amennyiben a parlagfű közterületen nő ki, mindenképpen a hivatal intézkedik, ha pedig magánterületen, akkor a tulajdonosnak kell lenyírnia a gyomnövényt. A bejelentés óta polgármester úr már ellenőrizte a problémás terepet, a szomszéd pedig lekaszálta a parlagfüvet – mondta el a körjegyző.

– Varga Ferenc ügye nem egyedi, országszerte fordulnak elő hasonló esetek. Sopron szerencsére nem tartozik a veszélyeztetett területek közé – tudtuk meg Pongrácz Attilától, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának (KH NTI) vezetőjétől.

– Az ingatlantulajdonosoknak június 30-tól vannak kötelezettségeik, hogy megakadályozzák a parlagfű virágzását, s ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartsák. Július 1-jétől folyamatos helyszíni ellenőrzések vannak, külterületen a Soproni Körzeti Földhivatal, belterületen a helyi önkormányzat jegyzője, illetve a megyei KH NTI által – tájékoztatott Pongrácz Attila. – Az intézkedéseket be nem tartók komoly bírságra számíthatnak, a büntetés a fertőzött terület nagyságától függően 15 ezertől ötmillió forintig terjedhet.

Aki a szakonyi férfihoz hasonlóan parlagfüvet észlel, külterület esetén a körzeti földhivatalnál, belterület esetén a helyi önkormányzatnál tehet bejelentést – zárta szavait Pongrácz Attila.

Olvasóink írták

  • 4. soproni 2012. augusztus 02. 20:51
    „Kedves Varga Ferenc! Nagyon megerőltető lenne,ha kihúzkodná a betonlapok közül?”
  • 3. rangabuga 2012. augusztus 02. 14:18
    „Néhány, a parlagfűvel kapcsolatos tanulmány, cikk elolvasása után komoly aggályaim vannak.Fogyasztom nyersen, teaként, ízesítem ételeimet /petrezselyem és parlagfű őrleménnyel/. Lehetséges, hogy az eddigi álláspontokat át kell értékelni? Egyetértek FREDDY/S-el.”
  • 2. FREDDY/S 2012. augusztus 02. 10:52
    „Ha a parlagfű jótékony hatású gyógynövény akkor el kellene gondolkodni, hogy mi okozza valóban az allergiát, avagy az akkupunktúra is régen a boszorkánykonyha terméke volt, miközben kiderült, hogy a megfelelő alkalmazására reagál az emberi szervezet, nemde...”
  • 1. Madarász 2012. augusztus 02. 10:27
    „A koroncói bekötő út mentén néhol már méteres példányok láthatók, ideje lenne kaszáltatni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetek Sopronban a közlekedési lámpáknál

Százezer forintos csekket kapott a rendőröktől kedden az az osztrák sofőr, aki a Várkerületen a… Tovább olvasom