Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Slágertémák és új problémák

Közmeghallgatást tartott csütörtökön Sopron önkormányzata, ahol a város lakóinak lehetőségük nyílt a képviselő-testület és a polgármesteri hivatal szakemberei előtt ismertetni problémáikat és javaslataikat.
Mindössze tizenegyen éltek a lehetőséggel s szólaltak fel a közmeghallgatáson, közülük négyen a Virágvölgy és a Mélyút háttérbe szorulását tárták fel. Előbbi rendezési tervének felülvizsgálatát kérték, utóbbi esetében pedig a város kezességvállalása lenne szükséges a vízvezetékek kiépítéséhez és a csatornázáshoz.
Többen csokorba szedték a várost érintő kérdéseiket, így felmerült az utak állapota, a parkolás nehézségei, a közmunka szükségessége, az ipari park jövője, a piac és az autóbusz-pályaudvar lehetetlen helyzete. Prattinger Mária viszont konkrét problémát tárt a testület elé. Elmondta, a Gazda utcában építkeztek, s ehhez minden szükséges engedélyük megvolt, többek között a közművállalatoktól is. Most azonban nem kapják meg a lakhatási engedélyt, mert a házhoz túl közel húzódnak a villanyvezetékek. Körmendyné Lakatos Mária a város felvirágoztatását segítő céllal kertészmérnök lánya szakdolgozatát ajánlotta fel a városnak, majd a Paprét mostoha helyzetét ecsetelte, állatorvosi lóhoz hasonlítva a teret. Gálos József a polgármesteri hivatal tavalyi létszámleépítésének törvényi hátteréről érdeklődött, Szabó Károlyné pedig – nem először – a kórház előtti fedett buszváró hiányára hívta fel a figyelmet. Szóba került még a mentőállomás megoldatlan jövője, a közlekedési nehézségek, a gyermekintézmények közelében fekvőrendőrök kihelyezésének indokoltsága, s mint minden évben, ezúttal sem maradt el a kutyapiszok felemlegetése.
Walter Dezső polgármester a felszólalások végeztével írásban és cselekvésben ígért választ a felvetett problémákra, kérdésekre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Bezerédjek emlékezete

Az egykori Bezerédj-kastély előtt márványtábla tájékoztatja az erre járókat, hogy kik éltek az ódon… Tovább olvasom