Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Skála János: Nincs más alternatíva, mint az SVSE

AZ NBIII-ban megvan a biztos pénzügyi háttér. Amennyiben az SVSE feljut a másodosztálya, akkor megbízható, tőkeerős szponzort kell keresni – véli Skála János, a klub elnöke.

Az utóbbi időben ismét a figyelem középpontjába került az SVSE labdarúgócsapat. Skála János, a klub elnöke nyilatkozott.

– Egerben továbbra is tarja magát az a hír, hogy bizony volt informális találkozó, amelyen felmerült: amennyiben a Heves megyei csapat feljut az NBII-be, akkor megvennék az indulási jogot.

– Az SVSE vezetése, a labdarúgó szakosztály, valamint a GYSEV Zrt. részéről ilyen megkeresés nem volt. Erről a kezdeményezésről jómagam portáluktól értesültem. Igaz, a felvetés technikai alapját sem látom: Eger a Mátra csoportban van, mi pedig a Bakonyban. Hogyan lehetne onnan Egert áttelepíteni ide?

– Az utóbbi úgy öt évben, így a nyári szezon elején folyamatosan arról cikkeztünk: cél a feljutás az NBII-be. Ez eddig nem sikerült...

– Még nem értük el a másodosztályt, de úgy vélem, most sokkal közelebb vagyunk a feljutáshoz, mint eddig bármikor. Az SVSE mostani erős játékosállományával, valamint az új igazolásokkal megerősödve megnyerjük a csoportunkat.

– Az SVSE 2006-ban már dolgozott együtt Gőbl Gáborral. Az ő feladata a szponzorok felkutatása volt. A sportmenedzser legutóbb is felajánlotta, hogy segítené a szakosztályt. Igaz, a vezetőség – egyelőre – nem kíván vele együtt dolgozni. Ennyire megromlott a viszonyuk?

– Öt évvel ezelőtt valóban volt egy együttműködésünk. Akkoriban ő volt a második legnagyobb támogatója a csapatnak. Köztünk azonban semmiféle éles törés nem volt, úgymond szépen lassan megszűnt a közös munka és a kapcsolat.

Pápáról is érkezett erősítés

– A télen öt játékos távozott a csapattól: Kun László, Legoza László, Pápai Péter, Tőzsér Richárd, Wéninger Márk – tudtuk meg Stangl Gábortól, a labdarúgó szakosztály vezetőjétől. – A klub négy új labdarúgóval kötött eddig megállapodást. Csertő Tamás kapusként az SC Soprontól, Bozóki Imre Kozármislenyből, Tamási Roland Répcelakról, Fazekas Norbert pedig Pápáról érkezett hozzánk.


A GYSEV Zrt. a tervei szerint folyamatosan kivonul az élsportból. Ha jól értjük, akkor csökken a szakosztályok, közte a focisták támogatása.

– A szándék az, hogy a labdarúgó egyesület szponzorációja GYSEV szinten ne csökkenjen. A vasúttársaság egyik fő feladata, hogy biztosítsa a dolgozóinak és a hozzátartozók számára a sportolási lehetőséget. A másik terület, az, hogy megfelelő utánpótlás bázist biztosítson a „nagycsapat" részére. Ahhoz, hogy a fiataloknak legyen miért focizniuk, kell egy kirakatcsapat.

– Biztosított lesz az anyagi háttér, ha az SVSE feljut az NBII-be?

– Az NBIII-as versenyszezonban a pénzügyi háttér megvan. Ha egy osztállyal feljebb jutunk, akkor egy teljesen új helyzet áll elő. Előre kell bocsátanom, az NBII-es szereplést csak és kizárólag egy tőkeerős, megbízható szponzor, befektető mellett tudjuk vállalni. A GYSEV Zrt. nem tud és nem is akar ez esetben többlet támogatást adni a csapatnak.

– Soproniak magukénak érzik majd az SVSE-t? Ha csak az elmúlt úgy tizenöt évet nézzük, akkor az élvonalban volt SLC, Matáv SC, Sopron SC, SFAC, és a vasút mindig is az NBIII-ban szerepelt. Ekkora figyelem sosem irányult a csapatra, mint most.

– A soproni labdarúgás fénykorában néhány elszánt vasutas szurkolót leszámítva nem nagyon foglalkoztak a csapatunkkal. Ha meg mégis ez történt, akkor ezt negatív előjellel tették ezt. Sokan úgy látták, az akkori kevés önkormányzati támogatást is inkább az éppen aktuális élcsapatnak kellene adni. Szerencsére a mindenkori városvezetés nem így gondolta. Két oka van, hogy SVSE szerepe felértékelődött. Az egyik: ott állunk az NBII küszöbén. A másik: rajtunk kívül nincs más labdarúgó csapat. 1921-óta működik az SVSE Sopronban. A múltunk alapján is hiszem, a soproniak mind nagyobb számban jönnek majd ki a meccsekre, és a helyiek is elfogadják, befogadják a focistákat. A kilencvenedik születésnapot méltóképpen meg fogjuk ünnepelni.

Olvasóink írták

  • 10. Andersen 2011. február 20. 11:56
    „Legyen 2. osztályú(vagy akár első is!) foci Sopronban, de ne önkormányzati pénzből!! Különösen, amikor krétára sincs pénz az iskolákban, meg gondok vannak az önkormányzati cégeknél a fizetésekkel. Nem a foci, még a Petőfi színház fenntartása is megfontolandó!! Az pedig csak a magánvéleményem, hogy a magyar foci szintjén a 3. osztályban fizetést adni, több, mint luxus!!..és ahogy hallani, nem is akár milyenket.”
  • 9. lackojr 2011. február 19. 17:46
    „Mattersburg "B" -svse 1-4
    gsz:Polareczki,Bausz,Leo 2”
  • 8. pulci 2011. február 19. 13:57
    „Jólvan bárányka nem baj már ismerjük úgyis a véleményed.
    A lényeg az hogy skála "úr" bár szeretné nb2-ben játszatni vasútat de támogatni nem akarják nagyobb mértékben, ill. szponzorokat sem keresnek de ha valaki jelentkezne akkor azzal tárgyalnának. Magyarul b*sznak rá és mivel eddig sem fogadták el a segítséget most sem fogják, bár úgysem lesz jelentkező tehát magától megoldódik a dolog...
    Az meg hogy milyenek az új játékosok majd a tétmeccseken derül ki ott kell bizonyítani nem edzőmeccseken.”
  • 7. ÁrtatlanBárányka 2011. február 18. 20:18
    „Nem értem, miért gondolják sokan, hogy ha lenne rendes focicsapata Sopronnak, akkor csőstül menne a nép meccset nézni. A mellékelt ábra szerint marha jól el van a város foci nélkül.
    Ha meg van cég ebben a városban, amelyik meg tudná finanszírozni simán az NBII-t, az a GYSEV volna. De mivel nem hülyék, látják mekkora érdeklődés övezi a focit, ezért pont annyira támogatják, amennyire szükséges.
    A Hírsztárban sem hirdetne senki, ha csak 50 ember olvasgatná....”
  • 6. mindigatutit 2011. február 18. 16:51
    „miért nem lehet megelőzni a dolgokat és most keresni a szponzorokat?”
  • 5. fcsopron60 2011. február 18. 16:38
    „. skandi!!

    Majd ha az SVSE is európa szintü csapat lessz amit kizártnak tartok akkor ök is ennyi pénzt kapnának.
    Az SVSE meccsen meg vannak 50 ember?”
  • 4. zeta62 2011. február 18. 10:54
    „1. zeta62 2011.02.18. 10:53
    ´ Az SVSE vezetése, a labdarúgó szakosztály, valamint a GYSEV Zrt. részéről ilyen megkeresés nem volt"
    Igazi politikusi duma! :)
    Arról egy szó sincs, hogy az egri kft. részéről kerestek e valakit Sopronban...”
  • 3. skandi 2011. február 18. 08:45
    „Már megint egy érdekes cikk. Skála világosan elmondja, hogy az NBII nem vállalható, mert nincsen szponzor. Aki viszont tud szerezni, nem kell. Akkor miről is beszél? GG az ankéton világosan elmondta, hogy akiket eddig megkeresett, adnának, ráadásul hosszú távra és az NBII-ben többet. Nem kell. Ha netán első lesz a csapat - amit a körülmények ismeretében kizártnak tartok - akkor ül az irodájában és várja, hogy jöjjön valaki tízmilliókkal? Mert ő aztán nem fog senkit sem keresni, az 100%. Unalmas már ez a sok hazugság. A lényeg, hogy van egy - ingyen - 300 embert érdeklő kosárcsapatunk évi 115 milliós támogatással. Persze ehhez jön még egy kis aprópénz 22 millió utánpótlásra és 40 millió a sportcentrum támogatására. Bagatell. Viszont fogjuk fel pozitívan a dolgokat: hamarosan a pálya újra benépesül, hiszen már ott is musicalek lesznek. Hajrá!”
  • 2. Csiccso 2011. február 18. 08:21
    „Egy kérdés: a négy új játékos mennyire mondható jobbnak mint a másik öt aki távozott? Erősítések valóban vagy mennyiségi pótlás a távozott játékoksok helyett?”
  • 1. zeta62 2011. február 18. 10:53
    „´ Az SVSE vezetése, a labdarúgó szakosztály, valamint a GYSEV Zrt. részéről ilyen megkeresés nem volt"
    Igazi politikusi duma! :)
    Arról egy szó sincs, hogy az egri kft. részéről kerestek e valakit Sopronban...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

40 millió szervezetfejlesztésre a soproni önkormányzatnál

A polgármesteri irodán belül sajtóiroda kezdte meg működését, egy új sajtóreferens, a 26 éves… Tovább olvasom