Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Sírhelyet és alapfalakat találtak

Régészeti feltáró munka kezdődött el néhány nappal ezelőtt Fertőszéplakon, a katolikus templomnál. Az úgynevezett templomdombon a megelőző leletmentés eredményeként máris előbukkant egy sírhely, valamint a középkori templom alapfala.
Az ásatás helyszíne
A régészeknek csak rövid idő áll rendelkezésükre a terület felkutatására, mert a templom előtti tér díszburkolattal való lefedése sokáig nem várathat magára. Amint a templomdombon befejeződnek az ásatások, a szomszédos Széchényi-kastélyban folytatódnak, ahol az épület felújítása előtt kutatják át a környéket és magát az egykori családi fészket is, ahol a legnagyobb magyar édesapja, gróf Széchényi Ferenc született.
Az összesen 6,7 millió forintba kerülő feltárás támogatásához másfél millió forintot a Széchenyi-terv pályázatából kap az önkormányzat. Mint azt Nemes András, a Soproni Múzeum igazgatója elmondta, Fertőszéplak nagy jelentőségű település volt a középkorban, ezért szinte biztosra vehető, hogy értékes leletek kerülnek elő a feltárások során. A település minden valószínűség szerint lakott hely volt a rómaiak idejében is.
A régészeti kutatások második szakaszában kerül sor a Széchényi-kastély épülettörténeti és művészettörténeti feltárására. Leginkább egy 17. századi épület alapjainak megtalálásában bíznak a szakemberek. A kastély környékén római és középkori tárgyi emlékek felbukkanására is számítanak a régészek.
Bozsvári István, Fertőszéplak polgármestere elmondta, hogy a feltárások során emberi koponyák és egyéb csontok is előkerültek csekély mélységből, melyek eredete eddig tisztázatlan. Azonosításuk után egyházi szertartással újratemetik azokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verseny az Év Erdésze címért

Első ízben hirdetett versenyt a hazai gyakorló erdészek számára az Országos Erdészeti Egyesület. A… Tovább olvasom