Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Simon István: eltöröltük az üdülők adóját

Sopron - Nulla forintra csökkentettük az üdülők adóját, mert az igazságtalan volt, hiszen ezek a legtöbb ilyen épület lakásként funkcionál – jelentette be Simon István alpolgármester sajtótájékoztatóján.
Eddig négyszáz forint volt négyzetméterenként az az adó, amelyet közgyűlési döntéssel megszüntettünk – jelentette be Simon István alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján. Ezzel a lépéssel igazságtalan helyzetet szüntettünk meg, mivel azok az emberek, akik a nyilvántartás szerint üdülőben élnek, de lakásukként használják az üdülőként nyilvántartott ingatlant, sérelmezték, hogy ilyen magas adót kell fizetniük. Ezek az épületek a szó igazi értelmében soha nem voltak üdülők, sokkal inkább hétvégi házként vagy rendes lakásként funkcionáltak, ezért volt igazságtalan az adó az itt élők részére. A fideszes többségű önkormányzat ezzel a lépéssel több ciklus óta fennálló problémát oldott meg.

Simon István hozzátette, a nyilvántartásban 412 üdülő szerepel, a zömük a Tómalmon, Görbehalomban és a Virágvölgyben található.

Olvasóink írták

50 hozzászólás
  • 50. barokk 2008. november 07. 15:49
    „Ha a Tómalmiaknak érdekében áll, akkor lakóház, ha nem, akkor üdülő!

    Okos!”
  • 49. "joco1azigazi´ 2008. november 07. 08:58
    „Tudom a kutyát sem érdekli: de mostantol nem "reagálok a "kisalföld" honlapján.Indokaim: az a**usi jelzö miatt vitába keveredtem a az ujsággal és annak föszerkesztöjével. A vita megoldására csak egy megoldást találtam levelet irtam az Állampolgárjogi biztosnak(panasz@obh.hu)-ra. Igy nem tartom etikusnak további szereplésemet itt.
    joco1azigazi”
  • 48. fölösleges abstrukció 2008. november 07. 08:30
    „Sajnos, de nem kellett volna!”
  • 47. joco1azigazi 2008. november 07. 08:20
    „35. joco1azigazi 2008.11.07. 08:19
    Röhely: a már lefutott témában(Rádonyi:László: Parkolóról, mélygarázsrol) már nem moderálták ki az a**usi szavakat.
    "85. joco1azigazi 2008.11.06. 06:24
    Celeron 2008.11.05. 10:02: mi van Veletek?, az utobbi idöben a Ti oldalatokrol többen is -ha még csak félig is- de értik és megértik, hogy miröl is irtam. a jelző: . magába foglaja/tükrözi a nem "reprezentációs feladatokat elláto" személy eddigi tevékenységét ill. rola alkotot véleményemet.Érted ugye? Én nem ocsmány szavakkal tarkitott jelzöket használok, mint egyes itt reagálo a baloldali politikusokra. ja és most is moderáltak a -de láttom Te sem merted leirni a jelzöjüket- hát erröl ez a véleményem:"
    Tudom,hogy fönöki utasitásra moderálja ki az a**usi kifejezést, Fönöke-ki nekem irt válasz levelében kitiltással fenyegetett meg- engedve egy fideszes "felszolitásnak" , töröltetti a Simon István dr. és Molnár Ágnes dr. képviselökre használt A**USI jelzöt. Kedves Föszerk.helyettes Úr most itt a nyilt forumon közlöm Önnel, hogy az A**USI szo se nem ocsmány szo, se nem sérti senki "személyességi jogát". elöször is mindkét személy képviselö- közszereplö,- tehát "viselni" kell az öket érintö kritikákat, föleg a nem becsületsérö vagy ocsmány kritikákat.az A**Us a fenti páros férfi tagja által üzemeltetett vendéglátohely , ahol korábban hatalma teljében sürübben is megfordult Orbán Viktor is. -innen is "eredhet" Molnár orsz.képviselösége is-ezzel nem a képviselöi munkáját kritizálom, hanem a "bekerülésére" céloztam.-
    megj: sokan -sokszor balliberális lapnak szokták nevezni a "kisalföldet", hát Ön most kedves Föszerk.helyettes ur az A**USI szo moderálásával akar kedvezni a jobbos biráloinak? Tudja egyet jobbra egyet balra? inkább maradjnak középen és hiteles modon tájékoztassák az olvasoikat"
    tudo ezzel aláirtam a halálos"moderálásomat, de akkor is küzdeni fogok a pártpolitikai szinezetü moderálás ellenn. Németh D.úr. miért nem moderáltatja a más politikai szinezetü kőzéletü szereplöket érintö esetenlénti ocsmány jelzöket, miért csak fideszi "kérésre" moderál. és még egy utolso megjegyzés e témába. "moderálási" modszerülkröl megkérdeztem az "Állampolgárjogi biztost "is biztos ami biztos.”
  • 46. joco1azigazi 2008. november 07. 08:10
    „mégegyszer a moderálásrol: Tisztelt Németh D.föszerk.úr.! érdekes moderálási modszerük van. tiltják az a-*-*-u-si- (a**usi) jelzöt, de engedik az ocsmányságot: vörö.geci és most itt az egyik témában a "sanyi" fn. nicknevü egyén förmedvénye, de engedik a reklámot is- pedig 23X küldtem "moderálásra , de továbbra is maradt az egyik reklám. Tudom nekem azt irta-nem szoszerint idézek, mert egyszer már kaptam igéretett kitiltásra- "ha nem tettszik menjek máshová".
    .”
  • 45. KÉRÉS 2008. november 06. 18:48
    „Hegyi Csilla!!

    Ha nem ezt kérték-AKKOR TILTAKOZZANAK ÉS ÁLLÍTASSÁK VISSZA AZ ADÓZÁST!!!

    ÁLLJANAK KI AZ MELLETT AMIT KÉRTEK!!!”
  • 44. Hegyi Csilla 2008. november 06. 17:29
    „Ez a süketek párbeszéde. A helyi lakosság majdnem 90 %-a nem ezt kérte, hanem azt, hogy lakóingatlanná lehessen minősíteni a műszakilag megfelelő ingatlanokat telekterülettől függetlenül. Kinek az érdeke Tómalom ingatlanainak leértékelése? Ez nem gyűlöletkeltés, és nem uszítás, hanem tény.”
  • 43. BÁRGYÚSÁG! 2008. november 06. 13:09
    „A legbutább intézkedések egyike volt,amit csak meg lehetett hozni.Recessioban ilyen nem szabadott volna foglakozni!”
  • 42. joco1azigazi 2008. november 06. 06:06
    „igen tisztelt Moderátor:Tudom,hogy fönöki utasitásra moderálja ki az ***moderálva*** kifejezést, Fönöke-ki nekem irt válasz levelében kitiltással fenyegetett meg- engedve egy fideszes "felszolitásnak" , töröltetti a Simon István dr. és Molnár Ágnes dr. képviselökre használt ***moderálva*** jelzöt. Kedves Föszerk.helyettes Úr most itt a nyilt forumon közlöm Önnel, hogy az ***moderálva*** szo se nem ocsmány szo, se nem sérti senki "személyességi jogát". elöször is mindkét személy képviselö- közszereplö,- tehát "viselni" kell az öket érintö kritikákat, föleg a nem becsületsérö vagy ocsmány kritikákat.az ***moderálva*** a fenti páros férfi tagja által üzemeltetett vendéglátohely , ahol korábban hatalma teljében sürübben is megfordult Orbán Viktor is. -innen is "eredhet" Molnár orsz.képviselösége is-ezzel nem a képviselöi munkáját kritizálom, hanem a "bekerülésére" céloztam.-
    megj: sokan -sokszor balliberális lapnak szokták nevezni a "kisalföldet", hát Ön most kedves Föszerk.helyettes ur az ***moderálva*** szo moderálásával akar kedvezni a jobbos biráloinak? Tudja egyet jobbra egyet balra? inkább maradjnak középen és hiteles modon tájékoztassák az olvasoikat.”
  • 41. röntgen 2008. november 05. 22:52
    „Gelizabeth !

    Az egész dumádból süt, hogy BÉRTOLLNOK vagy. Vagy hivatásos ?”
  • 40. AZ EGÉSZ VÁROS ÉRDEKE 2008. november 05. 19:17
    „Gelisabeth! IGAZA VAN!!!???!!! -AZ EGÉSZ VÁROS ÉRDEKE MEG LE VAN SZ........VA!!!”
  • 39. ÜDÜLŐÖVEZET 2008. november 05. 19:16
    „GELISABETH!!

    nem kell üdülő övezetben lakóházat építeni ÉS ott lakni folyamatosan - akkor nem jelentkeznek a felvetett gondok!!!!”
  • 38. OKOS TÓMALMI 2008. november 05. 19:14
    „MIÉRT?????????????????? -LETT LAKÓTERÜLET!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 37. OKOS TÓMALMI 2008. november 05. 19:12
    „Tómalmi lakos!

    Stimmel!!
    Belterület volt és üdülő terület! MIÉRT????????????????????????????

    Akkor még miről beszél????

    Na most akkor a szemeünknek higgyünk, vagy Önnek???”
  • 36. Tómalmi lakos 2008. november 05. 18:57
    „Tisztelt hozzászólók!
    Mielött leírnának olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sincs, kérem tájékozódjanak elötte! Elöször is azért kellett kevesebbet fizetni a csatornáért nekünk mint a "nagytelkeseknek" mert más pályázatot nyertünk meg a finanszírozásra, mint ők! A belterületről annyit, hogy ez már kb 1988-tól belterület volt, de üdülőnek volt nyilvánítva és a kb 350 nm-es telkeken 10% beépíthetőség mellett épült a házak többsége! Csak megváltozott a világ és az akkori tulajdonosok gyerekei felnőttek és valahol lakni kellett alapon költöztek le sokan! A "nagytelkek" igazából nem tartoztak Tómalomhoz legalábbis üdülőadó szempontjából! Ezek a "gyümölcsöskertek" nemrég lettek átminősítve lakóövezetté! Ezért vannak rajta nagyházak, mert a telkek kb 1000 nm-esek és ha jól tudom 15% a beépíthetőség! Na tehát ne keverjük össze "Tómalmot Tómalommal"! Tehát aki nagy házat lát Tómalmon az igazán nem is tómalmi házat lát!”
  • 35. gelisabeth 2008. november 05. 18:35
    „Kedves IRIGYKEDŐ, soproniak!
    Tisztelet a kívételnek!
    Harminc éven keresztül, igazságtalanul fizettük az adót a TÓMALOM kis telkeire épűlt lakosok!
    Milyen szolgálltatást kaptunk mi ezért cserébe?
    Aki irigykedik, milyen környezetben lakik, és mennyi adót fizetettet eddig a 30-35 négyzetméternyi lakása után?
    Van járdája, van közvilágítása, van buszközlekedése, van a környezetében élelmiszer bolt?
    Nos az általunk hosszú évek óta befizetett űdűlőadóból mind ezekre nem futotta a soproni önkormányzatnak!
    Nem értem az emberek hozzá állását, az irigység lenne jellemző a soproni emberekre?
    Nem hiszem, eddig nekem nem ez volt a véleményem!
    Valóban , sokkal logikusabb és ésszerübb lenne tiszta jogi alapokra helyezni Tómalom építkezési rendjét!
    Ez nem állapot, hogy az utca egyik fele üdülő, de már a másik fele lakóház és udvar!
    Más- más jogszabályok vonatkoznak rájuk!
    Ezt a lehetetlen állapotot egyszer és mindenkorra rendezni kellene!
    Az illetékeseknek határozattabban kellene a dolgok mögé nézni, és látni!
    Bízunk a mi képviselőinkben, mert amióta őket megválasztottuk, azóta történt némi előrelépés Tómalmon!
    Bízzunk benne, hogy tisztességes és korrekt helyzetet teremtenek a továbbiakban is!
    És, ha ez így van, akkor természetesen, hogy a továbbiakban is élvezik a mi bizalmunkat!”
  • 34. Victis 2008. november 05. 14:17
    „Ezen az alapon az önkormányzat összes adónemét el lehetett volna törölni”
  • 33. farkasfog 2008. november 05. 11:17
    „Kedves Jocó nem az baj, hogy abban az időben az volt a megszólaítás, hanem hogy Ő az MSZMP komoly beosztású tagjából lett az MSZP alapítója azután most meg a főfidesznyik.
    Persze, ha érted miről van szó....”
  • 32. joco1azigazi 2008. november 05. 09:43
    „farkasfog 2008.11.04. 23:30-nak: nem a kedvencem az ***moderálva*** páros férfi tagja(sem), de Ő orvos volt! Érted? és ha elég "öreg" vagy Téged is elvtársoztak abban az idöben.”
  • 31. LALA 2008. november 05. 09:36
    „Semmi kifogásom ellene, de akkor az albérlők után fizzesenek adót, mivel az eddig lakásként funkcionáló ingatlanjukban albérlők vannak.
    Továbbá lehet, hogy lakássá kellene minősíteni az eddigi üdülőket, hétvégi házakat, ugyanis a többsége téliesített "kunyhó"(tisztelet a kivételnek) Egyébbként meg úgy változtassák a különböző építési övezeteket ahogy éppen a saját érdekük kívánja. Lásd a volt pedagogus üdülő helyére épített lukak, is társasházak lettek.”
50 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mentőalapítvány kapja a Heineken kétmillió forintját

Sopron - A Heineken Sopronért közönségszavazatos akció győztese, Az Együtt az Életért, Sopronért… Tovább olvasom