Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Sikeres volt a juniális Sopronban - a kirekesztés ellen is szót emeltek

A II. Soproni Nemzeti Juniális több ezer látogatója megadta a választ Kalmár Istvánnak és az MSZP-nek - fogalmazott Gőbl Gábor (Jobbik).

– A II. Soproni Nemzeti Juniális több ezer látogatója megadta a választ Kalmár Istvánnak és az MSZP-nek, akik a rendezvény kapcsán kirekesztésről beszéltek – mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján a rebdezvény szervezője, Gőbl Gábor. Az önkormányzat jobbikos képviselője szerint „nem Gyöngyösi Mártontól kellene elhatárolódni, hanem a szocialista kormányzás nyolc évétől, amikor kis híján a harmadik trianoni diktátumot idézték elő a nemzet számára".

– Az ország rendbetételéhez az összefogáson kívül arra is szükség van – fogamazott a képviselő –, hogy a magyar emberek érdekeinek megfelelő döntések szülessenek. A jelenlegi kormány irányításával nem várható olyan fordulat, ami a kiszolgáltatott kisemberek életében lényegi változást hozna – mondta Gőbl Gábor, aki rendkívül eredményesnek és sikeresnek értékelte a Sopronban második alkalommal megrendezett nemzeti juniálist.

****

A kirekesztés ellen emelt szót az a körülbelül háromszáz soproni, akik az MSZP felhívására részt vettek a papréti Holokauszt-emlékműnél rendezett csendes demonstráción vasárnap délután. Az antiszemitizmus elleni tüntetésen felszólalók a zsidóüldözés borzalmait is felelevenítették.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SVSE: íróasztal mellett dől el a másodosztály?

Az nso.hu szerint az MLSZ hétfőn dönthet úgy, hogy NBII-es maradjon az SVSE. A másik csapat a… Tovább olvasom