Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Segítő szándék és elhivatottság Nagycenken

Nagycenk - A Nagycenk Fejlődéséért Egyesület célja immár harmadik éve, hogy elősegítse egy jól működő civil társadalom létrejöttét.
Az egyesület rendezvényein minden esetben felhívják a figyelmet az elesettek, a sérültek helyzetére. Idén is hirdetnek pályázatot, és még ősszel nagyszabású rendezvényeket szerveznek több helyszínen.

– Személyes indíttatásból kezdtem el foglalkozni az elesett emberek helyzetével – meséli Pferschy Donát, a Nagycenk Fejlődéséért Egyesület egyik alapító tagja. – Egy alkalommal, amikor a lányomért mentem az iskolába, szemtanúja voltam, hogy az iskolából kijövő gyerekek miként aláznak meg egy idős nénit. Kinevették, ahogy csúszkált a havon, hógolyóval dobálták, mire a néni a földre kuporodva kiabált segítségért. Ez az élmény tudatosította bennem, hogy már gyerekkorban meg kell ismerkedni az elesettekkel, sérültekkel, fogyatékosokkal, különben a jövő társadalma sem lesz elfogadóbb, érzékenyebb.

A Nagycenk Fejlődéséért Egyesületet magánemberek alapították 2005-ben, egyebek mellett azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak egy jól működő helyi civil társadalom létrejöttéhez. Az elmúlt években a Győr-Moson-Sopron megyei iskolák körében rajz képzőművészeti és irodalmi pályázatot hirdettek a rászorulókat a középpontba állítva.

Az idei pályázatot is a segítő szándék jegyében írták ki, már Vas és Zala megyében is, a díjkiosztáshoz kapcsolódva pedig három jótékonysági koncertet rendeznek.

– Ajándékkészítő akciót hirdettünk – folytatta Pferschy Donát. – A pályázat, melynek mottója a „Szeretet jegyében szerezz örömet!", arra hívja a gyerekeket, hogy készítsenek olyan ajándékokat, amelyekkel örömet szerezhetnek együttérzésre számító társaiknak, szegény sorsú, szülők nélküli vagy fogyatékossággal élő gyerekeknek. Hazai, erdélyi és a tervek szerint szabadkai kicsik karácsony előtt kapják majd meg a pályázatra beérkezett alkotásokat. A Magyar Baptista Szeretetszolgálattal jó a kapcsolatunk, így az ajándékok szétosztásában számíthatunk a segítségükre, ahogy Böjte Csabára is, akit várunk az októberi rendezvényünkre. A ferences rendi laikus testvér a soproni Szeretet Napok vendége lesz, melyhez a jótékonysági koncertünk egyikével mi is csatlakozunk, hiszen a Szeretet Napok ezzel a koncerttel veszi kezdetét.

Jótékonysági koncert

A jótékonysági koncert október 9-én 19 órakor Sopronban a Liszt-központ Liszt Termében, október 10-én 11 órakor a sárvári termálfürdő galériájában lesz, valamint október 11-én 16 órakor a nagycenki tornacsarnokban, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést és díjkiosztást is megtartják. Fellép a németországi 22 tagú Beer-River Baskets Big Band, illetve a Budapest Ragtime Band.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fényes Esküvői kiállítás Fraknó várában

Ki ne szeretné, hogy élete legfontosabb napja felejthetetlen legyen. Káprázatos ruha, tökéletes… Tovább olvasom