Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Saját telefonjukat is használják

A mentőszolgálat munkatársai sok esetben a saját mobiljukkal és költségükre telefonálnak.
A mentőszolgálat átszervezése közben néhány apró, de lényeges dologról mintha elfeledkeznének az illetékesek. Szinte naponta fordul elő olyan eset, amikor a soproni mentősök a saját mobiljukat kénytelenek használni szolgálat közben. Aztán, amennyiben a saját telefon lemerül és a belső rádió sem működik, nem tudnak mást tenni, mint megkérnek valakit, hadd használják a vonalas készüléket, hogy beszéljenek a diszpécserközponttal.

Így történt a napokban az egyik Deák téri esetnél, amikor az irányítóval úgy vették fel a kapcsolatot, hogy bekopogtak a szomszédba és onnan sikerült telefonálniuk. Dolgukat nehezíti, hogy az ingyenes 104-es segélyhívó éjszakánként és hétvégente nem Sopronban, hanem Győrben csöng. A kialakult helyzet nem a mentők hibája, ők szeretnék elvégezni a teendőjüket. Még az egyre szűkösebb anyagi, és olykor technikai feltételek mellett is.

Dr. Zergi Nóra, a mentőállomás vezetője azt mondja, minden mentőautóban található egy úgynevezett CB-rádió, amivel elméletileg tartani lehet a kapcsolatot mind a soproni, mind a győri központtal. Ezenkívül a diszpécser egy mobiltelefonnal rendelkezik. – Amennyiben a belső rádió különböző okokból nem működik, a kollégák erről a mobilról hívatják vissza magukat – folytatta a vezető. – A munkatársak sok esetben akkor is saját telefonjukat használják, ha például ügyeletes orvost vagy másik egységet kell hívni. A költségeket pedig saját maguk állják.

Információink szerint a mentők ígéretet kaptak arra, hogy a következő évben az összes CB-rádiót lecserélik. A legmegfelelőbb az lenne, ha minden autót ellátnának egy olyan mobiltelefonnal, amelyet szükség esetén használni lehetne.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt a soproni idegenforgalmi igazgatóság

Az idegenforgalmi igazgató szerint korrekt megállapodást kötött Nyerges Ferenccel, a Pro Kultúra… Tovább olvasom