Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Rózsadomb: tőkeerős befektetők

A budapesti Hotel Rózsadomb értékesítésével kapcsolatos legújabb eredményekről tartott sajtótájékoztatót a városházán dr. Gimesi Szabolcs polgármester, valamint dr. Szekeres Csaba, az eladást végző négyfős operatív bizottság tagja.
A polgármester elöljáróban elmondta, a legutóbb kiírt pályázatra összesen 16 ajánlat érkezett, abból érdemben jelenleg öttel foglalkoznak. Mind az öt vevő teljesítette a kiírásban szereplő feltételeket, ezek közül a leglényegesebbet is: igazolták a vételár meglétét. A továbbiakban pontosítják a részleteket és a tárgyalásokat vezénylő bizottság megpróbálja a lehető legjobb árat elérni. A márciusi közgyűlésre előreláthatólag még nem készül el a szerződéstervezet, áprilisban azonban szeretnék döntésre vinni a dolgot.

Csökkentik a kiadásokat

Dr. Szekeres Csaba a Globex-örökségként a város tulajdonába került Hotel Rózsadomb Rt.-vel (jelenleg Domb Rt.), valamint az RDMB Kft.-vel kapcsolatos döntésekről és a folyamatban lévő perek állásáról adott tájékoztatást. Mint elmondta, mindkét társaság működését ésszerűsíteni kívánják, aminek lényege, hogy csökkenjenek a társaságok kiadásai. A száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő RDMB. Kft.-re éves szinten 18 millió forintot költ a város. A Domb Rt. működtetése hozzávetőlegesen ugyanennyibe kerül, de ennek költségei csak fele részben terhelik a soproni önkormányzatot, mivel a Hunguest Rt. is társtulajdonos. A költségek nagy részét mindkét társaság esetében a vezető tisztségviselők díjazása, a székhely bérleti díja, az illetékek és a jogi képviselet ellátásáért járó juttatás teszi ki. A rózsadombi szállodát tulajdonló RDMB. Kft. esetében az épület őrzésének bére, valamint a hatszázmillió forintos hit el kamatterhei is jelentkeznek.

Téves információk

A Globex cégcsoport felszámolása kapcsán rendre megjelennek a híradásokban a tárgyalótermekből származó, sokszor nem teljesen egzakt információk, utalt a közelmúltban a távirati iroda által tévesen közölt hírre dr. Szekeres Csaba. Megjegyezte: ezek korábban elbizonytalanították a rózsadombi szálloda iránt érdeklődőket, ma azonban érdemben nincsenek hatással az értékesítésre. Ez azt jelzi, a befektetők megnyugtatónak tartják a szálloda tulajdoni viszonyait. Az eladásban személyesen is közreműködő jogász biztatónak tartja a kilátásokat, mint mondja: az érdeklődés komoly, van olyan üzleti csoport, amely egyaránt adott rövid és hosszú távú megoldási javaslatot a szálloda hasznosítására.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaszi határszemle

A Soproni Földhivatal rövidesen megkezdi a tavaszi határszemlét, amely egészen június elejéig eltart… Tovább olvasom