Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Roskatag házak, omló párkányok Sopronban

Az önkormányzat tavaly 59 felszólítást küldött ki, saját ingatlanjainak renoválására pedig több mint hetvenmillió forintot költött.

A Wesselényi utca egyik üresen álló családi háza előtt életveszélyes az áthaladás – állítják a környék lakói. A tulajdonosok elhunytak, az örökös pedig vagy nem tud, vagy nem akar pénzt költeni a felújításra szoruló épület rendbetételére. A ház tetőzete szemmel láthatóan roskataggá vált; a homlokzat vakolata nagy részben lehullott, a szabadon hagyott nyílászárók üvegei betörtek.

Az eresz alatti falrészen már megtelepedett növények szárai merednek az ég felé, félő, bármikor a fejére eshet valakinek egy-egy kilazult tégla vagy faldarab. A közelben lakók elmondták, rossz fényt vet az egyébként rendezett környékre az elhanyagolt ingatlan. Az önkormányzat figyelmeztető táblákkal hívja fel a figyelmet a balesetveszélyre, de azokat ismeretlenek rendszeresen megrongálják. Információk szerint a hivatal felszólította az örököst a ház renoválására, ám egyelőre nem történt semmi.

A Wesselényi utca egyik üresen álló családi háza előtt életveszélyes az áthaladás – állítják a környék lakói.
A Wesselényi utca egyik üresen álló családi háza előtt életveszélyes az áthaladás – állítják a környék lakói.


A városban másutt is találkozhatunk hasonló épületekkel. A Pócsi utcában például a rossz állapotban lévő ház éppenséggel önkormányzati tulajdonban van.

Mint megtudtuk, tavaly 59 alkalommal volt hatósági kötelezés. Az esetek több mint a felénél eredménnyel járt a felszólítás, a másik fele a télre való tekintettel módosítás kért, így ezek az ügyek még folyamatban vannak.

Az elmúlt esztendőben 73 millió forintot fordított az önkormányzat lakóingatlanok állagmegóvására, karbantartására, felújítására a panelprogramon kívül. Most készül az idei költségvetés, így csak a helyi rendelet elfogadását követően tisztázódik, 2012-ben mekkora összeg állhat rendelkezésre ilyen célra.
 

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. igazember 2012. február 01. 15:09
    „"19. öröksoproni " AZT hiszem megegyeztünk.Szia "soproni " igazad van ,csak a müemlévédelemmel ne kerüljön szembe az ember.Nekem ez egyszer sikerült ,alul is maradtam,minden alku,vagy megegyezés nélkül.”
  • 22. Csabazs 2012. január 31. 19:49
    „És hová költötték a 73 milliót? Az újteleki utcában lassan "romhalmazzá" válnak az önkormányzati tulajdonban lévő házak!”
  • 21. soproni 2012. január 31. 19:49
    „Sajnos,hogy a műemlékesek szigorú szabályokhoz kötik a felújítási munkálatokat és sokkal költségesebb egy belvárosi ingatlan felújítása,mint egy normál családi házé.Nagyon sok műemlék háznak dupla ablaka van és csak a belsőt lehet cserélni ,de azt is csak fára, kb 100-150 ezer forint/db áron.A kapukról ne is beszéljünk,mert azoknak a cseréje csillagászati összegű.Megértem,hogy a műemlékeseknek az a munkájuk,hogy megvédjék értékeinket,de sok helyen a közel 100 éves ablakok annyira elöregedettek és lepusztultak,hogy javítani sem lehet ,csak időnként festeni és szerintem egyáltalán nem nyújtanak esztétikus látványt,a belvárosban sétálóknak.Reménykedjünk,hogy a kommunális adóból befolyt összeget városunk szépítésére költik és nem felesleges ,nélkülözhető dolgokra(pl.üvegajtó)!Azt meg mindenki fogadja már el,hogy van egy belváros,vannak lakótelepek,családi házak ,ennek következményeként nem egyformán éljük az életünket , nem egyformák az igényeink,a kiadásaink,a költségeink,de ez nem ok arra,hogy egymásnak essünk !”
  • 20. prakker 2012. január 31. 14:57
    „13-nak.A társasházak közös képviselőit meg kell hogy védjem. A közös képviselő a tulajdonosok által megszavazott, határozatokat hajtják végre. Tehát hiába kér árajánlatokat, gyalogolja végig a hivatalokat, próbál pályázati lehetőségeket megfogni, ha a tulajdonostársak nem hajlandók össze adni, a tervezés, és felújítás költségét. Sok esetben a társasház működési költségeit úgy könyörgik össze. Abban, azonban mindenkinek igazat adok, hogy nem kellene minden esetben ragaszkodni a műemlék hivatalnak a sületlen szabályaihoz. Gondolok itt a műemlék környezetben lévő házakra. A sógoroknál is vannak műemlékek, műemlék környezetben lévő házak. Érdekes ott pl nem minden esetben ragaszkodnak a fából készült ablakokhoz, homlokzat színekhez. Sokkal rugalmasabbak ezen a téren. Természetesen bejelentési kötelezettség ott is van, csak nem ragaszkodnak 100 éves elavult szabályokhoz, hanem mindig hozzá igazítják a jelenhez, illetve a jövőhöz. Az ingatlan adót amit kőkeményen beszednek, pedig egyértelműen a város tulajdonában lévő ingatlanokra kell költeni. A nagyon elhanyagolt épületek tulajdonosainak üzenem, ha nincs pénzem fenntartani valamit, akkor nem feltétlenül kell (-ett volna) megvásárolnom.”
  • 19. öröksoproni 2012. január 31. 14:27
    „igazember,
    egyetértek. Azt is megnézném ugyanakkor, hány egyedülálló öreg, beteg lakik ilyen lepukkant házban? Akinek tényleg senkije nincs. Mert ha van családtag - aki valószínűleg örökölni fog -, akkor rendben lehetne tartani a házakat. De itt jön megint a mentalitás: amíg nem az enyém, nem hagyta rám, addig minek költsek rá? Ha már az övé lett, annyira leromlott az ingatlan állapota, hogy akkor meg azért nem költ rá. Itt mindenki tulajdonos akar lenni, csak azt felejtik el sokan, hogy a tulajdonnal kötelességek is járnak. És ha ezeket nem bírja teljesíteni, akkor ne kelljen neki a tulajdon se. A rászorulókat pedig az önkormányzatnak nem csesztetni kellene felszólításokkal, hanem segíteni nekik. Amíg ilyen állapotú ingatlanok vannak, addig ne Fő teret szépítsünk, hanem házakat.”
  • 18. ÁrtatlanBárányka 2012. január 31. 13:31
    „10.:
    Való igazad van, de mégis úgy érzem, hogy engem akartál ezzel bántani. A cserép nálam azért nem tud olyan lenni, amilyen volt, mert olyat már nem gyártanak. A színárnyalatom megközelítőleg ugyanaz, bár kezd egyre koszosabb lenni. Nálam a ház színeinek az elrendezése volt az úriember problémája.
    Egyébként műemlék ide vagy oda, amikor 150 éve a gazda megépítette a házat, vajon az lehetett a célja, hogy bebetonozza a városképet a következő 500 évre?”
  • 17. igazember 2012. január 31. 12:29
    „"öröksoproni "Szerintem az áron aluli azt jelenti,ha valami mondjuk ér 10 millót és 5 millóért akarják megvenni.Lehet,hogy a tulaj öreg,beteg,stb.Nehogy már mások mondják meg ,hogy eladja vagy ne.”
  • 16. Richtig 2012. január 31. 11:31
    „#15.Lakjál olyan lakásban ahol eredeti gerébtokos ablak van ( 100éves ha nem több )...aztán majd megérzed a különbséget a fűtésszámládon és a bőrödön is.. így lesz a fűtésszámlád 2x annyi mint a műanyagos ablakoknál és 2x olyan hideg mint az előzőkben említettnél..ennyi..nagyon szép ahogyan a régi műemlékek védelmére kelnek emberek,csak hát azokat karban is tartani nem pedig végignézni ,ahogyan az összes összeomlik...”
  • 15. Hozzászóló 2012. január 31. 10:21
    „#10. A konkrét épület ismerete nélkül: a legnagyobb baj az, hogy az eredeti (még ha nagybetűvel is írja le az ember) sokak számára nem ugyanazt jelenti, mint ami a magyar értelmező szótárban megtalálható. Így születik a barna fa ablakkal EREDETI fehér műanyag, a vakolt párkánnyal EREDETI hungarocell és a cseréppel EREDETI bitumenzsindely.”
  • 14. Hozzászóló 2012. január 31. 10:17
    „#13. ... és vajon erre mennyi pénz kellene? ... és vajon miért a jól gazdálkodó és a kötelező karbantartási feladataikat elvégző ingatlanok tulajdonosai (akik ugyanúgy megfizetik a kommunális adót) fizessék meg a trehányak homlokzat felújításait? ... és vajon mi köze egy társasház közös képviselőjének az önkormányzathoz, hogy oda küldözgessen jelentéseket és nem a társasház közgyűlésének, aki megválasztotta (és ki is teheti a szűrét)?”
  • 13. csalódott1 2012. január 31. 08:51
    „Kedves Városvezetés!Az lenne a korrekt a városvezetés részéről, hogy amit beszednek a kommunális adóból, annak egy részét a város omladozófélben lévő lakásainak homlokzatfelújítására fordítaná, nem csak önkormányzati, hanem magántulajdonban lévőkre is, melyek műemléki környezetben vannak. Ugyanis felháborító, hogy pl. egy ingatlan tulajdonosa azért nem tudja a lakása,háza külső homlokzatfelújítását elvégezni, mert azt mondják, hogy az műemléki vagy jellegű környezetben van és mert az építéshatósági engedélyhez van kötve,meg mindenféle kötelező előíráshoz, és ezek összege irdatlanul nagy. Továbbá társasházak esetében pl. a közös képviselő nem hajlandó elintézni ezen engedélyeket és széppé tenni egy társasházat vagy lakást,(a lakók meg hideg vagy vizes lakásban kénytelenek élni külső szigetelés és hiányos vakolat híján) és inkább saját elképzeléseire fordítja az összeget. Miért nem kell bevallást készíteni arról kötelezően az önkormányzat felé, hogy egy társasház hogyan gazdálkodik a beszedett közös költségből? Ha már ingatlanadóra kötelezik a lakókat, akkor valamit az ingatlantulajdonosok is kaphatnának a várostól cserébe, pl. segíteni őket homlokzatfelújítás ügyében, támogatva azt jelentősen anyagilag.És nem pályázatok formájában persze, hanem indítsanak homlokzatfelújítási projektet a beszedett pénzekből, így legalább az energetikai besorolása is jobb lenne egy ingatlannak, plusz amely lakások szigetelésre szorulnak kívülről, kedvezőbb lenne egészségügyileg is az ott lakó családok számára. Szerintem növelné Sopron ingatlanpiaci megítélését egy ilyen projekt. Főleg, ha nem kivételeznének lakás és lakás között egy ilyen projekt esetében.”
  • 12. öröksoproni 2012. január 31. 08:31
    „igazember
    Az áron alul azt jelenti, hogy nem annyiért veszik meg, mint amennyit a tulajdonos elképzel, szerinte mennyit ér. Mindennek annyi az ára, amennyit kínálnak érte. Hiába van jó helyen, valaha szép is volt, ha most bontani kell az egészet. Az miért jobb, hogy szétesik atomjaira, de elmondhatja: ez az enyém.”
  • 11. FREDDY/S 2012. január 31. 07:07
    „A kommunális adóból majd megoldhatják, elvégre a tulajdonos már így nem is tulajdonos, nemde...”
  • 10. ÁrtatlanBárányka 2012. január 31. 00:44
    „A baj inkább ott van, hogy én pl. visszaállítottam a házamat az EREDETI színösszeállításúra, kifestettem a szobrot, ami van a tűzfalon, erre jön egy ficsúr a Műemléktől, hogy ez nem lesz jó, mert a korábbi (mielőtt teljesen felismerhetetlenné vált) szín nem ilyen volt, és a cserép sem olyan, mint ami volt.
    Érvelésemre, hogy a házam még csak nem is műemlék jellegű, határozatlan hümmögés volt a válasz, és megígérte, hogy utánanéz a dolognak....
    Ilyen emberekre van keret, munkásra nincs...”
  • 9. nága 2012. január 30. 22:15
    „Sopron az egyik legértékesebb magyar műemlékváros, s egyben hazánk - Budapest után - legtöbb elhanyagolt házzal, épülettel rendelkező települése is sajnos.”
  • 8. Richtig 2012. január 30. 20:36
    „Hát erre a 73 millióra én is kíváncsi lennék!Vicc az egész!!Évek óta semmi nem történik...végig kell menni a várkerületen..szégyen!Azt mondja a Holding nincs pénz,ha valami gond van old meg!!..de ami szép az egészben,hogy felemelték a lakbért és a csatolt dokumentumokban leírták milyen szuper állapotban van a lakás..biztos nem látták egyiket sem..magasról sz..nak az egészre..”
  • 7. igazember 2012. január 30. 20:14
    „Az ingatlan árak most eléggé lent vannak.Bagóért senki nem akar megválni az értékeitöl szerintem."A baj ott van, hogy ha valaki "áron alul" nem akarja eladni",ki az a hülye aki áron alul akarna megszabadulni a háztol?”
  • 6. csincsila 2012. január 30. 16:42
    „Méghogy 73 milliót költött az IKV a saját ingatlanjaira!! Ez nevetséges. Meg kell nézni az IKV házakat. A lakók amit tudnak csinálnak de az IKV miatt ránk is omólhat a ház. Bár lehet,hogy a saját ingatlant szó szerint kell venni?”
  • 5. öröksoproni 2012. január 30. 15:16
    „igazember
    Ha valamit nem tudunk fenntartani, attól megszabadulunk. Pénzbe nem került, ha örökség, mert megörökölte, ugye. A baj ott van, hogy ha valaki "áron alul" nem akarja eladni, mert minden kell, ragaszkodik hozzá, de szétrohad az egész. Van itt a közelemben egy utca, 20 házból 12 lakatlan és lakhatatlan, de nem adják el, nem , mert minden kell. Vagy olyan árat kér érte, amiért egy új építésű luxusházat veszek. A mentalitással van a baj.”
  • 4. igazember 2012. január 30. 14:50
    „Könnyü felszólitásokat küldeni,meg sopánkodni,hogy "jaj mi van a szomszédban" ´és ha alig élnek meg a fizetésükböl örökösök?Miböl csináltassák meg?Örökölték,eladnák ?Eladni ilyen állapotban nem nagyon lehet,vagy csak bagóért.Megint a 22-es csapdája megint.Persze azért gondolom a "nyílászárók üvegei" sem törtek be maguktól.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Taps és dESZKa - Színi társulatok Sopronban

Hetente próbálnak, produkciókat terveznek a városi színi társulatok. Egy komoly darabot ugyan nehéz színpadra állítani, de a munkafolyamat is ˝megéri˝ az időbefektetést. Tovább olvasom