Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Réti héjakat mérgezték meg

A Fertő–Hanság Nemzeti Park területén ragadozó madarakat mérgeztek meg ismeretlen tettesek a közelmúltban.
A közelmúltban talált rétihéja-tetemek mellett lévő tojásokból vett mintát az Országos Egészségügyi Intézet toxikológiai laboratóriumában megvizsgálták. A vizsgálat eredménye igazolta, hogy szándékos mérgezés történt, a réti héják halálát a mellettük talált fácántojásokban lévő karbofurán hatóanyagú növényvédőszer – vásárlása engedélyhez kötött – okozta. A méreg rendkívül magas koncentrációban volt kimutatható a csaléteknek kihelyezett fácántojásokban.
– A karbofurán a légzőizmok bénulását, ebből adódóan kínhalált okoz – mondja dr. Hadarics Tibor ornitológus-állatorvos. – A mérgezett tojások elfogyasztását követően rövid időn belül összerendezetlen mozgás, lerogyás, nehezített légzés jelentkezik, majd rángógörcsök zárják a szenvedést – mondja az állatorvos.

Az eseteket súlyosbítja, hogy a mérgezések védett területeken, védett állatok ellen irányultak. A vizsgálati eredmény birtokában a Fertő–Hanság Nemzeti Park feljelentést tesz ismeretlen elkövetők ellen. Igaz ugyan, hogy a valós eseteknek csak a töredékére derül fény, a nemzeti park munkatársai bíznak abban, hogy a csalétkek kihelyezésével súlyos természeti kárt okozó, felelőtlen magatartású emberek személyére fény derül.

Négy év alatt 19 mérgezés

2000 és 2004 között az országban 19 esetben vált ismertté vadon élő állatok növényvédőszerekkel történő mérgezése. Ez összesen 508 egyedet érintett. A legtöbb eset védett területeken belül történt. 14 alkalommal a mostani, bősárkányi mérgezéshez hasonlóan karbofurán tartalmú szert használtak a csalétkekben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz elítélt szerzett szakmát

Véget ért a sopronkőhidai fegyház „Oktatás, képzés, reszocializáció” című programja. Tovább olvasom