Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

Részönkormányzat alakul Kőhidán

Amennyiben a március végi közgyűlés úgy dönt, akkor megalakulhat a részönkormányzat Sopronkőhidán, a város hetes számú választókerületében.
Ezzel Balf és Brennbergbánya-Görbehalom után a harmadik részönkormányzat kezdheti meg működését Sopronban.
A város egyik legnagyobb kiterjedésű választókerülete a hetes számú, amely magában foglalja a Virágvölgyet, a Bécsidomb és az Uszoda utca környékét, a Pozsonyi utat, a tómalmi üdülőövezetet – ahol sokan már állandó lakosként élnek – a János-telepet és Sopronkőhidát. A részönkormányzat megalakulásával közel négyezer embernek lesz nagyobb beleszólása lakókörnyezete fejlesztésébe, a helyi ügyek intézésébe.

„A részönkormányzatok léte – ahol ez indokolt – azért fontos, mert működésük eredményeként a döntések ott születnek, ahol az emberek élnek, hiszen ők érzik és tudják igazán, hogy mire van szükségük, milyen elképzelésük van településrészük jövőjéről."

– A hetes számú körzet egy-egy jól elkülöníthető része eltérő múlttal, földrajzi jellemzőkkel, fejlettségi szinttel, népsűrűségi mutatókkal rendelkezik – mondotta Simon István alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője. A részönkormányzat feladata, hogy az itt élők igényeit összhangba hozza a lehetőségekkel, felkarolja a helyi kezdeményezéseket. Jogilag minden előkészület megtörtént, hogy megalakulhasson a város harmadik részönkormányzata, a döntés a képviselők kezében van.

Sopronkőhidán március ötödikén volt a jelöltállító lakossági fórum. Ahhoz, hogy valaki részönkormányzati képviselő jelölt lehessen – az önkormányzati törvény szerint – harminc helyben élő aláírással hitelesített ajánlása szükséges. A körzetben 12 érvényes jelölés történt. A város közgyűlése közülük választja ki azt, az elnökkel együtt, maximum kilenc képviselőt, akik majd a részönkormányzatot alkotják. A vonatkozó előírások szerint a testület elnöke a választókerület mindenkori képviselője.

– A részönkormányzatok véleményét kikérik például a város költségvetésének összeállításakor, a településrészre vonatkozó szabályozási és fejlesztési tervek, az infrastrukturális beruházások előkészítésekor, és minden olyan esetben, amely hatást gyakorolhat az ott lakók életére – folytatta Simon István.

– A sopronkőhidai részönkormányzat megalakításával régi adósságát törlesztheti a város, hiszen az itt élők megérdemlik, hogy jobban odafigyeljünk gondjaikra, örömeikre.

H. F.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs szervezett mentés a Fertő tavon

– A véletlennek köszönhető, hogy végül sikerült épségben partra tenni szombaton este a… Tovább olvasom