Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Rendkívüli szülői értekezletet tartottak

Rendkívüli szülői értekezletet tartott kedden az egykori Szent István Általános Iskolában dr. Pápai Lajos megyés püspök.

A Szent Orsolya-iskola tagiskolájában ugyanis ősztől megszűnik a tanítás. A szülők csendes beletörődéssel vették tudomásul a döntést. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az épület sorsa.

A hír, hogy bezárják a tagiskolát és esetleg eladják az épületet, villámcsapásként érte a pedagógusokat és a szülőket (Kisalföld, május 13., Bezárják a Szent István-iskolát). Az iskolába 140 tanuló jár – a pedagógusok száma tizenöt –, igaz, a következő tanévre már csak kilenc elsőst írattak be.

A tegnapi szülői értekezletet belügynek minősítette Kálmán Imre iskolaigazgató, ezért felszólította a sajtó képviselőit, hagyják el az iskolát, dr. Pápai Lajos pedig a szülőkkel való találkozás előtt nem akart nyilatkozni. Az értekezleten, amelyet aztán nyitott ajtó mögött tartottak, Kálmán Imre nehezményezte, hogy a szülők a nyilvánossághoz fordultak. A megyés püspök azzal indokolta az egykori Szent István Általános Iskola bezárását, hogy évről évre többe kerül a fenntartása, az állam pedig nem tartja be sem a Vatikánnal, sem pedig a hazai egyházakkal kötött szerződését, és kevesebb forrást juttat az egyházi intézményeknek. A másik ok pedig: a csökkenő gyermeklétszám.

Az alsó tagozatos gyermekek szüleit elsősorban az érdekelte, hogy mi lesz a kicsikkel, milyen körülmények közé kerülnek a Szent Orsolyában, illetve annak központi épületében. Mint elhangzott, abban az esetben, ha osztályonként megfelelő létszámban az iskolában folytatják tanulmányaikat, akkor tanítójuk vezetésével megmaradhat az osztályközösség. A felsősöknél más a helyzet, ők valószínűleg a már meglévő osztályokba kerülnek.

Az értekezlet után a szülők csendes beletörődéssel vették tudomásul a tényeket. A többség azonnal eldöntötte, nem viszi máshová gyermekét, míg mások jelezték, új iskolát keresnek.

Azt persze pontosan nem lehet tudni, mennyi tanuló él a lehetőséggel, hogy továbbra is a Szent Orsolyában folytathatja tanulmányait, mert ez véglegesen csak a beíratáskor derül ki.

Az előzményekhez tartozik, hogy dr. Pápai Lajos május 8-án írt levelében arra kérte Kálmán Imrét, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatóját, hogy tájékoztassa a szülőket az intézmény átszervezéséről. „... 2006. szeptember 1-jétől a tantestület és a tanulók egy épületbe, az Orsolya-iskola központi épületébe történő összevonására kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi Szt. István-tagiskola megszűnik, az ott tanuló gyerekek, szüleik döntésétől függően, az Orsolya központi épületébe fognak járni... Ha van olyan szülő, aki nem akarja tovább az Orsolya-iskolába járatni gyermekét, egy héten belül jelezze az osztályfőnöknél." Az igazgató azonnal levelet írt a szülőknek és kitűzte a tegnapi rendkívüli szülői értekezlet időpontját is.
Tobler Katalinnak második osztályba jár a gyermeke.

– Minket, szülőket elsősorban nem az a tény háborított fel, hogy anyagi okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, hanem a tájékoztatási módszer. A szülői munkaközösség – amelynek én is tagja vagyok – nem tudta érvényesíteni az érdekképviseletet, mert soha, semmilyen fórumra nem hívtak meg bennünket, illetve én nem tudok róla, hogy lett volna. Meg sem kérdeztek bennünket. Ennek ellenére úgy döntöttünk, marad a gyermekünk, mert reméljük, továbbra is a mostani társaival járhat egy osztályba. Ez fontos szempont volt sok szülőnél. Közülük többen elmondták, eredetileg is írathatták volna gyermeküket a Szent Orsolyába, de direkt a Szent Istvánt választották, mert tudták, kis létszámú osztályok vannak, és ezek szakmai szempontból előnyösebbek a nagy létszámúaknál.

Az épületből távozó Pápai Lajost ismételten megpróbáltuk szóra bírni, hogy választ kapjunk kérdéseinkre, például arra, hogy mi lesz az épület sorsa, de visszafogottan csak annyit mondott, ma sajtóközleményt ad ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A védettség átok is lehet

Nagy bajban van a Podmaniczky család. Az édesapjuktól örökölt balfi házukat ugyanis nem tudják eladni, mert – tudtuk nélkül – helyi védelem alá helyezték. Miután kiderült, futkostak fűhöz-fához, de úgy tűnik, eredménytelenül. Az önkormányzat az elmúlt évben helyi védelem alá a házat, de erről a tulajdonosokat nem értesítették. Tovább olvasom