Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Rendhagyó történelemóra Kerényi Imrével Sopronban

A miniszterelnöki megbízott a soproni Festőteremben tartott tárlatvezetést a középiskolásoknak.

Az Alaptörvény illusztrációiból nyílt kiállításon vezette körbe a fiatalokat Kerényi Imre, miniszterelnöki megbízott. A magyar történelem utóbbi százötven évének fordulópontjairól beszélt a diákoknak.

A rendhagyó történelemórára a város négy középiskolájából érkeztek osztályok, a programon így összesen több, mint kétszáz tanuló vett részt.

Kerényi Imre tartott történelemórát a soproni diákoknak
Kerényi Imre tartott történelemórát a soproni diákoknak


Az új Alaptörvény díszkiadásához készült illusztrációk január közepe óta láthatók a soproni Festőteremben. A 16 új historikus festményen kívül a „Magyarország múltja, jelene és jövője" címmel kiírt gyermekrajz-pályázat díjazott munkáit valamint az Alaptörvény megismerését segítő kiadványokat is bemutatják a kiállításon.

A művekből és a kapcsolódó kiadványokból 2012-ben indított vándorkiállítást a kormány, ennek egyik állomása a soproni tárlat is. Itt február 6-ig marad a kiállítás, a képek végleges helye pedig az Országházban lesz.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenkét szervezetet támogattak

A Velux a Sopron–Fertőd kistérség tizenkét oktatási intézményét, civil, illetve kulturális és… Tovább olvasom