Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Rendeződik az Ikva patak sorsa

Az önkormányzat kiemelt fejlesztésként kezeli az Ikva patak mederrendezését és az esetleges árvízveszély megszüntetése érdekében záportározók építését.

Sopronban régóta megoldásra váró kérdés az Ikva város fölötti, belvárosi és a város alatti többcélú mederrendezése. Ahhoz, hogy véglegesen megszűnjön az árvízveszély – utoljára 1996-ban árasztotta el a patak a Várkerület mögötti és a Balfi utcai házak pincéit –, úgynevezett záportározók építése szükséges. (Egy másik megoldás lehet úgy megépíteni a tervezett északnyugati elkerülőutat – az Ágfalvi út és a 85. számú főút között –, hogy töltése egyben gátként is funkcionáljon, s ha megduzzad az Ikva, a Liget és a Sós patak, egyszerűen az út és a határ közötti területre lehet vezetni a vizet.)

A záportározók építése azonban több lehetőséget is magában hordoz, mert egy úgynevezett jóléti, rekreációs tó kialakítása is szerepel az elképzelések között, ahol horgászni, csónakázni is lehetne, sőt, információink szerint a terv felkeltette a befektetők érdeklődését is.

Akad olyan, aki mini turistaparadicsomot álmodik erre a területre, amely közel van a hamarosan megszűnő határhoz. Ahhoz azonban, hogy megjelenjenek ezen a területen a valódi befektetők, elengedhetetlen, hogy megépüljenek a záportározók. Az önkormányzat szeretné az Ikva sorsát végleg rendezni, mert ha ez megtörténik, akkor újabb fejlesztések előtt nyílik lehetőség, például az Ikva Áruház és a Híd utca között a patak esetleges lefedésével.

Az Ikva mederrendezésére és a tározók építésére már készülnek a tervek. Az engedélyeztetési eljárást követően kezdődhet(ne) a kivitelezés, amennyiben lesz rá pénz. Ez a projekt a nyugat-dunántúli operatív programba illeszthető, tehát elvben lehet pályázati pénzre számítani.

A tározók kialakítása és az Ikva mederrendezése mostani számítások szerint egymilliárd 500 millió forintba kerülne. Az önkormányzati önrész ennél a pályázatnál 150 millió forint lenne.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lakók keveslik a parkolókat

A kivitelezők csütörtökön fejezik be az első szakasz aszfaltozását a Deák tér mindkét oldalán, a Csatkai utcától a Gyóni Géza utcáig, illetve a Batsányi utcáig. Közben épül a park infrastruktúrája, ezt követi a növények ültetése. Tovább olvasom