Kisalföld logö

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 21°C Még több cikk.

Raul is eltűnt, Győrből indult el - A héten a fiú a harmadik

A gyerekotthonokból léptek le a gyerekek.
A Soproni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 14 éves Lakatos Raul eltűnése ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a fiú 2018. április 11-én egy győri befogadó otthonból engedély nélkül távozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról.

A rendőrség kéri, aki a képen látható Lakatos Raul tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Sopronból tűntek el még áprilisban, május első hetében a rendőrség hivatalos közleményben is keresi a gyerekeket

Kedden egy 14 éves lány eltűnéséről számoltunk be, akit április 20-a óta nem találnak >>

Hétfőn pedig egy 15 éves lány tűnt el, őt április 18-a óta keresnek >>

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatóra várják a gyerekeket vasútállomáson Sopronban

A Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én (péntek) vasúti és közlekedésbiztonsági bemutatókkal várja… Tovább olvasom