Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Rádőlt a kerítés az autóra, huzavona a felelősség körül

Több mint három hónapja történt, hogy a Líceum kollégiumának kerítése kidőlt a viharban. A beton- és tégladarabok megsértették Köcsky Rudolf autóját. Azóta sem fizették ki a kárát.

Egy júliusi vihar kidöntötte a Líceum kollégiumának két és fél méter magas kerítését. A lehulló betondarabok egy szabályosan parkoló személygépkocsit is megrongáltak.

Köcsky Rudolf
Köcsky Rudolf


– Több százezer forintos kár keletkezett a Renault-ban – állítja Köcsky Rudolf nyugdíjas. – A jobb oldali ajtó és a küszöb metálfényezésében keletkezett rongálódás, a hátsó ajtó ráadásul meg is nyomódott. A kerék dísztárcsája odalett, valamint a futómű ellenőrzését is el kellett végeztetnem. Kértem, hogy a kollégium felelősségbiztosítása alapján rendezze a biztosító a káromat.

A megrongálódott gépkocsi. Eltérő a vélemény arról, mekkora is a kár.
A megrongálódott gépkocsi. Eltérő a vélemény arról, mekkora is a kár.


A biztosítótársaság be is kérte a nyilatkozatot az intézmény gazdasági vezetőjétől, aki viszont megdöbbenésemre a következőket küldte számukra: „A szóban forgó időpontban vihar volt Sopronban, részünkről semmilyen felróható magatartás nem történt, a káresemény a vihar következménye."

Mivel a kollégium nem vállal felelősséget a kidőlt kerítése okozta rongálásért, ezért a biztosító nem fizet. Nagyon csodálkozom az intézményvezetés magatartásán, hiszen az ő kerítésükről van szó, s rendelkeznek felelősségbiztosítással. Miért kell a vétlen autóst büntetni azzal, hogy nem ismerik el, a kerítésük okozta a káromat? Annál is inkább, mert úgy tudjuk, közvetlenül a kerítésnél tavaly októberben csőfektetés miatt földmunkálatok zajlottak. Lehetséges, hogy ez is közrejátszott abban, hogy meggyengült a kerítés talaja.

A Líceum jogi képviselője, dr. Koszorú István ügyvéd az üggyel kapcsolatban elmondta, egy percig sem vitatják, hogy azon a helyen káresemény történt. Mindezt a biztosítónak is leírták, ám azt nem ítélhetik meg, hogy ez alapján térít-e a biztosító vagy sem.

„A károsult szerencsére rendelkezik cascóval, de ha ennek ellenére az intézmény felelősségbiztosítása alapján akarja rendezni a kárát, akkor a cascobiztosító fellép a kollégium felelősségbiztosítójával szemben. A legvégső esetben az épület tulajdonosának, azaz a Líceumnak kell megtérítenie az autójavítás költségeit, amely fizetési kötelezettségéért a biztosítója tartozik helytállni. A biztosító egyébként mindössze 48 ezer forintos kárigényt tart reálisnak a gépkocsinál" – közölte az ügyvéd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melyik ház lesz a legszebb?

Idén is meghirdeti a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület és a Civilek a Fertő-tájért… Tovább olvasom