Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Rablási kísérlet

A Lackner Kristóf utca egyik boltjának bevételét akarta egy fiatalember megszerezni, ám az eladó hölgy gázspray-jével találta.
A soproni Lackner Kristóf utca egyik vegyeskereskedésébe éjjel 11 órakor tért be egy fiatalember, aki a pult mögött álló hölgy elé tette a szatyrát, majd jókora kést nekiszegezve a bevételt követelte. Valószínűleg nem arra számított, ami azután történt. Az eladó hölgy ugyanis villámgyors mozdulattal előkapta a gázsprayt, és támadója arcába fújt. A férfi az ajtóhoz támolygott, de ott új erőt gyűjtve még visszafordult, újból próbálkozott. Ám ezúttal is a csípős permettel találta szemben magát, s ez már megfutamodásra kényszerítette. A rablás kísérlete még október 30-án történt, de a nyomozás most jutott abba a szakába, hogy a rendőrség részletesen beszámoljon az ügyről.
Lőrincz Zoltán, a kapitányság nyomozó alosztályának vezetője a Kisalföldnek elmondta, a kapott személyleírás alapján nagy erőkkel keresik a rablót, elkészíttették a támadó fantomképét is. A fiatal férfi 18 és 25 év közötti, 160, maximum 170 centi magas, haja barna, göndör és a szemtanúk szerint fazonra nyírt. Szeme szintén barna színű. Az eddig begyűjtött információk alapján a nyomozók úgy vélik, a támadó egy sötét, talán fekete Volkswagen típusú személyautóval menekült a helyszínről, illetve annak környékéről. A rendőröknek jó okuk van feltételezni, hogy a spray akadályozta volna a vezetésben, ezért valószínűleg más vezette a járművet. Az autó rendszámának töredéke is ismert már: JCY.

A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud az elkövető személyével kapcsolatban, környezetében gyanús szemsérülést szenvedett valaki, látott, hallott valamit a bűncselekménnyel kapcsolatban, az hívja a 06-20-9382-854-es telefonszámot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb bevásárlóközpontok épülnek

A Győri úton, az egykori marhavágó területének egy részén a közelmúltban földmunkák kezdődtek, mintha építkezéshez készítenék elő a területet. Hogy pontosan mit is terveznek, és mikorra készülhet el a soproni Lidl, azt szerettük volna a cég magyarországi központjában megtudni, de szinte lehetetlen elérni őket. Tovább olvasom