Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Püspöki szentmisével kezdődött az Apor- és Mindszenty-emlékünnepség

Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól" – idézte Mindszenty József hercegprímás szavait Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg.
  
– A püspök úrtól levelet, a pápától képet is kaptam nemrég a kilencvenedik születésnapomra. Igen örülök, hogy most élőben köszönthetjük a püspök urat – mondta csillogó szemekkel Tóth Kálmánné agyagosszergényi lakos, akinek sikerült a főherceggel és feleségével is barátságos, szívélyes szót váltania.


Püspöki szentmisével kezdődött az ünnepség. Fotó: Gosztonyi
Püspöki szentmisével kezdődött az ünnepség. Fotó: Gosztonyi 


A helyiek nagy lelkesedéssel fogadták dr. Pápai Lajos megyés püspököt és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceget, a Mindszenty Alapítvány elnökét a hétvégén. A prominens személyiségek a Közi Horváth József Népfőiskola alapítója, Szalai Viktor meghívására érkeztek a településre, hogy megemlékezzenek Boldog Apor Vilmos vértanú püspök halálának 70., illetve Mindszenty József hercegprímás halálának 40. évfordulójáról.

A püspöki ünnepi szentmisét követően Habsburg-Lotharingiai Mihály megkoszorúzta Közi Horváth József lelkész, országgyűlési képviselő, a falu neves szülöttjének sírját. Ezután a művelődési házban folytatódott a program.

A Habsburg főherceg és hitvese jó szívvel váltott szót a helyiekkel, felvételünkön Tóth Kálmánnéval.
A Habsburg főherceg és hitvese jó szívvel váltott szót a helyiekkel, felvételünkön Tóth Kálmánnéval.


– Én hozzá imádkozom, mert tudom, szent volt – idézte Boldog Apor Vilmos gyóntatójának szavait előadásában dr. Pápai Lajos megyés püspök. Kitért arra is, hogy egy különösen sugárzó evangéliumi élet példaképét állítják az idei Apor-évvel egyházmegyéjük papjai és hívei elé: boldog Apor Vilmos vértanú püspökét, vértanúságának 70. és pappá szentelésének 100. évfordulója alkalmából.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás életének szellemi örökségéről Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg szólt. „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól" – elevenítette fel Mindszenty szállóigévé vált gondolatát.

A főherceg a Kisalföld kérdésére kifejtette, meggyőződése, hogy jó úton halad az ország: „Ha nem is politizálok, figyelem a történéseket. Keresztény kormányunk van, méghozzá olyan elveket valló, amelyek fontosak a magyarság számára. Már az alaptörvényünk is az Isten szóval kezdődik. Az országot ért külső-belső meg nem értések pedig csak aláhúzzák, hogy szekularizált világunkban a jövő, a lelki megújulás Magyarországról fog érkezni" – nyilatkozta a Budapesten élő főherceg, a Mindszenty Alapítvány elnöke, aki Magyarországon a Szuverén Máltai Lovagrend nagykövete.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kistómalom utca - Feltűnő a terület gondozatlansága

A Tómalom II. néven ismert lakóövezet ugyan a városon kívül van, de talán nincs kívül a törvényen. Tovább olvasom