Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Prosztataszűrés vizitdíj nélkül

Sopron - Ma van a prosztata napja. A jövő héten hétfőtől péntekig, naponta 7–15 óra között ingyenes prosztataszűrésre várják az Erzsébet-kórház ellátási területén élő férfiakat.
Az Európai Urológus Társaság 2004-ben nyilvánította szeptember 15-ét a prosztata napjává. Ehhez csatlakozott a Magyar Urológus Társaság is. Idén a mai napot a prosztatatudatosság akciónapjaként jegyzik.

– Ezen a napon szeretnénk a férfiak figyelmét felhívni, hogy a prosztata megbetegedése bármelyik életkorban előfordulhat – mondta dr. Banyó Tamás, az Erzsébet-kórház szakmavezető főorvosa. – Sajnos a férfiaknál a daganatos halálokok közül a prosztatarák a harmadik helyen áll.

Ezért nagyon fontos, hogy időben kiszűrjük a megbetegedéseket, hiszen például a prosztatarák, ha időben felismerik, maradéktalanul gyógyítható.

– A szűrés alapvetően vérvételből (ez a korai felismerést segíti) és tapintásból áll. Abban az esetben, ha felmerül a prosztata valamilyen megbetegedése, akkor ultrahang- és MR-vizsgálat következik.

– Az ingyenes szűrést a Sopron Egészségügyéért Alapítvány és az ÁNTSZ is támogatja – tette hozzá dr. Baranyai Tibor, a kórház főigazgató főorvosa. – Így válik lehetővé, hogy az urológiai osztály szakrendelésén vizitdíj nélkül végezzük el a vizsgálatokat. A népegészségügyi program keretében az OEP ugyanis csak az emlőszűrést, a vastagbélrákszűrést és a nőgyógyászati szűréseket támogatja, a prosztatáét nem. Ezért lenne praktikus és fontos, hogy minél többen vegyenek részt ezeken a vizsgálatokon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jubileumi kiállítás nyílt a Központi Bányászati Múzeumban

Sopron - 50 év, 50 tárgy címmel kiállítás nyílt a Központi Bányászati Múzeumban. Az intézmény 1957.… Tovább olvasom