Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Pötyi: szerelmet old-köt, üzletemberek faggatják a jövőről

Sopron - Boszorkányok márpedig léteznek. Legalábbis beszélgetőtársam azt állítja, ő ennek született, noha a mai divatnak megfelelően jósnak, jövőbelátónak szólítják. És rengetegen kérik arra, olvasson a kártyáiból.

– Nagyanyám is boszorkány volt – kezdte beszélgetésünket Bátonyi Pötyi, majd át is nyújtja névkártyáját, amin titulusként a jósnő szerepel. – A mama faluban élt, s hamar híre ment, hogy a jövőbe lát. Mindenki eljárt hozzá, s még a fővárosban is „űzte az ipart" ahová cselédlánynak szegődött. Én már gyermekként utánoztam őt, és örököltem is képességét. De azt tagadom, hogy varázsgömb és csörgőkígyó kellene a mágiához. Hiszen ő képes volt autóban és árokparton jövendölni, s én is tudok bárhol olvasni a kártyáimból – mondta.

Erzsébet – ez a jósnőnk anyakönyvi neve – Pesten nőtt fel. De úgy ismeri az országot, akár a tenyerét (vagy az ügyfelei tenyerét), hiszen mindenhova megy, ahová hívják. Teheti, hiszen bár korábban vendéglátásból élt, ma már jóslással, szerelemkötéssel, rontáslevétellel (ezek szerepelnek a hirdetéseiben) keresi a kenyerét.

Pötyi tenyérből és kártyából iskiolvassa a jövőt.
Pötyi tenyérből és kártyából is kiolvassa a jövőt.

– Szerintem ha valaki jósnőhöz jár, megkönnyítheti az életét – kezdi szinte magyarázkodásként, látva hitetlenkedésemet. – Én azt tartom normális dolognak, ha valaki időnként kártyát vetet magának, hiszen így kivédhet kellemetlen dolgokat, amelyek esetleg rá leselkednek. Már késő csak akkor oltani a tüzet, amikor a baj bekövetkezett. Szerencsére sokaknál a jósnőhöz járás olyan mint a fogászat, időről-időre megjelennek nálam törzsvendégeim.

Pötyi jósnő, amikor először elvetődött Sopronba, mindenhonnan csak azt hallotta, itt biztosan nem lesz kuncsaftja. Persze nem lett igazuk. Itt is – csakúgy mint bárhol másutt – sokan hisznek eme tudományokban (vagy lehet, hogy már csak ebben hisznek?). Vannak vendégei orvosok, óvónők, kereskedők, fodrászok, örök szerelemre vágyó fiatal lánykák. Pötyi állítja, megjósolja nekik, mennyire lesz sikeres a frigyük. Fiatal vendégének elmondta, nem szabadna hozzámennie választottjához, de csak nevettek intelmein. Legközelebb, mikor találkoztak, az ifjú hölgy – immár elváltként – más fiú oldalán érkezett. A jósnő azt is mesélte, egy lánynak, ahányszor csak kártyát vetett, mindig pénzt olvasott ki a lapokól. Hiába kérdezett a hölgy a magánéletéről, újra csak az anyagi bőség volt a válasz. A nő piaci árus volt, nem is remélte, hogy jobbra fordulhat a sorsa, aztán pár hónap múlva sokat nyert a lottón. Azóta is Erzsébet törzsvendége, noha Pötyi varázsolni nem tud, állítása szerint csak látja a jövőt.

A jövőről faggatják az üzletemberek is, akik egyre többen vannak kuncsaftjai között. A férfiak viszont csak pár percre ugranak be hozzá, s arról kérdezik, érdemes e aznap szerződést kötniük, sikeres lesz e az adott tárgyalás. Az erősebb nem képviselői közül kevesen fedik fel magánéleti titkaikat, de van néhány hősszerelmes, aki mágiával szeretné meghódítani s magához láncolni szíve hölgyét.

Engedjék meg, hogy eláruljam, nem vagyok az a jósnőhöz járó típus. Életemben eggyel találkoztam eddig – Pötyin kívül –, vele is a munkám hozott össze. Szkeptikus vagyok, úgy is mondhatnám szinte csak annak a létezését hiszem el, ami a saját szememmel látok, de engedtem a szelíd erőszaknak, olvasson Pötyi a kártyáimból. Előkerültek a lapok, s a jósnő mesélni kezdett. Ráhibázott néhány igazságra, és azt állította nehéz hónapok előtt állok.....

Úgy döntöttem, továbbra sem hiszek egyetlen jövendőmondónak sem.
De mégis!! Búcsúzáskor azt mondta, noha sötéten kezdődik az ország idei éve, de szerinte 2009 a vártnál jobb lesz. Decemberben mérleget vonhatunk, addig is bízzunk a szebb folytatásban!

Olvasóink írták

  • 13. vikikee 2009. március 20. 12:46
    „Valaki megadná a hölgy elérhetőségét? Köszönöm!”
  • 12. kutykurutty 2009. február 10. 01:37
    „HÁHÁHÁHÁHÁHHHHÁÁÁ!”
  • 11. soproni 2009. február 07. 16:59
    „Egy rendezvényen mutattak be valakinek,aki a tenyeremből jósolt.Megdöbbentem azon,amit a multamról,jelenemről és jövőmről mondott. Talán hihetetlen mások számára,de olyan volt,mintha az életrajzomat olvasta volna fel.Azóta a jövő is eljött és minden úgy,ahogy azt évekkel ezelőtt a tenyeremből kiolvasta.”
  • 10. ASHER 2009. február 06. 16:54
    „9/SAMU!!
    igen!!sajat maganak azt josolta hogy megnyuveszt egy valag penztarcat!!!
    igazt mondott!!! tessek jol elismerni!!”
  • 9. SAmu 2009. február 06. 15:01
    „Van valaki , akinek igazat jósolt a banya? Ha jelentkezik, elismerem a tudásáT....”
  • 8. ASHER 2009. február 06. 13:10
    „a foton "inkognitoban" a vasorr a fiokban lehet!!!
    mellesleg ha banya kell,gyere nezd meg az anyosom!!attol besz....sz,olyan rusnya igazi sarkany!!!!!
    miert kell az anyost arccal lefele temetni?
    ??!?
    hogy feltamadaskor lefele kaparjon!!!!
    vagyis-" az anyos csak ugy jo ha porhanyos"!!”
  • 7. 1.László 2009. február 06. 09:32
    „Igaza van boszorkányok igenis léteznek, itt van például a feleségem. Az is igaz hogy aki jósnőhöz jár az megkönnyíti az életét. (mármint a jósnőét) Enyiből hozzám is jöhetnének 1 kis pénzért énis hókuszpókuszolnék azoknak a szerencsétlen kis buggyantaknak.”
  • 6. 5454 2009. február 06. 07:59
    „Hókusz-pókusz megmondom nektek,hogy meg fogtok könnyebbűlni a tőlem való távozás után!!!!!!!!!!!!! A PÉNZETEKTŐL!!!! BEEEEEEEE.”
  • 5. osztógép 2009. február 06. 07:25
    „úgy kell nekik, ennyi erővel kidobhatnák a pénzt az ablakon!”
  • 4. tatira 2009. február 06. 06:36
    „én ilyenekben nem hiszek,hülyeség ilyesmire pénzt kidobni,az élet ir mindent !!!”
  • 3. matriné 2009. február 06. 06:16
    „A fejétől bűzlik a hal! Ebben az országban mindenféle baromság engedélyezett! Divat az emberek léptén-nyomon átverése!”
  • 2. kutykurutty 2009. február 06. 01:51
    „pffff. Pötyi :D:D:D Az a barom aki ilyen szélhámosokhoz eljár :D Nem csoda hogy itt tart az ország.”
  • 1. edesferenc 2009. február 06. 01:36
    „Jártam a hölgynél. Sajnos azonban azt tapasztaltam, hogy a pénzemet elfogadta, de velem és a kérdéseimmel már nem nagyon akaródzott neki foglalkozni. Anyagilag is megterhelő. Viszont van nekünk Sopronban saját jósnőnk, akihez sokan járnak, aki nagyon kedves, és addig foglalkozik veled 10 euróért, ameddig neked kérdésed van. És megválaszolja a kérdéseidet. Ez a Pötyi nevű hölgy nagyon más, és sajnos a rossz értelemben. Nem jött be tőle semmi. De viszont a soproni hölgy szavainak 90%-a valósággá lett. Bármikor hallgatnék rá. Üdv: Édes Ferenc”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr nem kér a cigány gárdából, Pádár lemondott

Győr - Visszavonta a cigány önvédelmi gárda létrehozására tett javaslatát Pádár László megyei cigány… Tovább olvasom