Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Pontosabb vízórák, kisebb számlák

Győr-Moson-Sopron - A nagy társasházak évente akár 100 ezer forint körüli összeget is megtakaríthatnának, ha a ma ismert legpontosabban mérő vízórákat szereltetnénk fel. A dugattyús szerkezetek nettó ára 6 ezer forint körül van. A vízmű saját költségén négyévente cseréli az órákat.
A sok kicsi sokra megy elv alapján súlyos tízezreket takaríthatnának meg a soklakásos házakban élők, ha néhány száz forintot áldoznának a vízmérők cseréjére.

A legkorszerűbb vízórák ugyanis nagyjából ötven százalékkal pontosabbak a napjainkban általánosan használatos óráknál.

– Jelenleg három – különböző pontosságú – vízmérő óra használata lehetséges Magyarországon – tájékoztatott Hegedüs László, a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatója. Ezeken belül persze több típus található, és eltérő az áruk is. A legolcsóbb az úgynevezett „A" kategóriás, amelynek átlagos ára 3800 forint plusz áfa. Mi már ilyet nem használunk. A legelterjedtebb a „B" kategóriás óra (4500 forintos átlagáron), amelynek a szabványok szerint maximum plusz/mínusz 5, minimum pedig plusz/mínusz 2 százalékos lehet a tényleges fogyasztástól való eltérése. A „C" kategóriás óra (5000 forint az átlagára) nagyjából az előbbi értékek felére képes, tehát nagyobb pontossággal mutatja a tényleges vízfogyasztást. Ehhez hasonló értékekkel rendelkezik az úgynevezett dugattyús vízóra, amely más mérési elveken alapul, mint az előbbiek. Ennek 6000 forint az ára.

A régi vízmérők lecserélésével pontosabban mérhető a tényleges vízfogyasztás. Fotó: Magasi Dávid

Nos, akkor számoljunk egy kicsit. Amennyiben egy átlagos család vízfogyasztását vesszük alapul, akkor havi 18 köbméteres felhasználás esetén – a jelenleg érvényes díjszabás szerint – a víz- és csatornadíj összege köbméterenként összesen 425 forint. Ez havi 7650 forintot jelent, éves szinten pedig 91.800 forintot plusz húszszázalékos áfát. Ha ennek csak két százalékát sikerül megtakarítani, akkor 1836 forint marad a család pénztárcájában. Ez így nem tűnik soknak, de a társasházak esetében ez már több tízezer forint is lehet a lakások számától függően. Érdemes ezen elgondolkodni, hiszen évi 50–100 ezer forint megtakarítás már jelentős summa.

– Nemcsak a lakók, de a mi érdekünk is, hogy minél kevesebb legyen a vízfogyasztás és az órák pontosan mérjenek – folytatta Hegedüs László. – Ennek érdekében nyitottak vagyunk a fokozatos és folyamatos óracserékre, amennyiben ezt megrendelik tőlünk. Megjegyzem, a vízfogyasztás csökkentése érdekében már számos lépést tettünk, például sok helyen – ahol ez lehetséges volt – szűkítettük az órák áteresztő képességét. A beépített vízórák egyébként hitelesítettek, a főmérők felülvizsgálatára és cseréjükre – saját költségünkön – négyévente kerül sor.


Pannon-Víz távleolvasásos mérők

A győri Pannon-Víz a négyévenkénti cserék során már távleolvasásos, úgynevezett gyűrűdugattyús vízórákat szerel fel, amelyeknek alacsonyabb a „megszólalási küszöbük", vagyis pontosabban mérik a tényleges vízfogyasztást, mint a hagyományos „szárnykerekes" órák – tudtuk meg Tóth László diszpécsertől. Ezek leolvasása már autóból, infra-távirányítóval lehetséges. Ez a rendszer a fogyasztóknak pluszszolgáltatást is jelent, ugyanis azonnal jelez, ha az óra 48 órán át folyamatosan működik. Normális fogyasztás esetén ez lehetetlen, ilyenkor a rendszerben nagy valószínűséggel csőtörés van, amelyet így azonnal kijavíthatnak a szakemberek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A VOLT nem rövidül

Sopron - A VOLT-ot nem érinti a fővárosi Sziget Fesztivál rövidülése. Sopronban ismét négynapos lesz… Tovább olvasom