Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Pipacs harmadszor is ikreket ellett

Immár harmadszor ellett ikerborjúkat a tizenkét éves Pipacs Baranyai Zoltán egyházasfalui gazdaságában.

– Gyerekkorom óta foglalkozom állatokkal, de ilyenre, hogy egy tehén háromszor is ikreket hozzon a világra, nem volt példa – kezdte Baranyai Zoltán gazda. – Mint korábban, a borjúikreket most is én segítettem világra, állatorvosi segítségre nem volt szükség. Az egyik üsző, akit Julikának, a másik bika, akit Foltosnak neveztünk el. Különben Pipacs termékeny jószág: először ötéves korában ellett ikreket, aztán csak egy borjút. Utána megint ikreket, majd megint csak egyet. Most ismét ikrekkel gyarapította az állományt. Tapasztalataim szerint az ikerborjúk, ha felnőnek, nem olyan jó ivarzásúak, éppen ezért Julikából hízómarha, Foltosból hízóbika lesz. Másfél éves korukban elérik majd a hat-hétszáz kilót. Az állatokat a felvásárlóknak adjuk el, tőlük tudjuk, a szép, hízott marhát külföldre viszik, a gyengébbet pedig belföldre. A hízómarha kilója napjainkban négyszáz forint körül alakul, a bikáért egy százassal többet adnak. Ha a ráfordításokat nézzük, akkor nem egy aranybánya, de még mindig jobb, mintha el se vinnék.

Baranyai Zoltán Julikával és Foltossal, az ikerborjúkkal. Anyjuk, Pipacs harmadszor ellett ikreket. Fotó: G. M.
Baranyai Zoltán Julikával és Foltossal, az ikerborjúkkal. Anyjuk, Pipacs harmadszor ellett ikreket. Fotó: G. M.

– Az, hogy egy tehén ikreket ellik, nem annyira szenzáció, ám, hogy háromszor is ikreket hoz világra, az már rendkívülinek mondható. Praxisomban nem is emlékszem hasonló példára – közölte dr. Kovács Károly körzeti állatorvos.

Olvasóink írták

  • 2. janika 2010. szeptember 04. 20:14
    „Kell az után pótlás az MSZP nek.”
  • 1. Ovinkor 2010. szeptember 03. 11:22
    „Szegényeket olyan rossz elképzelni marhasültként.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenen érkeztek a Történelmi Magyarország Fiataljainak Találkozójára Sopronba

Fogjuk meg egymás kezét! mottóval kezdődött el csütörtökön dr. Szilágyi László kezdeményezésére a… Tovább olvasom