Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Piknik: Sopronra figyel az európai média

Sopron - Az elmúlt időszakban több európai forgatócsoport, valamint újságíró is felkereste Sopront. A fő téma a Páneurópai Piknik és a határáttörés.
Német újságírók érkeztek Sopronba a határnyitás és a Páneurópai Piknik 20-ik évfordulója kapcsán szerdán. A sajtótúra során felkeresték az 1989-es esemény helyszínét, ismerkedtek a várossal és térségével, megszólaltattak egykori szemtanúkat. A Pannónia Med Hotelben rendezett találkozón beszélgettek a piknik akkori szervezőivel, politikusokkal. Sopronba jövetelüket megelőzően interjút készítettek Németh Miklós egykori miniszterelnökkel és Pozsgai Imre államminiszterrel is. Az utat a külügyminisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. szervezte.

A piknik helyszínén Simon István alpolgármester elmondta, Fodor Tamás, Sopron polgármestere szerdán Berlinben átvette a berlini fal egy darabját. A héten szombaton tartják Sopronpusztán a Páneurópai Piknik és a Határáttörés emlékművének alapkőletételét. Melocco Miklós az alkotásába ezt az emlékdarabot is beépíti majd.

Az elmúlt napokban hetekben járt már Sopronban osztrák, svéd, dán, francia, valamint svéd forgatócsoport is.

Fotók: Magasi Dávid

– Korábban többször is szerveztünk volna sajtótúrát, de az újságírók elkerültek bennünket – fogalmazott Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. regionális iroda vezetője. – Most, a határáttörés évfordulóján érdekesek lettünk a nyugati sajtónak is. A város neve Magyarországon ismert, és sok turista van tisztában a húsz évvel ezelőtt történtekkel. Ám nemzetközi viszonylatban alig tudnak valamit erről a fontos eseményről. Itt az alkalom, hogy a Páneurópai Piknikkel összekapcsoljuk Sopron nevét. A célunk az, hogy e nagyszerű történelmi esemény kapcsán minél többen ismerjenek meg bennünket. Ez hosszú távon az eddigieknél több látogatót hozhat a városba, amely majd a vendégéjszakák számának növekedésében is meglátszik.

Olvasóink írták

  • 14. kotyesz 2009. május 15. 12:20
    „Hát, érdekes dolgokat olvas az ember. Húsz év távlatából, egy kicsit minden megszépül? Ha akrtak volna lövetni, lövetnek??? Lövettek is. hehe08!!!!!! A piknik időpontjához nagyon közeli napokban, /sok akkori Határőr emlékszik is rá/ sok sorozatot löttek három autóbusznyi NDK-s feje fölé szintén Sopronpusztánál.”
  • 13. joco 2009. május 15. 05:51
    „***moderálva***”
  • 12. hehe08 2009. május 14. 21:00
    „emberek!
    azért ha akkoriban meg akarják tartani a kommunizmus az elvtársak akkor ha vér is folyt volna, de megtartották volna......

    csak gondoltam szólok mielőtt valakiben nagyon megindul a büszkeség......”
  • 11. FREDDY/S 2009. május 14. 15:49
    „Pénz és élelmiszer nélkül csak bontani lehetett, de ezt a törvényszerűséget még nem ismerték fel, mert valamikor a gazdasági válságra is azok emlékeznek, akik a haszonélvezői lehettek, nemde...”
  • 10. thurvj97 2009. május 14. 13:01
    „Nem ártana a realitások talaján maradni. Tény, hogy a piknik csak fal volt a menekítéshez. Az is, hogy a döntést nem itt hozták, hanem kicsit följebb. és az is tény, hogy ma a kapunyitogatók verik a mellüket,a rajta fityegő kitüntetéseikkel.Emlékezzünk méltósággal , de félre a művi sallangokkal.”
  • 9. rázó 2009. május 14. 10:25
    „Bocsánat, EZT az......”
  • 8. rázó 2009. május 14. 10:21
    „Ez az Árpád Bélát mifelénk úgy hívják, hogy:

    Bella Árpád

    A többi nagyjából stimmel.”
  • 7. Telepathia 2009. május 14. 07:29
    „20 év távlatából valahogy úgy látom, hogy 1989-ben fordult a történelem kereke és egy lehetőséget kaptunk valamennyien. Akik tudtak élni vele, azoknak jobbra fordult a sorsuk.... Másoknak nem. A Páneurópai Piknik jelentősége, több mint puszta történelem, 20 év elteltével, továbbra is erősen ellentmondásos, többféleképpen látják az ellemzők.Sopron ezzel az eseménnyel elvitathatatlanul részesévé vált a változásoknak, amelyek fél fölrésznyi embert segítettek egy új lehetőség küszöbére.”
  • 6. AHA. 2009. május 14. 07:21
    „20 év után ugyanott tartunk mit a fent nevezett esemény idején,kifosztott és meggyalázott országban vagyunk újra.
    Ugyanazok a pribékek vannak a hatalomban akik ellen a rendszerváltásnak nevezett színjáték történt,az eredmény ismeretes.

    Nem tudom hányan tartják számon az országban ezt az eseményt,de szerintem a jelenleg a kutyát sem érdekli.
    Pláne ha ezt még egy lendvai vagy szekeres típusú "rendszerváltóval" kell ünnepelni..”
  • 5. Cosy 2009. május 13. 22:21
    „Bizony, fantasztikus emberek müködtek annak idején közre, ez az egész egy történelmi pillanat volt.
    Pár perce ért véget az ARDE-n egy müsornak, amiben ?rpád Béla akkori soproni határör fönök emberi nagyságát mutatták be. Hogy elvileg parancsa volt a lövésre. De ezen a bizonyos napon, amikor az elsö pár NDK-ás áttört a határon már a parancs ellen döntött. Es senki nem volt aki támogassa!! Nem tudott semmit, magára volt hagyatva, a helyzet teljsen meglepte, nem számolt a kivonuló oszikkal. A vezérkar, a politika pedig pontosan tudta mi várható. Ez az ember pedig ott állt egy ilyen szituban, amikor semmi másra nem tudott hagyatkozni, mint a saját emberségére! Nem lövetett az emberekre!
    Szerintem emberségböl, jellemböl csillagos ötös!

    A jeles nap után alapos kivizsgálásra került sor a személye ellen. Az a fószer, aki elvileg a fönöke volt (persze ezen a bizonyos napon pontosan tudta, hogy mi fog történni a határövezetben, de ügyesen elrejtözött, se információval, se egyértelmü "paranccsal" nem támogatta a beosztottját) elöször vért akart szívni...... számonkérte Arpád Bélát, aztán nagyon viccesen (mondjuk ki: patkány módon ;) ) 5 év múlva a jubileumon már aratta az elismerést, mint HÖS... Undorító!
    De igen, vannak ?rpád Béláink, akikre nagyon büszkék lehetünk!”
  • 4. creat 2009. május 13. 21:48
    „Én találtam egy hosszabb lélegzetű leírást a szervezésről és az ottani eseményekről, talán nem törlik a hivatkozást.
    http://www.berliner-mauer.de/laszlo-nagy/lazslonagy-ha.htm
    Mindenesre nem hinném, hogy a fideszt és konkrétan Simon urat kellene a középpontba állítani, hanem az akkori szervezőket, lebonyolítókat.”
  • 3. kertész 2009. május 13. 20:54
    „"Ám nemzetközi viszonylatban alig tudnak valamit erről a fontos eseményről. " Erről csak annyit, hogy a határnyitás első évfordulóján a Japán Ashai TV egész napos közvetlen adást hajtott végre műholdas kapcsolaton keresztül hazájával, ahol bemutatta az előző év történéseit a helyszínről a MTV közreműködésével.Tehát már Japánban is tudomást szereztek erről történelmi eseményről.És nem Magos volt a főszereplő ,aki ott sem volt az esemény színhelyén.
    Fannianyu! A szóbeszéd és a valóság két különböző dolog”
  • 2. Fannianyu 2009. május 13. 20:26
    „Lehet hogy butácska vagyok, de én úgy tudom Sopronnak semmi köze nincs a Páneurópai Piknikhez!Mindent ki akarnak közösíteni!”
  • 1. ittahola 2009. május 13. 19:26
    „Érdekesek ezek a kép galériák...
    Döntse el az ember h a képen ki kicsoda...
    A fotósnak csak gratulálni tudok...a képeknek igazából köze nincsen a cikkhez...még az alapkő letételének leendő helyszínét sem mutatja...
    Eltudom képzelni a szitut amikor mondják a riporterek:" Uram álljon a kő mellé kérem..."
    "ÁÁÁÁ hát akkor füves meg piszkos lesz a szépcipőm s nadrágom..."
    Igazából ez várható a Kisalföldtől...színvonal nulla...
    Aztán most majd szépen a kommentemet is törli az admin...vagy megszünteti a kommentelési lehetőséget...vagy törli a profilom:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: 1300 ajánlószelvény Sopronban és környékén

Sopron - Sopronban és környékén május 5-ig összesen 1300 ajánlószelvényt gyűjtött össze a Jobbik… Tovább olvasom