Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Piaci körkép Sopronban

Sopron - Javában tart a befőzések szezonja és ez a soproni vásárcsarnok forgalmán is meglátszik. Pénteken és szombaton rengetegen keresik fel a piacot, hogy beszerezzék a friss, konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt.
Áruval és vásárlóval zsúfolásig telt tegnap a soproni Csarnok utcai piac. A késő nyári napokban sokan szerzik be a befőzési alapanyagokat a vásárcsarnokban. Az őstermelők szilvát, barackot, körtét és sokféle zöldséget kínálnak.

– Szinte gyerekkorom óta árusítok a piacon – mondta el Horváth József, aki Fertőhomokról jár be reggelente Sopronba. A
piaci napokon negyed hattól kinn van, nem ritka, hogy már négykor felkel. – Most zöldséget hoztam, csomóját száz forintért adom, de van zöldbabom is, aminek négyszáz forint kilója. A paradicsom százötven, a friss uborka szintén ennyi. Saját kiskertemben termesztett növényeket árulok, ebből igyekszem a nyugdíjamat kiegészíteni. Rengeteg az áru és a kofa, ezért sajnos nem könnyű „talpon maradni".

A szomszéd pultnál a hegykői Kóczán Jánosné kínál szebbnél szebb zöldségféléket. – A paprika és a hagyma kilója kétszáz forint, az uborka százötven-kétszáz között van – mondja az őstermelő, akitől azt is megtudjuk, méterenként 250 forintos helypénzt fizetnek az árusok.

A vásárcsarnokban találni még többfajta szőlőt 360–400 forintért, almát 260 forintért, körtét 250–300 forintért, szilvát 200–220 forintért.
Mint arról korábban beszámoltunk, a vásárcsarnokban ebben az évben csupán a kisebb munkálatokra jut pénz. Idén a vizesblokkok felújítását végzik el – a helypénzekből összegyűlő – 1–2 millió forintos összegből.
Horváth Józsefné zöldbabot, paradicsomot és friss uborkát hozott a piacra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körkérdés a Magyar Gárdáról

Sopron - A soproni önkormányzat frakcióinak többsége károsnak vagy feleslegesnek értékeli a napokban… Tovább olvasom