Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Petőházán mély sebeket ejtett a gyárbezárás

Petőháza - A petőházi cukorgyár bezárásának híre mély sebeket ejtett a dolgozókban és a faluban élőkben. Ezt tükrözik a szerkesztőségünkbe küldött üzenetek, vélemények.
„Miki" – aki 27 éve dolgozik a gyárban – SMS-ben, majd telefonon mondta el véleményét. Álláspontja szerint félinformációkat kaptak az emberek, elhallgatták előlük a valós tényeket.

„Az ország legjobb cukrát gyártó gyára a petőházi – fejtegette –, ezért érthetetlen a bezárása. Ezzel a döntéssel sárba taposták 127 év becsületes munkáját."

Elmenőben: Petőházán néhány hét múlva befejeződik az utolsó répafeldolgozási kampány. Aztán végképp leállnak a futószalagok, a dolgozók nagy részét pedig szélnek eresztik. Fotó: Magasi Dávid

„Nekem ne mondja senki, hogy Petőháza és Komárom körzetéből gazdaságos a répát a 250 kilométerre lévő kaposvári gyárba szállítani. Az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtottak végre a gyárban, ez most mind semmivé válik. Olyan gazdagok vagyunk, hogy csak úgy kidobálunk 10 és 100 milliókat? A dolgozók egyelőre nem mernek nyíltan beszélni, mert félnek, hogy nem kapják meg a felmondási és végkielégítési pénzüket."

„Milyen jövő elé nézünk?" – teszi fel a kérdést egy másik olvasónk, akinek a nagypapája is a gyárban dolgozott. Ő elsősorban a fiatalokat félti, és aggódik, hogy nem találnak maguknak biztos jövőt jelentő munkahelyet.

Akadnak, akik az uniót hibáztatják a gyárbezárásért, mondván, „...mi az EU-nak nem termelni kellünk, hanem piacnak. Persze csak a vakok nem látták ezt előre."

„Szovjetunió vagy Európai Unió – szerintem édesmindegy. Mi csak másodrendűek lehetünk, mint azt az elmúlt évek eseményei is bizonyítják" – így hangzott egy újabb vélemény. Erre rímel a következő, miszerint párhuzamot vél felfedezni a mostani gyárbezárások és a boldogult tervgazdálkodásnak „köszönhető" gyártásmegszüntetések között. Példaként a korábban méltán világhírű hazai motorkerékpár-gyártást említve, amelyet elsorvasztottak. „Most a cukoripart ölik meg, ezúttal nem keletről, hanem nyugatról parancsolva..."

Olvasóink írták

  • 5. eszmeralda 2008. január 16. 19:20
    „Magyarorszag iparat,mezogazdasagat tudatossan tettek tonkre,mind az EU es a magyar politikusok kezet fogva egymassal. De hogy van az hogy a nyugati orszagokban minden mukodik !!!???? Ott mindenhol lehet munkat talalni ( minden szferaban-vendeglato,egeszsegugy,kereskedelem,gyarakban,stb). Nalunk pedig semmi!!! Nem jo a hazai tej,cukor,bicikli,hazai cipo,hazai ruha ??? Miert ??? A NYUGATI ARU MIVEL JOBB ???? SZENNYEZETT ELELMISZER,BUDOS KINAI CSIRKE ( MERT ONNAN HOZZAK),ANGLIAI MARHA HUS ???? A MAGYAR MINDIG ONELLATO VOLT MEZOGAZDASG TEREN. MIERT NEM LEHET A DISZNOT EGESZSEGES MOSLEKKAL ETETNI??????? MIERT A DRAGA TAP A JO?????? MIERT EPITIK LE A MUNKAHELYEKET ORSZAGSZERTE?????? MIERT EPITENEK ENNYI BEVASARLOKOZPONTOT ?????? MIERT VAN AZ HOGY MINDEN VESZTESEGES ??? CSAK A BANKI SZFERA ES AZ UZLETI SZFERA NEM?? MIERT TUNTETIK EL A KOZEPOSZTALYT ES A TERMELO OSZTALYT ( MUNKASOSZTALYT????? NE KELLJE NYUGDIJAT ADNI???? MI VAN AZ EGESZSEGUGGYEL ??? MI VAN A BETEGSZALLITASSAL??? 13 ORAT KELL VARNI A MENTORE??? EZ MIND MIERT ?????? FAJIRTAS VAN !!!!!!!”
  • 4. Zozzy 2007. december 01. 18:36
    „Javítok:120-140 ezer volt tonnánként!”
  • 3. Zozzy 2007. december 01. 18:34
    „Tisztelt Kritikus! Csak azért hogy fokozzuk a tisztánlátását elmondanám hogy sem a gyár sem a termelő nem hibáztatható a termelési kedv visszaesése maitt. Ugyanis jelenleg a EU "szabályozta be " a cukorrépa felvásárlási árának maximumát kb 70000 ft-ban tonnánként ez a tavalyelőtti ár csaknem fele ami akkor 120-140 forint körül volt tonnánkét! Persze hogy fele pénzért nem termel senki!! Kiváncsi lennék ön indítana-e alapból veszteséges válalkozást, és termelne-e répát kb 100ezer forintos önköltségból 70 ezer forintért?!! Természetesen a francia és némat gazdáknak megéri ár alatt termelni mert a támogatással kompenzálják a kiesésüket! És abban is biztos lehet hogy a kvótát ők majd fel fogják használni!”
  • 2. Kritikus 2007. november 29. 20:36
    „Sajnos hozzátartozik a képhez, hogy ezúttal a cukorrépa termelőkön bukik a gyár sorsa. A termelési hajlandóság lecsökkenésével visszaadott cukorrépa termelési qvótával pillanatnyilag piszok jól jár az aki felveszi a meg nem termelt répa utáni járandóságot. Kérdés csak az, hogy pár év mulva - amikor visszaesik a krumpli és a búza ára, az energiafű pedig nem lesz akkora buli, mint ma hiszik - melyik útszakaszra vonulnak ki demonstrálni - a mostani meg nem termelt ajándékból vásárolt eszközökkel.”
  • 1. Zozzy 2007. november 27. 18:12
    „Az igazán nagy csapás az hogy nemcsak a néhány száz dolgozóra lesz hatással a gyár bezárása, hanem a rápatermelőktől elkezdve a melléktermékeket etető gazdákon átt a fuvarozókig és még tovább sorolhatnám! Persze ez az igazán "nagy embereket" nem érdekli amíg ők a zsebüket tömik újabb kést döfnek a vidéki ember hátába!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem fogadnak bérvadászokat

Sopron - A következő vadászati szezontól – a szarvasbika és az őzbak kivételével –… Tovább olvasom