Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Pestieket mentett az UniversiTeam a Szaharában

Budapest-Bamako rali - Már a Szaharában jár a Budapest-Bamako rali egyetlen egyetemi csapata, a soproni UniversiTeam, amely sportszerűségből jelesre vizsgázott: kimentettek egy elakadt pesti csapatot.
Sporttársak mentése és defektek a saját kocsin – így összegezhető a Budapest-Bamako rali soproni UniversiTeam csapata legfrissebb híradása. Krámli Andrásnak, a soproniak első tisztjének tegnap délelőtt sikerült műholdas telefonon bejelentkeznie szerkesztőségünknél. Mint mondta, már a Szaharában járnak, de az előző táv megtétele sem volt sétakocsikázás. Folyókon is át kellett kelniük, az egyiknél elakadtak. Egy másik csapat segítségével sikerült kihúzniuk járművüket a vízből. A harmadik, a legnagyobb folyam gázlójának megtalálása jelentette a legizgalmasabb problémát. Végül a UniversiTeam jutott át először a túlpartra, így a soproniak – egy ideig – a mezőny élére kerültek. Úgy tűnt, estére elérik a tábort, ám délután CB rádión segélyhívásra lettek figyelmesek: a 117-es rajtszámú budapesti csapat beragadt egy homokdűnébe.

– A bajba jutottak közelében legalább húsz-harminc csapat autózott, de senki nem válaszolt nekik, hogy oké, megyünk segíteni – mesélte műholdas telefonján Krámli András. – Mi pár perc alatt úgy döntöttünk, marokkói idő szerint délután 5 körül, hogy még ha emiatt időveszteséget is szenvedünk, visszakanyarodunk hozzájuk, s kimentjük őket. Egyeztettük a koordinátákat. Kiderült légvonalban alig 15 kilométerre vannak tőlünk. Igen ám, de hogy eljussunk hozzájuk, egy sziklás terepet is le kellett gyűrnünk. Itt jól érvényesült Szücs Tibor társunk off-road tapasztalata. Ennek ellenére a hozzájuk vezető szakaszon mi is beragadtunk a homokba, három alkalommal is. Másfél-két órás ásással szabadítottuk ki a Toyotánkat, hogy aztán a 117-es rajtszámú pesti Hungaricum Team mentésére igyekezzünk. Együttesen már könnyebb volt kiszabadítani kocsijukat a homokdűnéből. Mindezek miatt több órás késedelmet szenvedtünk, de megérte: jó érzés, hogy mi is segíthettünk valakin. Utána konvojban mentük velük. Ezt követően Toyotánk két kereke is defektet kapott, így gumist kell keresnünk a Szaharában. Szerencsére négy pótkerékkel vágtunk útnak. A mentési munkát a rali szervezői egyébként külön pontokkal honorálják, ezért a kapott plusz pontokkal együtt maximális pontszámmal zárhattuk a napot – zárta Krámli András.

Olvasóink írták

  • 12. maclover 2009. január 26. 23:52
    „Hát öregem elég régen voltam én már egyetemista. De a sértődöttségedből és a vagdalkozásokból az tudom leszűrni, hogy téged nem vettek fel sehova. Ha mégis, akkor az újabb jele a felsőoktatási rendszer hanyatlásának.
    Csak ismételni tudom, hogy sajnállak, ha négy egyetemistát tekintesz ellenségednek.
    Továbbá ha a viselkedésedet civil kurázsinak gondolod, akkor vesztésre áll a demokrácia. Amit csinálsz az nem más, mint ész nélküli acsarkodás. Ez elég messze van a civil kurázsitól. És elég nagy sértés azokra nézve, akik ténylegesen tesznek valamit a demokráciáért és hazánkért.”
  • 11. maclover 2009. január 26. 22:30
    „Öregem csak szánni tudlak az irigységed miatt... vagy még azt sem...
    Én nem aggódom az IQ-m miatt, de te nem lehetsz egy IQ bajnok, mivel csak ugyanazt a négy mondatot tudod ismételgetni... mennyi ideig tartott, mire megtanultad őket? Vagy papírról másolod ide???”
  • 10. maclover 2009. január 24. 23:52
    „xxyy!
    Megint hülyeségeket beszélsz!!!!!
    A szerdai szakaszt nem lehet szerdánál előbb teljesíteni, mert csak szerda reggel osztják ki a napi feladatokat. Tehát csak az tudja egy nappal előbb teljesíteni, aki a jövőbe lát, vagy csalással megszerzi a másnapi feladatokat.
    Az tény, hogy aznap (szerda) nem értek be az esti célba, hiszen éppen a két autó kiásásával foglalkoztak, de nem is azt mondták, hogy nyertek aznap, hanem, hogy a nap folyamán volt olyan, hogy az élen autóztak.
    Egyébként a szerda esti célba csak három autó ért be időre, de biztos tudod, mert olyan jól értesült vagy....”
  • 9. xxyy 2009. január 24. 13:20
    „"- egy ideig - a mezőny élére kerültek." Álmaidba talán. Valaki azt a szakaszt egy napal elötük teljesitete.”
  • 8. Fedayn 2009. január 24. 10:46
    „Ha nincs gondod,csinálj magadnak!Menj el sok pénzért feleslegesen a világ másik oldalára!”
  • 7. ERKDP 2009. január 24. 00:39
    „Csak ki ne számlázzanak ők is negyvennégyezret a mentésért... XD”
  • 6. maclover 2009. január 23. 21:47
    „xxyy!
    Mi az, hogy ez történt valójában? Mindkét történet igaz, egymás után történtek. A 66-os kimentette a 117-et, majd együtt haladtak tovább és amikor a 66-nak defektje lett, akkor a 117 segített nekik. Oda is van írva, hogy viszonozták a 66-os korábbi segítségét.
    Ha már kutyázódsz, legalább figyelj oda.
    Sőt, ami szintén igazolja a történetet és a 117-es Hungaricum Team jófejségét és háláját, hogy később vettek a 66-nak egy emelőt egy közeli városban, mivel az övék eltűnt. Valószínűleg az egyik mentésnél homok alá került és ott hagyták.”
  • 5. ggg 2009. január 23. 19:31
    „elárulom cimbi. csak azért írnak róluk, h legyen neked is hely mocskolódni. gyökér...
    amúgy hajrá!”
  • 4. xxyy 2009. január 23. 16:18
    „". Miután a 66-os rajtszámú UniversiTeam segített szorult helyzetükön, együtt indultak tovább. A kényszerpihenő miatt a szaharában érte őket a sötétség. A látási viszonyok a nullával váltak egyenlővé, így egyre nehézkesebbé vált a tájékozódás. Közben a 66-os csapat kétszer is elakadt (utóbbit defekt okozta), így Zoliéknak volt alkalmuk viszonozni a korábban nyújtott segítséget. Továbbindultak, de a vak sötétben hamar belátták hogy nem sok értelme van tovább bolyongani, ezért sátrat vertek a sivatagban.
    Reggel úgy döntöttek hogy kihagyják a napi feladatokat és a műútra kitérve próbálják meg behozni a lemaradásukat. A terv szerint péntek reggelre, már
    újra versenyben lesznek."
    Ez történt valojába.”
  • 3. K.P. 2009. január 23. 14:44
    „Ügyesek vagytok!Örülök neki, hogy megmutattátok, bennetek van még összetartás és együttérzés a másik ember iránt.
    Ezt kellene sok embernek gyakorolnia! Egyedül az ember elveszett a világban, de közös erővel a bajból ki lehet jutni! Csak így tovább!!!”
  • 2. CovaCova 2009. január 23. 12:49
    „jÓK VAGYTOK ÍGY TOVÁBB...:)”
  • 1. Intel 2009. január 23. 09:34
    „Szép volt fiúk!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mikor lesz körforgalom?

Sopron - A Virágvölgyi csomópontnál és a plázánál körforgalmat tervez kialakítani az önkormányzat, a… Tovább olvasom