Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Pénzük nincs, mégis segíthetnek a bajban

Sopron - Sopronban és környékén Agyagosszergénytől Ágfalváig mintegy száz család tartozik a Nagycsaládosok Országos Egyesületének kötelékébe. Nagy szükségük lehet a támogatásra, tanácsokra és az összetartásra a több gyermeket nevelőknek az idei évben is.
Nem mindenkinek ígér jót az új esztendő. Munkahelyek szűntek meg, s a válság hatásait a szakemberek szerint az év első hónapjaiban szenvedjük csak meg igazán. A legnehezebb helyzetben a családok vannak, a csemetéken ugyanis egyetlen jóérzésű szülő sem spórol, ha lehet. Ha három vagy több gyermeket nevel vagy nevelt, és úgy érzi, egy őt megértő közösség segítségére szorul, érdemes felkeresnie a 15 ezer tagot számláló Nagycsaládosok Országos Egyesületét, Sopronban a NOE Soproni Tagegyesületét.

– Az az érdekes, hogy noha tudjuk, egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe mostanában, a nagycsaládosok azok, akik a legritkább esetben kérnek. Megpróbálják maguk megoldani a gondjaikat. Sokszor mi keressük fel azokat, akikről tudjuk, sürgős támogatásra van szükségük, de ilyenkor is gyakran győzködnünk kell az érintetteket, hogy elfogadják a segítségünket – fogalmazott dr. Árvay Györgyné, a NOE Soproni Tagegyesületének elnöke. – Sajnos, mivel pénzünk nincs, adomány pedig vagy érkezik, vagy nem, így rendszeres támogatást, anyagi segítséget senkinek nem ígérhetünk. Abban azonban részt vállalunk, hogy ha bárki felajánlással keres meg minket, elmondjuk, ki az, aki leginkább rászorul, ahol legjobb helyen lenne az adománya. És tanáccsal is tudunk segíteni, ha valaki hozzánk fordul, felvilágosítást kaphat arról, kik a legilletékesebbek baja orvoslásában – tette hozzá.

A célok között a többgyerekesek érdekeinek képviselete szerepel, de ennél prózaibb teendőik is vannak.

– A nagycsaládosok esélyegyenlőségének megteremtése érdekében főként gyermekprogramokat szervezünk azoknak, akik másként nem jutnának ilyen lehetőséghez. Tartunk közös ünnepeket, táborokat, a felnőtteket előadás-sorozat, tanácsadás várja. Támogatásból, tagdíjból, pályázati forrásokból tartjuk fenn magunkat, ezért minden segítségnek örülünk. Boldogan fogadtuk például a nemrég kapott színházjegyeket, hiszen a darabok megtekintése egy teljes nagycsaládnak tízezernél is többe kerülhet. Az ünnepek előtt 80 csomagot tudtunk kiosztani, egyenként 8 ezer forint értékben. Az egyetemen könyvvásárt szerveztek, az ezen befolyt összeget juttatták el nekünk. A támogatók jóvoltából tavaly mintegy 1 millió forintot érő adományt közvetíthettünk. Rengeteg pályázatot írunk, amelyekkel esetenként 50–100–200 ezer forintot nyerünk egy-egy cél megvalósítására – mondta el Árvayné Krisztina.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korszakváltás a körzeti stúdióknál

Sopron - Bolyáki Attila személyében új vezetője van az MTV öt regionális szerkesztőségének. Emellett… Tovább olvasom