Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Pénzt nyertek a társasházak

Sopron - A válság ellenére tovább folytatódik a kormány panelprogramja, nemrégiben újabb lakóépületek felújításának támogatásáról döntöttek – mondta keddi sajtótájékoztatóján Kránitz László országgyűlési képviselő (MSZP).

– Sopronban 12 társasház 339 családja kap vissza nem térítendő támogatást az iparosított technológiával készült lakásaik felújításához. A kormány által nekik odaítélt összeg mintegy 115,8 millió forint, ez a teljes költségek egyharmada, amihez az önkormányzat és a lakók még ugyanennyivel járulnak hozzá. A mostani döntés során országosan 54 ezer lakás újulhat meg, ami azért is örömteli, mert újra lehetőség jut az építőipari cégeknek, így a soproni vállalkozásoknak is. Az itt élők életminőségének javítása érdekében a továbbiakban is mindent megteszek azért, hogy a formailag rendben lévő pályázatok nyerhessenek, hiszen a panelprogram az energiamegtakarítás révén a lakók a pénztárcáját is érinti- tette hozzá a szocialista politikus.

A támogatott közösségek
A legutóbbi döntés nyomán a XIV. számú Lakásfenntartó Szövetkezet 75 lakása, a Jegenye sor 3. alatti ház 18 otthona, a Makó utca 2., 24., összesen 36 lakása, a Kazinczy tér 4-5-6-7. 60 lakása, a Kodály tér 1.,3 számú házak, 88 otthona, a Vasvári P. utca 1.,6. számú társasház 18-18 lakása, a Teleki P. utca 18. 10 lakása és a IV. László király útja 45. szám alatti ház 45 otthona újulhat meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péntekre elkészül a Csengery utca

Sopron - Egy hetet csúszik a Csengery utca második szakaszának átadása. A városban azonban már… Tovább olvasom