Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Péntekig még lehet szavazni

Már csak egy napjuk maradt azoknak a lelkes lokálpatriótáknak és országjáróknak, akik szavazatukkal szeretnék befolyásolni, melyik város vagy község legyen 2007-ben „az év települése". A Magyar Televízió Főtér című műsora negyedik alkalommal hirdet versenyt a cím elnyeréséért.
Idén is a nézők dönthetik el, hogy a magazinban 2007-ben bemutatott magyarországi települések közül melyik kapja meg ezt a megtisztelő címet. December 21-én éjfélig szavazhatnak a nézők a húsz település egyikére.

Több ezer szavazat érkezett a mai napig is a Magyar Televízió játékára. A legtöbben a www.mtv.hu internetes oldalról szavaznak, de e-mailben (foter@mtv.hu) és SMS-ben (30/44 44 234 – nem emelt díjas) is özönlenek a voksok Balatonlelle, Bátaszék, Békés, Bicske, Gyula, Hollókő, Kecskemét, Kiskunmajsa, Makó, Marcali, Nyíregyháza, Salgótarján, Sárospatak, Siófok, Sopron, Sümeg, Szarvaskő, Szentendre, Vásárosnamény és Zirc városára.

Ezekre a településekre szavazhatnak ugyanis a nézők – még péntekig.

Olvasóink írták

  • 1. joco 2007. december 21. 05:57
    „Hát ha a "balsikerdijak" versenyében indultunk volna talán elsök is lehetnénk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven éve alakult meg a FÉSZ

Sopron - A FÉSZ Zrt. a napokban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ez alkalomból mutatták be… Tovább olvasom