Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Pataki András: színházi évadnyitány kegyelmi állapotban

Pataki András nem tagadta, kinevezésekor többen óvták a soproni nézőktől, célozva arra, hogy az ízlésviláguk meglehetősen egysíkú.

- A soproni közönség igényes, köszönjük nekik, hogy kilencezer bérletessel indulhatott az évadunk. A színház társadalmi beágyazottsága egyre nő, mérföldkőhöz érkeztünk, mondhatnánk, ez egy kegyelmi állapot számunkra - hangsúlyozta Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, aki elérhető célként határozta meg, hogy jövőre tízezer bérletest fogadjanak a teátrumban.

Pataki András nem tagadta, kinevezésekor többen óvták a soproni nézőktől, célozva arra, hogy az ízlésviláguk meglehetősen egysíkú, főként a könnyedebb produkciók megtekintését helyezik előtérbe.

Az igazgató viszont ennek az ellenkezőjét tapasztalta, szerinte a helyi közönség igényes, nyitott és befogadó, igényli a sokszínűséget, a minőségi színházi előadásokat, az őszinte, tiszta játékot. Ennek is köszönhető az, hogy A két úr szolgája című évadnyitó előadás minden várakozást felülmúló sikert hozott a társulatnak. Csakúgy, mint a Demcsák Ottó vezette tánctagozat önálló bemutatkozása is.

- A nyílt napunkon is megérezhettük a soproni nézők szeretetét, azt a kíváncsiságot, amellyel a színház felé fordultak. Jó alap ez arra, hogy jövőre tovább tudjuk növelni a nézőink és bérleteseink számát. A színházon kívüli programjaink, kezdeményezéseink, rendhagyó előadásaink kedvező fogadtatásra leltek.

Sikerült a környékbeli településeket és az ifjúságot megszólítanunk, elkezdeni a jövő színházszerető közönségét becsalogatni az intézménybe. Mondhatni, határtalan színházi kapcsolat alapjait rakjuk le folyamatosan bécsi, felvidéki, erdélyi, vajdasági partnereinkkel.

Európai teátrumi együttműködés részeként Norvégiába, Németországba, Belgiumba, Olaszországba utazhatunk és majd fogadjuk a külföldi társulatokat. A hazai együttműködéseink is egyre jobban körvonalazódnak. A tervek szerint érkezik Sopronban a Nemzeti Színház egy előadása, s mi is megyünk hozzájuk játszani.

Jó esély nyílt arra, hogy a Magyar Állami Operaház egy produkcióját is vendégül lássuk, s valószínűleg a Veszprémi Petőfi Színházzal is folytatódik az együttműködésünk, amely az idei koprodukció kiállítása után a jövőben előadáscserékben is megvalósulhat.

Igyekszünk széles színházi kínálatot nyújtani mindenkinek, meghívni hozzánk kis társulatokat, alternatív csapatokat, s lesz újra Teátrumi Színözön. Mi a lokalitást nem szűk, belterjes módon szeretnénk képviselni a város kulturális palettáján, hanem tág, színes, nyitott értelemben. A közönségünk igénye és az elmúlt egy évben megtapasztalt igényessége szerint - mondta Pataki András a vastapsot hozó évadnyitány után.

Pódiumbérlet jövőre városi helyszíneken

Jövőre a Soproni Petőfi Színház pódiumbérletes előadásait különböző városi helyszíneken tekinthetik meg a nézők.

A soproni közönség két nagysikerű pódiumbérletes előadást is láthatott nemrég. Jordán Tamás és Huzella Péter József Attila estje és Farkas Ibolya Fedák Sáriról szóló Börtönnaplója vastapsot kapott.

A következő évadban ezek a pódium-előadások különböző városi helyszíneken lesznek. A soproni teátrum irányítóinak ezzel az a célja, hogy azok az értékes produkciók, amelyek egy szűk közönségréteget érdekelnek, még közelebb kerüljenek a nézőkhöz olyan intézményekben, közösségi terekben, amelyeknek vezetői szívesen fogadják ezeket a programokat. Így tovább erősödhet az a törekvésük, hogy az érdeklődők a teátrum falain kívül is találkozhassanak színházi előadásokkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden tizedik balesetet a kerékpáros okozza Sopronban

Tudunk-e a közlekedésben részt vevő védtelenebb társainkkal szemben kellő figyelmet tanúsítani? Tovább olvasom