Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Parkszépítés: az egyetemisták jobb megítélésükért dolgoztak

Sopron - Az Erzsébet-kertben szorgoskodtak a hétvégén a soproni egyetemisták. Társadalmi munkában szépítették a parkot, hogy ezzel is segítsék jobb megítélésüket.
– Sajnos az utóbbi időben egyre rosszabb kép él a helyi lakosságban az egyetemistákról, amit nem akartunk tovább tétlenül nézni – mondta el a Kisalföldnek Meszjár András, a hallgatói önkormányzat elnöke. – A balekhéten lehet, hogy kicsit felfokozottabb volt a hangulat, mint általában, így valóban tettek feljelentést a városlakók az egyetemisták ellen. Már akkor összeült egy válságstáb, és megbeszéltük, hogy társadalmi munkát szervezünk.

Ennek részeként az Erzsébet-kertben szombaton egy harmincfős társaság találkozott. Szemetet szedtünk, összegereblyéztük az avart, kitakarítottuk a patakmedret és a GYIK környékét. Terveink szerint az akció folytatódik, szeretnénk padokat és játszótéri játékokat festeni és véradást is tartanánk.

A soproni egyetemisták jobb megítélésük érdekében városszépítő akcióba kezdtek. Hétvégén az Erzsébet-kertet és környékét tették rendbe.
A soproni egyetemisták jobb megítélésük érdekében városszépítő akcióba kezdtek. Hétvégén az Erzsébet-kertet és környékét tették rendbe.


A fiatalember hozzátette, mint mindenütt, közöttük is vannak fegyelmezetlenek, akiket igyekeznek kiszűrni és megbüntetni.



– Az egyetem területén vannak térfigyelő kamerák, s ha felismerjük a rongálót, vizsgálatot indítunk ellene. Az alapdolog, hogy meg kell fizetnie az okozott kárt, de kollégiumból való kizárás, ösztöndíjmegvonás is szerepel a büntetések között. Mindent elkövetünk azért, hogy jobb legyen a megítélésünk, és az itt élők valódi szellemi műhelyként tekintsenek az
egyetemre – mondta el az elnök.

A hallgatói önkormányzat kezdeményezéséhez minden diák csatlakozhat, felhívásuk az egyetem honlapján is olvasható.

„Firmák, balekok, pogányok! Mint azt mindannyian tudjátok, ma a városiak elég rossz szemmel néznek minket egyetemistákat. Anno az egyetemisták tettek a városért, ma viszont csak a negatív oldalát látják annak, amit mi képviselünk. Ideje tehát tennünk valamit annak érdekében, hogy Sopron büszke lehessen a egyetemre, a hallgatókra, ránk. Egy percig se feledjétek, Selmeci Diáknak lenni nem annyiból áll, hogy kocsmáról kocsmára járunk, tegyünk is valamit közösen, hogy az egyenruháink visszanyerjék régi fényüket és megbecsülésüket!"

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. Előrelátóó 2008. október 02. 16:24
    „elbasszátok a parkokat!!!!!!!!!!!”
  • 31. ne adjátok fel 2008. október 02. 15:10
    „Hát nekünk már semmi nem jó:(
    Őszintén gratulálok Nektek, kedves Egyetemisták ahhoz, hogy kiálltok magatokért és megmutatjátok, hogy mint minden embernek, a Ti létezéseteknek is több oldala van. A bulizós arcotok mellett megmutatjátok az okos, másokért is felelősen gondolkodó, hagyományokat tisztelő arcotokat is. ne adjátok fel, maradjatok meg ilyennek és remélem, hogy később is lesz Bennetek erő és tartás az érdemtelen támadások ellenére. Örülök, hogy ilyen az utánunk jövő generáció. van remény.”
  • 30. maclover 2008. október 01. 23:26
    „Köszönöm a hozzászólást Zs! Nagyon korrekt gondolatok.

    Harry Krueger: Tényleg Hilux és pont annyit ér. :-)”
  • 29. Zs 2008. október 01. 22:16
    „Csak bíztatni tudom az egyetemistákat az ilyen és hasonló akciókra. Csináljátok bátran tovább amit elterveztetek, mindenki számára követendő példát mutattok. Tetteitekkel mutassatok példát az ittlakóknak és egyetemista társaitoknak egyaránt. A hasznos ténykedéseitek magukért beszélnek, nincs szükség magyarázkodásra.
    Hosszú, nehéz és fáradtságos munka áll előttetek, hogy sok emberben kialakult kedvezőtlen megitélést megváltoztassátok, de csak csináljátok, ne vegye el a kedveteket a gáncsoskodás és a kötekedés.
    Egyébként bulizzatok jól, érezzétek jól magatokat a városunkban, de viselkedjetek egyetemistához méltóan, kultúráltan, és figyelmeztessétek erre társaitokat is!:)
    Az Egyetem és polgárai évtizedek óta a városhoz tartoznak, mégha ezt egyesek nehezen is fogadják el.”
  • 28. Harry Krueger 2008. október 01. 20:37
    „A képen az autó talán egy Toyota Hilux terepjáró tgk. lehet. A mostani típus új ára talán a közelében van (alulról) a 10 millának, full felszereltségben. A képen látható gép nem egy mai darab, talán ha 1,5 millát érhet. És igen, egy erdész járjon terepjáróval. A takarítás pedig követendő dolog (bár olvastam másik cikknél olyan hozzászólót is, aki az általános iskolások közterületi takarítását gyermek-rabszolgamunkának ítélte és feljelentéssel fenyegetőzött. Szomorú.) Remélem az egyetemisták részéről ez valaminek a kezdete (tudom, volt már ilyen) és nem csak egy jól kinéző (és dícséretes) cselekedet.”
  • 27. Feri1 2008. október 01. 20:09
    „Én a magam nevében csak megköszönöm, hogy az itt fikázókkal ellentétben ők tettek is valamit. Miattam aztán öltönyben is csinálhatják, ha jót tesznek!”
  • 26. /joco1-azigazi 2008. október 01. 20:08
    „Rodzsa 2008.10.01. 19:04 Az a "tízmillás" kocsi egy egyetemi tanszéké" és pont ez volt a megfelelö a lehullott lombozat "elszállitására"? na de tényleg félre a viccet.Én -elsösorban- nem ezt kifogásoltam, hanem a mások által is irt"PR szag"-ot. de tényleg:a legény kezében jobban áll/mutatt a gereble mint korábban a sörösüveg.:
    de komolyra forditva :én hiszek Nektek és ugy gondolom , hogy igaz és valos azt amit irtak a hallgatói önkormányzat nevében: "tegyünk is valamit közösen, hogy az egyenruháink visszanyerjék régi fényüket és megbecsülésüket én tudom és hisszem,hogy ez sikerülni fog!!!"”
  • 25. Rodzsa 2008. október 01. 19:04
    „Az a "tízmillás" kocsi egy egyetemi tanszéké. A terepjáró ugyanis manapság az erdészek elengedhetetlen kelléke. Valahogy meg kell közelíteni az eldugott helyeket is.
    Igazából nekem csak az nem tetszik, hogy ha próbálunk valamit jóhiszeműen tenni, azt is sérelmezik páran. Annak viszont örülök, hogy most már sokkal több a pozitív hozzáállású ember, mint anno volt. Kérek mindenkit, hogy ne azt nézzétek, hogy a cselekedeteknek milyen szaga van, hanem hogy mit értünk el a cselekedettel. Pl.: tiszta lett az Erzsébet kert...
    Köszönöm!”
  • 24. c1 2008. október 01. 18:44
    „19
    Szerintem NEM!”
  • 23. maclover 2008. október 01. 18:09
    „Már megbocsáss, de hol látsz te ott többtízmillás autót?
    Ja, és a leveled kimeríti az idézőjelek indokolatlan használata tényállását. :-)
    Lassan eljutok odáig, hogy ezek után a kedves hozzászólások után azt javasoljam az egyetemistáknak, hogy ne tegyenek semmit a városért. Fölösleges! :-(”
  • 22. Soproni lány 2008. október 01. 18:05
    „Soproniak! Miért felejtitek el (vagy inkább miért is nem tudtok róla?), hogy a egyetemisták minden évben rendeznek szemétszedést az Erzsébet kertben (és máshol is), csak éppen eddig nem kellett azt bizonygatniuk, hogy ők egyetemisták, és mennyi mindent tesznek a városunkért... Ezért most úgy gondolták egyenruhában szedik a szemetet, hogy mi is lássuk, tényleg egyetemisták. Szerintem jogos. Rajtuk kívül aigha járnak mások szemetet szedni... Ja, és megnézhetitek őket más egyéb rendezvényeken is önkéntesként: véradás, gyermekprogramok, békamentés, fásítás, állatvédelem... Csak így tovább! (Mellesleg ezekről miért nem ír a Kisalföld?)”
  • 21. joco 2008. október 01. 17:53
    „"másik, hogy marha nagy értelem kellett ahhoz, hogy rájöjjön valaki, hogy ez egy "PR szagú" :hát igen fehéring,a lehullott" levélzet" elszállitására alkalmas"többtizmillás" gk. ,hát tényleg "PR szagú"de a lényeg:"tegyünk is valamit közösen, hogy az egyenruháink visszanyerjék régi fényüket és megbecsülésüket én tudom és hisszem,hogy ez sikerülni fog!!!"”
  • 20. maclover 2008. október 01. 17:36
    „Nem akarok nagyon általánosítani, de úgy néz ki a soproniak jó része csak kutyázódni tud. Nekik semmi se jó. Ha van rajtad sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az. Tényleg tisztelet a kivételnek. Akik esetleg tesznek is valamit a városukért és nem csak dünnyögnek, hogy ez sem jó, meg az sem jó.
    A másik, hogy marha nagy értelem kellett ahhoz, hogy rájöjjön valaki, hogy ez egy "PR szagú" megmozdulás. Hiszen nagy betűkkel oda van írva a címbe, hogy az egyetemisták szeretnének javítani a megítélésükön.
    Még valami. Egy korábbi cikkben olvasható volt, hogy a hallgatók nekiálltak megjavítani a dühöngő balesetveszélyes kerítését. És nem kérdezik, hogy ki tette tönkre. De én segítek azért a kérdés megválaszolásában. Abban, hogy a dühöngő így le van amortizálva, nagyon nagy szerepe van a városi fiatalságnak, akik előszeretettel használják ezt a focipályát játékra és közben szívesen másznak fel a drótkerítésre tönkretéve azt. És én még soha nem olvastam egyetlen egy cikket sem arról, hogy az egyetem sérelmezte volna, hogy a területén városi fiatalok randalíroznak. Pedig megtehetné. És jó a példa. A Green-be leginkább városi fiatalok járnak és hazafelé ők is gyakran elvesztik az önkontrollt.
    Azért sem szól senki, hogy elvileg sötétedés után már nem szabadna a botanikus kertben mászkálni, és mégis arra megy az a városi is, akinek így rövidebb az út hazafelé.
    Azt javaslom, hogy megfelelő önmérséklettel és objektivitással álljunk a dolgokhoz!”
  • 19. MUNKA 2008. október 01. 17:12
    „Nos mit mondjak!

    Szépen felöltöztek a munkához!

    Tudják egyáltalán azt, hogy mi a munka szó jelentése?”
  • 18. gocuka 2008. október 01. 17:07
    „"A public relations (ejtsd: [?p?bl?k r?´le???nz]; rövidítve pr, ill. péer, piár[1]) tevékenység tervszerű és tartós erőfeszítés azért, hogy egy szervezet és környezete között a vélemény és a viselkedés befolyásolásával kölcsönös megértést, jóakaratot (goodwill) és támogatást építsen és tartson fenn."

    Az együttműködés egyszerűbb lenne,mint az ellenségeskedés. Ha pr szagú, akkor pr szagú, de volt célja, és eredménye a dolognak, amit értékelni kellene.
    Egy kapcsolaton szeretnénk javítani, aminek nem ilyennek kellene lenni. Sopron azokért van akik itt élnek, és az itt élők Sopronért, az miért fontos, hogy ki törzsgyökeres Soproni és ki nem?!
    Kár, hogy a pozitív hozzáállás hiányzik az emberekből!”
  • 17. döbbenet 2008. október 01. 16:42
    „"Szép fiam bé nagy kár, hogy apád paraszt volt és te is az maradtál!" keresd ki honnan van az idézet! Ha elfáradtál akkor mossál gatyát vagy szedj szemetet! Tudod mi az a PR?”
  • 16. Bélák 2008. október 01. 16:36
    „Mer ez szerinted nem PR szagú kedves döbbenet ? Te is öltönygatyába fehér ingbe szoktál otthon dolgozni ?



    Ird meg anyukád mivel mossa a ruhádat légyszi!”
  • 15. döbbenet 2008. október 01. 16:26
    „Mindenkinek!

    Ők legalább tesznek valamit! Valamennyi városi ünnepségen segítenek, ha kell! Mert ők is az egyetmisták! Na és érdekel valakit, hogy ki szemeteli teli a parkjainkat és graffitizi össze a falainkat? Hogy a parkok tele vannak kutyaszarral amit senki nem szed fel? Amikor a város az adóbevételét számolgatja és amiből a város ellátja a közfeladatait, annak hányad része az egyetemisták fogyasztásából származó adóforint? Kiszámolta már valaki? Akkor senki sem reklamál! Most meg az a fontos, hogy egyneruhában vannak-e vagy sem? X bácsi éjjel távcsővel a kezében vajon mit lát a sötétben? Na biztos az egyetemisták! Nyáron amikor nincsenek Sopronban az egyetemisták, ugye akkor is ők randalíroznak és döntenek kukákat a városban és hányják tele a járdákat ugye? Igen, biztos vannak köztük ugyanolyan gazemberek, mint ahogy a város fiataljai között is vannak! És hol van a Polgárőrség ilyenkor, ha már rrégóta X bácsi tudja, hogy milyen gimnasztika óra folyik az ablaka alatt? Kapják el azt aki csinálta, meg azt aki tör zúz és a városból is küldjék haza, ne csak az egyetemről, de azt is aki nem egyetemistaként csinál ilyet! Egyébként meg szokás szerint azt ütitek és zrikáljátok aki biztos nem volt a randalírozók között!
    Ti szedtetek már szemetet a városban? Ti tettek már a bulizáson kívül bármit a városért? Ha nem akkor dugó van! Ha igen akkor meg csak így tovább és dolgozzatok együtt az egyetemistákkal!
    Ja és tudtátok, hogy a Green kávézó törzsközönsége 90%-ban nem egyetemista, hanem városi! Aki éppen az egyetem irányából hömbörög haza X bácsi ablaka alatt? Általánosítani a legkönnyebb!”
  • 14. Seperjünk a saját házunk előtt! 2008. október 01. 15:41
    „Jó szerencsét Rodzsa!
    Konkrét ötletem volna a felvetésére.
    Egyet mondok, de lehet, kettő lesz belőle... :)
    Önöknek mindenek előtt az egyetemi ifjúság házát (Hunyadi u. 2.) kellene rendbe tenni, amit a folyamatos szakesti rendezvényekkel sikerült teljesen leamortizálni.
    Most az egyszer egy generál javítás, takarítás ráférne a házra, aztán ha vége a PR-akciónak, utána is lehetne ám rá vigyázni!
    Jóvátételi kezdeményezésük valamennyi résztvevőjének szívből gratulálok, egyenruhában, pólóban, vagy anélkül...
    tökmindegy, csak így tovább!”
  • 13. Rodzsa 2008. október 01. 14:33
    „Régen, amikor még az egyenruhák kialakulóban voltak, munkaruha volt a Gruben (bányász egyenruha). Azért is van vastagabb válltömése, mint a Waldennak, hogy a szűk bányajáratokban védje a vállukat. Csak utólag lett "ünneplőruha". Igazából nincs megszabott szabálya annak, hogy mikor és hol vehetjük fel. Kérek mindenkit, akinek nincs köze a hagyományokhoz, ne mondja meg nekünk, hogy hol és mit vehetünk fel, ez ránk tartozik. Ezzel tényleg csak azt akartuk jelezni, hogy nem középiskolás csoport vagyunk, hane egyetemisták. Egyébként a következő akcióra, ha minden jól megy, csináltatunk pólókat. Továbbá szeretnék itt ezen a fórumon ötleteket kérni a városiaktól, hogy esetleg hol kéne szemetet szedni, levelet gyűjteni, atb. Várjuk az ötleteket...

    Üdv: a szemétszedés egyik szervezője”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kockázatos feketén a betegápolás

Ausztria - A javarészt feketén fizetett ausztriai háztartási alkalmazottak növekvő száma miatt… Tovább olvasom