Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Párbeszéd a városért

A jövőben szakterületenként folytatódik a párbeszéd a kamara és a városvezetés között.

– Az önkormányzat, a városvezetés a lehetőségei szerint mindenben támogatja a vállalkozásokat – értékelt az alpolgármester. – Szerepünk szerint mi koordinálunk, és lehetőségeink szerint olyan feltételeket alakítunk ki, hogy érdemes legyen a városban vállalkozni. Nekünk megvannak a sajátos feladataink éppúgy, mint a gazdaságnak, ezért az érdekeinket egyeztetni és egymást segíteni közös érdek és kötelességünk is.

– Az a minimum, hogy párbeszédet folytatunk, de ennél sokkal többről van szó. Mi valódi partnernek tekintjük a vállalkozásokat, illetve szakmai szervezeteiket, a kamarát és az ipartestületet. Az első ilyen találkozót megállapodásunk alapján több is követi témánként és szakterületenként.

– A beszélgetés során számos olyan kérdéskör szóba került, amely érzékenyen érinti a cégeket, vállalkozásokat, összességében pedig az egész várost – mondta Horváth Vilmos, a kamara elnöke. – Azon túl, hogy átfogó képet kaptunk a város jelenlegi helyzetéről és a tervezett fejlesztésekről, két konkrét dolgot kértünk. Az egyik, hogy a városvezetés vegye be fejlesztési elképzelései közé egy multifunkcionális csarnok építését – úgy tűnik, erre még van lehetőség –, hiszen egy ilyen intézményre ma már elengedhetetlenül szükség van. Részben az országos rangú erdészeti és faipari kiállítás és vásár miatt, részben pedig a közösségi élet szempontjából. A másik kérésünk az volt, hogy minden lehetségest kövessenek el azért, hogy olyan regionális funkciók, mint például a környezet- és természetvédelem vagy műemlékvédelem kérdésköre, Sopronba kerüljenek. Ezek mind olyan feladatok, amelyek a város adottságaiból következnek.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ápolási centrum a cukorgyár helyén

Petőháza polgármestere közös érdeknek tartja, hogy megvalósuljon az ápolási centrum, amit 3,1 milliárd forintos beruházásból építenek meg az új tulajdonosok. A program része lesz a termálfürdő korszerűsítése és fejlesztése is. Az önkormányzat új munkahelyekre, a község felértékelődésére számít. Tovább olvasom